Budapest, 2011. (34. évfolyam)
10. szám október - Szomor Sándor: Most kavarja, vagy nem kavarja?
az időszakát értékelhető bizonyítékok hiányában azóta is homály fedi... Az viszont biztos, hogy a Habsburg-adminisztráció ezekben az években igazán nem sokat tétovázott. Jól kidolgozott tervekkel, elsősorban bécsi mintákat alkalmazva, határozottan látott hozzá a „rend” megteremtéséhez. Szentiványi Vince pest-budai császári királyi főbiztos 1849. szeptember 29-én első intézkedései között megkezdi a birodalomban már sok helyen bevált „megbízotti”, „bizalmi” rendszer kiépítését (amely önként jelentkező polgárokból állt), október végén pedig bejelenti a közigazgatás és a rendőrség szétválasztását. Megszervezik magyar földön is az 1861-ig fennálló, osztrák központi irányítású állami rendőrséget (ezzel párhuzamosan a csendőrséget is), melynek csúcsán a Joseph Prottmann vezette pest-bu dai rendőrigazgatóság állott. Elkészítették és 1850 végén kiadták a „Grundzüge für die Organisation der k. k. Polizeibehörden und Wirkungskreis”-t, azaz a rendőrség szervezési szabályzatát. De az amúgy is több sebből vérző magyar rendvédelem és igazságszolgáltatás tulajdonképpen akkor szenvedte el a kegyelemdöfést, amikor az 1852. május 27-én kelt császári nyílt paranccsal bevezették az osztrák büntető törvényeket és bíráskodást. Thaisz Elek 1861 első felében az Októberi diploma és a Februári pátens nyomán meginduló állam-újraszervezési folyamatban került a közérdeklődés homlokterébe. És ott is maradt majd negyed századig. Történt ugyanis, hogy 1860. decemberében Rottenbil ler Lipót lett Pest városának polgármestere, és az ideiglenes közgyűlés 1861. január 2-án úgy határozott, hogy bizottmányt hoz létre a városi „rendőrkatonaság” (őrszemélyzet) megszervezésére, melynek vezetésével báró Podmaniczky Jánost bízták meg. Pályázatot írtak ki a rendőri posztokra, melynek nyomán aztán 1861 tavaszán Thaisz tölthette be az ideiglenes főkapitányi beosztást. Fontos feladatul kapta, hogy rakja le a pesti magyar (polgári) rendőrség alapjait, biztosítsa az itt élők személy- és vagyonbiztonságát. Hozzá is látott a rosszemlékű osztrák rendszer felszámolásához, a várost több körzetre osztotta, ahol felállított egy-egy alkapitányságot. Érthető okokból ebben az időszakban a rendőri munkát meghatározó, viharos gyorsasággal összeállított helyhatósági rendeletek, illetve szabályzatok (például a Hajnik Pál nevével fémjelzett, 1861. január jában elfogadott közrendészeti szabályzat) meglehetősen hiányosak voltak, de bírálói szerint Thaisz Eleket a közösségi regulák amúgy sem hozták különösebben zavarba soha. Döntéseit a maga szabta szabályok szerint hozta, és ezzel rögtön pályafutása elején rendszeresen konfliktusba keveredett a városvezetéssel (is). Öntörvényűsége miatt hamarosan az újságírók egyik elsőszámú céltáblájává vált, kapott hideget, meleget egyaránt. Bekerült egy „verbális szaunába”, ahol gyakran izzasztották meg és öntötték nyakon különböző, általában hivatalához kapcsolódó korrupciós vádakkal. Ez a cseppet sem kellemes viszony végigkísérte egész rendőri tevékenységét. Még első (ideiglenes) kinevezésének esztendejében, annak október havában a sajtó nyilvánossága előtt tartott ünnepség keretében távozik posztjáról. Több pesti újság is beszámol a „rövid, de férfias érzésű” beszédről, melyből kiemelik, hogy „terhes időkben, egyrészről a kissé hevült, semmit lehetetlennek nem tartó közhangulat, másrészről a katonai hatóságok és a cs. kir. rendőrség közt mintegy kereszttűzben állván, gyakran bonyolult és terhes feladatát annyi eszéllyel, s férfias eréllyel mint valódi hazafiúi resignatióval sikeresen tudta keresztül vinni...”. Az úgynevezett provizórium időszakában a már kialakított hivatali rendet érintetlenül hagyták, és vezetőváltástól függetlenül „megkezdték” munkájukat a sokat kritizált polgári biztosok (közülük nem kevesen „jó útra tért” bűnözők voltak), akik a nyomozásokat folytatták. Ez általában abból állt, hogy egy nagyobb bűncselekmény után összegyűjtötték a már korábban látókörükbe került bűnöző elemeket, és eszközökben nem válogatva vallatóra fogták őket. Nem sok eredménnyel. Kiadják ugyan 1864-ben a rendbiztosok szolgálati utasítását, de az intézmény ettől függetlenül a korrupció melegágyává vált. Aztán 1865. októberében Thaisz Eleket ismételten a főkapitányi székben találjuk... Az ezt követő időszakról a Budapesti Detektívtestület 40 éves születésnapja előtt tisztelgő, 1926-ban kiadott emlékalbum többek között a következőket írja: „Az elvadult erkölcstelenség, szemérmetlen panama, elszánt vesztegetés és vakmerő igazságtalanság e fékeveszett tobzódása idején magát Thaisz főkapitányt, kinek személyéhez fűzi az utókor e szégyenletes korszak emlékét, talán nem is terheli más bűn, mint hogy nem ütött szét kellő eréllyel korrupt és panamázó alárendeltjei között és nem ellenőrizte a megkívánt szigorral embereit. ... a könnyebb végénél fogta meg a dolgot, nem törődött embereivel, kikkel egyébként úgy sem bírt volna; mulatóskedvű, könnyelmű ember lévén, kit nőügyei kéteshírű környezetbe kevertek, tágított hát egyszerűen a lelkiismeretén”. Emberünknek mindezek ellenére valamit mégiscsak tudnia kellett, mert 1866-ban még a Ferenc József rend kiskeresztjével is megjutalmazzák, majd a választók 1867 május havában elsöprő, kétharmados többséggel megújítják főkapitányi kinevezését. Ez a helyezet attól pikáns, hogy ebben az időszakban a főkapitány és a rendőrség munkájával tulajdonképpen senki sem volt elégedett. Sem a közvélemény, sem a főpolgármester, sem a kormányzat. Nem sokkal az újraválasztás után Szentkirályi Mór főpolgármester lemondott tisztségéről (ezt a közgyűlés nem fogadta el), mert felháborítónak és elfogadhatatlannak tartotta Thaisz működését. Véleménye szerint a főkapitány úgy gondolja, hogy a „rendőrséget csak korlátlan hatalommal lehet célszerűen kezelni, ... és visszautasít, mint mondani szereti minden beavatkozást ... a törvényhatóság körén kívül áll és ennélfogva ő a törvényhatóságtól független hatalmat akar 15 BUDAPEST 2011 október A régi városházán volt kezdetben Thaisz hivatala
