Budapest, 2011. (34. évfolyam)
9. szám szeptember - Horváth Júlia Borbála: Jó bor (és poén) nélkül szegény a vendégség
– Persze, ha nem hölgyről lenne szó, szigorúbban ítélkezne a szerkezet! Erre viszont senki nem ugrik különösebben, mert hirtelentámadt szavazásra hívják fel a résztvevőket: – Elhelyezzük-e a széfben a messzi földről érkezett krimszkaja kadarkát vagy sem? – Inkább kóstoljuk meg! A dugó ellenvetés nélkül cuppan az üvegből, gyűszűnyi jut mindenkinek a megjelenését tekintve szép, fajtajegyeket részben magán viselő, zamatos, de kissé túl édes borból. – Bezzeg a mi szekszárdi kadarkánk... Talán az előzményeknek köszönhetően, talán nem, a szőrös hazai szívek azért mégiscsak együtt dobbannak, és továbbra is a mindnyájuknak kedves hazai, lankás és napsütötte hegyoldalakon, régi présházak árnyékában képzelik későnyári délutánjaikat, mire a zenekar ráerősít, és a közönség megpecsételendő a konszenzust, tüstént csatlakozik: – Esik eső csendesen, lepereg az ereszen a’ zereszen... Dramaturgiailag azonban nincs lazítás, máris itt van az újabb, nagynyilvánosság előtti leleplezés (3. számú, lepellel letakart formátlan valami). Vagyis a rejtélyes szoborcsoport, két örökivó fejjel. A kompozíciót tóthlyózsi mellett az élet komponálta, a szerző állítása szerint közeli barátja, Slukk állt (feküdt) modellt, akin akut delíriumban egy boríviai (vö. bolíviai) patológus, egyben piatológus végzett el irreverzibilis beavatkozást anyósa aktív részvételével (érzéstelenítés). Elöljáróban a házigazda néhány szót szól az orvosról: – Kiváló sebészünk, saját országa és Dél-Amerika leghíresebb Petőfi-kutatója is egyben. Minden évben talál egy-két Morvai kazánkirályra hasonlító költőt, bár a legutóbbi, kétméteresnek tűnt, abszolút nőies vonásokkal. Sajnos újabban egyre gyakrabban előjön egy régi hibája, nevezetesen, mintha legutóbb is mellényúlt volna citerázás közben, amikor egy nagyon ritkán játszott Kurtág-művet adott elő egy zambiai juhtúrófesztiválon, hosszúfurulya-kísérettel. A borászok, és a nem annyira borászok először csendben hallgatnak, végül elkapják a fonalat, és nagy átéléssel hallgatják a további beszámolót a műtétről: – Ladies and gentlements! Mint látható, a beavatkozás a fejbúbon át történt. A lékelés helye a következő kormányváltások idejére begyógyulhat. Miután fehér ragtapaszt teszünk e helyre, kis idő múltán bekövetkezik az első pesti csoda: a seb fölött parányi kadarkafolt jelenik meg, ezen túl minden augusztus utolsó szombat délutánján! Ezt ma is ellenőrizhetjük kiváló nagybőgősünk jelenlétében, aki egyben amatőr közjegyző, és eddig mindössze negyvenhat esetben ítélték el hamis tanúzásért, tiltott helyen történő kíntornázásért, tábortűz melletti, előre megfontoltan elkövetett zoknistoppolásért, valamint ugyanőt nem lehet leszoktatni arról, hogy félóránként megszámolja a zenekarban található összes szopráncimbalmost. E ponton a társaság minden tagja megadja magát, nem akar már se enni, se kóstolgatni, se más egyébbel foglalkozni, csak hallgatni a szónokot, s lesni, felülmúljae a korábbiakat és önmagát (igen!), mivel tóthlyózsi egy vizesvödörből emberi szervnek látszó tárgyat húz elő: – Hölgyeim és uraim! Íme, Slukk mája, láthatóan szép darab. Miután előkerült, egy Londonból kizárólag erre az alkalomra hazarendelt orvostanhallgató – rezidens – nagyon nehezen tudta felrakni egy orosz diszkoszvetőnő edzőmezére. Íme, ez a másik pedig a szokatlan méretű agya... És valóban, a performer a szokásosnál nagyobb méretű, emberi agynak látszó tárgyat húz elő. – ...melyért több dél-amerikai banánköztársaság ellenzékbe és borospincébe szorult politikusa verseng. Egyikük azonnal fölajánlotta cserébe a sajátját mint abszolút újat, amit még soha, semmikor nem használt, és nem is vetemedne erre. A sikeres csereügylet esetén apró fafaragások készítésével szeretné múlatni az időt, akár egy sikertelen nőegylet pénztárosa. Ekkorra már nem tehet mást a közönség, mint hogy a homlokát és a szemét törölgesse, s kíváncsian várja zárszót, majd pihenés végett visszavonuljon: – Legvégül a kis szív. Kicsike hatásszünet, körbenézés, ahogyan a profik azt szokták: – Igen találó kifejezés, mindig is így szólította pici felesége drága Slukk Bélát, amikor néha esténként végre hazatért a biblio-vinotékából, ahol is egyszerre számolta össze Ottlik Géza ikes igéit és a kiürített kadarkás üvegek dugóit. Ahogy a megboldogult többször is sóhajtozva mondogatta: több üveget egy csapással! Ámen. A tudósító mindezekhez többet hozzátenni nem tud, legföljebb Krúdyhoz folyamodhat másfelől: „Nem kell komolyan venni az életet. Csak a jó bort kell mindig keresni.” ● 30 BUDAPEST 2011 szeptember
