Budapest, 2011. (34. évfolyam)
2. szám február - Horváth Júlia Borbála: Balkán-medence
tudnak pénzeket szerezni, hogy hétszámra kicsengethessék a belépőket, akik elhisznek és kipróbálnak mindent, amit az orruk elé dugnak, akik gyanútlanok és megtéveszthetők, akik védtelenek, és a szabadságban is hajlandók harcolni a szabadságért. Ez a réteg pedig nem más, mint az ifjúság. És ha ifjúság, akkor zene, hangerő, tömeg, pia módjával, drog persze egyáltalában nem = diszkó. Az is fontos, hogy a fiatal már zsenge éveiben kedvelje meg a sötétséget, a bűzmeleg kábulatot, és érte bárhová, bármikor hajlandó legyen elmenni. Ilyen körülmények között érezze magát modernnek és lazának, mert a dizsiben nem kellenek szavak, nem kötelező egymást szórakoztatni, és értelmezni sem muszáj a másikat, mert ott mindenki önmaga lehet, egyes-egyedül önmaga. Belépés után masszává válunk, hömpölygő áradattá, együtt döngenek a dobhártyák órákon keresztül, beszédre semmi szükség, úgysem értjük egymást rendesen; még annyit sem lehetne meghallani, ha valaki odakiáltaná, hogy: vigyázz, tűz van , vagy: kés van nála! Ha ilyesmi előfordulna, magánügy lenne az is, mert oly szorosan állunk, hogy a mindenkori sértett nem is tudja pontosan, mi történik vele a tömegben, a körülállók picit még tartják a testükkel, mert azt hiszik, csak megint nőtt egyet a létszám, de amikor érzik, hogy a hátukon akar fennmaradni, szépen hagyják alámerülni, a test pedig gyöngéden hullik a földre, a talpak nem érzékelik, hogy élő húson tapodnak, mert a jajszó hétköznapi effekt már, egy a mindennapos zajok közül. Szakasztott, ahogyan a képernyőn szokott történni, csak éppen a szinkronhang silányabb kicsit. Kis idő elteltével viszont néhányan rémülten mutogatnak a mellettük állónak, hogy ez most nem film, és valami iszonyatos gáz lehet, de a szemeknek nincs mit látniuk, az agyak pedig nem bírnak élesedni a külső-belső hatásoktól, a zene dübörög tovább, még vagy húsz percig, végül a hír nagy nehezen eljut a nagyméltóságú pulpitusig. Hirtelen szuszogó csend, a füstös neon józanít. A lepel lehullott, beöregedett tinik rémülten keresik a kijáratot, ami eddig csak bejáratként üzemelt, és sehogyan sem akarja kiereszteni foglyait. Cselekedni kell: megint csak egymáson keresztül, az győz, aki erős és leleményes, az élet maga ez. Odakint nagy a levegő, kiskabátban főleg az, a rendőrök megígérték, hogy majd később visszaadják a személyes tárgyakat, és persze a jegy árát is lehet követelni a szervezőkön, mert senki nem mondta, hogy a vége előtt három testet hoznak ki vállon, és szürke nejlonnal letakarják őket a járdán. Ekkora a találgatás is talajt talál: késelés, késelés biztosan nem, késelés nem akkor, késelés nem úgy, pánik, de mitől? – minden más megfejtés gyöngének bizonyul ezen az estén. A környéket ellepik a rendőrautók, több tucatnyi rendőr a helyszínen próbál kihallgatható alanyokat találni, sikertelenül. A szemtanúk gyorsan hazaszaladnak, hogy élményeiket megosszák az internetes fórumozókkal, egyszersmind koronatanút válasszanak maguk közül, aki Isten, és a sajátjai előtt így vall: „Odaértem kb. 11 felé. Előre szóltak, hogy nagy sor lesz, készüljek fel. Leszálltam a villamosról, és elképesztő tömeg volt. Kicsit előrébb sétáltam, és elkezdtek az emberek hátrafordulni és megindulni. Ordibáltak, hogy mekkora sz...r ez a hely, meg egyéb trágárságokat. Behúzódtam a bankhoz, és ott sms-eztem a bentiekkel, hogy most akkor mit csináljak. Erre elkezdtek rohanni az emberek, és kihoztak két lányt ölben a biztonsági őrök, gyakorlatilag az orrom elé tették le őket. Kb. 3 mp. alatt valahonnan kihúztak egy kordont, és mindenkit elküldtek. Ezek után megjelent egy civil autó, benne három rendőrrel Kiszálltak, és körbenéztek. Aztán annyit láttam, hogy egy biztonsági őr leült a földre, ráhajtotta az egyik lány fejét a térdére, és rárakta a fejére a kabátját. Azonnal elkezdtem sms-ezni a bentiekkel, hogy mindenki jöjjön ki, mert ami kinn van, az borzalom. Aztán hamar megjelent 100 rendőr, 6 mentős, és mindenkit elküldtek, hogy ne nézzék tovább. Utána annyit láttam, hogy élesztik újra a lányokat. Én csak két lányt láttam kinn, a harmadikat nem tudom hova vitték. Odajött hozzám egy srác, még mielőtt elküldték, hogy tüzet kérjen, megkérdeztem, mi történt, annyit mondott, hogy ott fekszik a barátnőm, megkéselték, és zokogva elment. Ennyit tudok/láttam.” A Nyugati tér hosszú idő után újból dugig tele, sőt másnaptól Budapest leglátogatottabb helyszínévé válik. Előkerülnek a mécsesek, képeket, üzeneteket helyeznek a földre, és hetekig találgatják, valójában mi történt. Majd lassan rádöbbennek, a késelés gyönge magyarázat arra, ami a West Balkánban történt. ● 12 BUDAPEST 2011 február
