Budapest, 2012. (35. évfolyam)
5. szám május - Flautner Lajos: Volt egyszer egy... Tungsram
kalmas intézmény medencéjében alig lubickolnak, és a szaunában áradó halk és nyugtató dallamokat is kevesen hallják. Többségében Gyúró-Gyurik keresik föl a helyet, az edzőteremben verejtékeznek, hogy ha kimennek onnét az életbe, ne jöjjenek zavarba, amikor a sötét mellékutcában valaki feléjük lép. Van választásunk, és ha a pénztárcánk is engedi, elmehetünk egy körúti bérház udvarában működő luxus-usziba. Bennfentes hírlapírók szenzációt kereső cikkeikben többször megírták az erzsébetvárosi luxusszálló szomszédságában, egy lakóház pinceszintjén romosodó színtér nyomorú sorsát. Az uszoda néhány éve feltámadt. A szálloda vendégeinek ingyen áll a rendelkezésére, ám közönséges földi halandó az utcáról is besétálhat. Kap papucsot, köntöst, fürdőlepedőt, és a medence partján elhelyezett kényelmes, puha ágyakon ejtőzhet, kis hangulatlámpa fényénél tanulmányozhatja a tőzsdei árakat, aggódva, vajon legközelebb is megengedheti-e magának azt a fényűzést, hogy ide betegye a lábát. Mert a belépő ára a pár évvel ezelőtti nyitás óta csökkent ugyan, de még mindig egy hétvégi nagybevásárlás cechje körül mozog. Van választásunk. Lógó orral, morogva, visszaoldaloghatunk a törzshelyünkre. És várhatjuk a csodát: visszatér a Lukácsba az igazi élet, eljönnek a régi vendégek, a napozóágyak tele lesznek, nem kell félni az UV-sugaraktól, nem egy műanyag karóra, hanem kabinos nyitja a szekrényünket, jó hírek vannak az újságban, nyugodtan dőlünk hátra a platánok árnyékában, elszenderedünk, és álmodunk, álmodunk. ● 3 BUDAPEST 2012 május forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény A poros külső Váci úton imbolygó tízes villamos belehasított a Bőrgyár penetráns bűzébe, és mintha ijedtében fel is gyorsult volna egy kicsit. Zakatolása szaporábbá vált, a hátsó ütközőn tujázó két klottgatyás utcagyerek is kénytelen volt erősebben kapaszkodni a légvezeték gumicsövébe, hogy le ne pottyanjanak. A koranyári kánikulában már délelőtt fojtogató meleg telepedett a vedlett újpesti házakra amelyeken mint nyitott sebek látszottak még a háború fekélyei, a belövések, repeszek és a géppuskasorozatok kráterei és ostorcsapásai. A sárga, rácsos ajtajú jármű furcsa kanyarokat írt le, követve a melegben meghajló sínek kényszerű utasításait. A kocsi megtelt csivitelő lányok csapataival és az őket mustrálgató kamaszokkal, akik mély basszusra váltó hangjukkal próbálták a komoly férfi alakját imitálni. A villamos hullámokon lovagolva haladt célja felé, benézett a nagyobb gyárak udvarába, csöngetve üdvözölte a titokzatos – még magántulajdonban maradt – Tungsram gyár vöröstéglás, elegáns tömbjeit. A többi épületen, földszintes házak málló vakolatú téglakerítésein buzdító jelszavak sorakoztak – Éljen a Párt! −, néhány egyszerűbb mondat pedig képviselte a nép akaratát, amelyet csak egy imbolygó falú italbolt elé kitett szék árnyéka szakított meg, jelezve a fontossági sorrendet. Baloldalt a Vízművek ligetes lakótelepe már a város szélét jelezte. – Azt nézd, azt a házat, amelyik magasabb, mint a többi – mutogatott az egyik kamasz, a beavatottak arckifejezésével. – Nem mondod, hogy tényleg itt lakik!? – lehelte a kisebbik fiú. – Kicsoda? – szólt közbe egy szőke lány. – Ezt nem tudni? – sóhajtott lekicsinylően a nagy, de tekintete a csitri domborodó mellére esett, és kegyesen válaszolt: – Hát a Szusza Feri, a csodacsatár! – és úgy nézett körül mintha ez a tény az ő személyes érdeme lett volna. – Kicsoda? – értetlenkedett a lány, teljes tájékozatlanságot árulva el a focisták jelentőségéről a háború utáni évek MHK-s világában. Közben már fölénk hajolt a cérnagyár óriási kéménye és szorosan mellette toporgott furcsa alakú, hatszögletű csúcsos sapkájával a gyár víztornya, mintha az előbbinek az óvodás kistestvére lenne. – Végállomás, tessék kiszállni – kiáltott a kalauz, és a csapat letódult a rácsos lépcsőkön. A cél maga volt az édenkert. Ez pedig nem volt más, mint a híres Tungsram-strand, amelyet a gyár épített még a háború előtt. A nyár három önfeledt hónapja alatt többet jelentett, mint egy balatoni nyaralás vagy egy saját vityilló a Velencei tónál. A szabadságot és a fiatalságot jelentette, a felelőtlen boldogságot, amelyre ma is csak irigyen gondolunk vissza. Bérletünket a pénztárnál felmutatva rohantunk az öltözőbe, néhány ruhadarabunkat felaggattuk a hajlított és kampós aljú fogasokra, majd fecskébe – oldalt megkötős fürdőnadrágba – öltözve siettünk kifelé. A szokott helyre, egy fa árnyékába terítettük törülközőinket, majd körbejártunk, mint a vadászni induló kutyafalka. Történt-e valami változás tegnap óta, feltűnt-e új szép lány? A női öltöző hátsó falán fúrt nyílás alkalmat adott néhány szép – de hiszen melyik nem volt szép? – feszes popsi, pelyhes punci tanulmányozására. A sportpályán hosszan bámultuk a tornászokat, akik nyári táborban voltak, és a nyújtón gyakorolták órákon keresztül az óriáskörzést, néha a homokba zuhanva, de Volt egyszer egy... Tungsram Flautner Lajos Úszóverseny 1938-ban
