Budapest, 2011. (34. évfolyam)
10. szám október - Horváth Júlia Borbála: Rádióriport
moly reményei foszlanak szerte, mivel az egyéni dugócsere, és a heveny porszívózás után a mester tyúkbél-antennájával sem jön létre vétel a rádió és egyetlen sugárzó rádióállomás között. Még az ős-Kossuthtal sem. Ujváry úr persze ezt jó előre sejtette, és tüstént közölte a diagnózist: – Nem szól! – a főszerkesztőék legszívesebben moccantak volna, hogy enyhe rásegítést alkalmazzanak, amikor a szerelő bármi meggondolatlanságot megelőzendő rájuk kiáltott: – Nem hozzányúlni! Előbb alaposan kiporszívózom! – és rejtett díszlécek, kazetták feltárása után gyakorlott szippantásokkal lavírozott csövével a tekervények és nyekergők között, s egy csapásra ötven évvel azelőtti állapotba hozta az Oriont. Ezután rövid, de szakszemű szemlélődés következett, s kisvártatva tudományos állásfoglalást tett: – Végfok, tápegység, hangmodul jó, a nagyfrekvenciás rész viszont nem működik. És az URH mechanikája sem. Valószínűleg át sincs hangolva, mert amire használták – s ekkor alig észrevehető, egyszersmind cinkos, a szemsarokból alulról fölfelé intézett ötvenes évekbeli pillantást vetett a főszerkesztőre –, ahhoz éppenséggel nem volt szükség áthangolásra. Igaz? – Valóban – magyarázta a főszerkesztő évtizedes felszabadultsággal – apám szenvedélyesen nyaggatta, éjszakánként rendszeresen hallgatta rajta SZER-t... – majd acélos tekintetét a múltba fúrva látta magát kisgyermekként, amint apja válla fölött figyeli az állomáskeresőt, ahogyan megállapodik az ezerszer végigfuttatott skálán, s talán kissé idegesebben, mint máskor, fölhangzik az ismerős hang: „Világ népei! Az ezeréves Ma gyarország őrtornyain kezdenek kihunyni az utolsó lángok. A szovjet hadsereg megpróbál szétzúzni bennünket. Páncélosaik, és ágyúik Magyarországon dübörögnek át, asszonyaink, anyáink, leányaink veszélyben vannak. Mentsétek meg lelkeinket! S.O.S.! S.O.S.!” Még ha roskatag, ámbár patinás eszmeiségű fadoboz is, e történelmi tanú társaságában láthatóan nehéz szabadulni az emlékektől, s annak megértésének vágyán, hogy kiderüljön, valójában mi történt, ki mondott igazat és ki dolgozott megrendelésre annak idején, mindenesetre Ujváry úr, túl a többedik nosztalgiarádiós lelkének megértésén, kellő ütemérzékkel és igen realistán régi gépkönyvet emelt le a polcról, melyben Orion fiatalkori fényképe mellett korabeli rádiók belsejének helyszínrajza szerepelt. Kapcsolási csomópontok, katonásan sorakozó csövek és rengeteg szaggatott vonal jelezte, milyen egy fiatal rádió egészséges belvilága, s a szerelő biztosította a konzílium résztvevőit, hogy jelenbeli kapcsolatai révén bármilyen alkatrészt, hiányt maradéktalanul pótolni képes. – Az efféle rádiókat annak idején két-háromszáz ember készítette el, minden kis alkatrészt külön kéz gyártott, az Orion pedig igazán jó márkának számított. Kár lenne érte. A rövid- és hosszúhullám biztosan működni fog – így a mester –, többre viszont nemigen lehet számítani! A hír hallatán a főszerkesztő gondolatai azonnal továbbröppentek, és biztosította a rádiómestert, hogy neki megfelelnek az alapadók, és tökéletesen elégedett lesz any nyival, ha valaha a készülék saját hangján hallhatja a Déli krónikát. Ebben kölcsönösen egyetértettek, és abban is, hogy a maguk területén mindketten a történelem kicsinyke darabjait próbálják menteni, amíg lehetséges. ● 19 BUDAPEST 2011 október
