Budapest, 2011. (34. évfolyam)

9. szám szeptember - Jolsvai András: Visszajáró LXXXX.

mester fékezi le mellettem kis sportkocsiját, és a várakozás alatt elmondja nekem, hogy – megtalálták – hosszas keresés után – Óbu­da határában Medgyessy Ferenc „Anya” című szobrát azt kísérik mostan a városon keresztül a Duna partján lévő Pantheonba. Az emberek, akik a teherautón vannak, megannyi kiváló archeológus, akik az ása­tások körüli munkákban mind személyesen részt vettek, elejétől fogva, egészen a mai napig. – 2480 augusztus havának e napjá­ig, amikor a szobrot megtalálták. Az út felszabadul a tömeg meglendül máris tovább. Amerre elhalad, mindenütt súlyos virágfüzérek a fákon, és az ablakok­ban ünnepi lobogók lengenek a párás for­ró ég alatt. A nép örömmámorban újjong, ünnepel. Soha győztes sportbajnoknak, olimpiai világrekordernek ilyen diadal­menete nem volt a világon, mint ennek a barna, földszagú csigákkal teleragadt kő­szobornak, aki most teherautón vonul be a halhatatlanságba. A nép ujjong. A nép ünnepel. Kürtök harsonák zengnek. Harangok zúgnak, Bu­dapest összes harangjai. A harangszó lassan mind gyérebb lesz. Lassan távolodik, halkul, elhalkul egészen. Már csak egy nagy érces hangú harang szavát hallom, távolodik az is. Aztán újra közelit megerősödik a hangja, de ez már más hang, vékony hangú panaszos kis ha­rangé, ami összedőlt a toronyban, romos vén templom tetején szól. Gyorsan készülődöm. Elaludtam, le­késtem minden dolgomról. Rohanok az utcára a villamoshoz. A megállónál kis újságos bódé körül az emberek tolakod­va vidáman kapkodják, a frissen megje­lent déli újság példányait. Egy olvasó ke­zében megpillantom a nagy betűs címet: − „Megtalálták...” Gyorsan veszek egy újságot és elolvasom a címoldal rikító betűit – „Megtalálták... a városházi tolvajokat.” Alatta kis betűs al­cím: „Megtalálták... az ellopott pénzt is.” Az újságot gondosan összehajtom, és nagyon vidáman felszállok a 44-es vil­lamosra. ● a képek forrása: FSZEK Budapest Gyűjtemény 11 BUDAPEST 2011 szeptember A Lendvay utca lesz mai sétánk kitünte­tett terepe. A Lendvay utca Lendvay Márton ne­vét viseli, vagy az idősebbét, vagy a fia­talabbét, bizonyos értelemben mindegy is, mindketten oszlopos tagjai voltak a hajdani Nemzeti Színháznak, egyikük jobban megérdemli az utcanevet, mint a másik – és így, egy mozdulattal megkap­ta mindkettő. Bár, ha az idősebbre sza­vazunk, annak azért volna egy kis külön pikantériája. Merthogy a Lendvay utca, ugye, a Bajza utcát metszi, ahol a híres Feszty-ház állott, melyben, mint tudjuk, az írófejedelem, Jókai Mór mellett Feszty Árpád és felesége, Jókai (II) Róza lakott. Jókai (II) Róza Jókai (I) Rózának (és a le­genda szerint Andrássy Gyulának) volt a leánya, Jókai (I) Róza pedig Laborfalvy Rózáé és idősb Lendvay Mártoné. (Jókai csak mint névadó és adoptáló került a képbe.) Így aztán itt, a diplomatanegyed szélén palotában és utcanévben együtt van ma is a hajdani társaság, Andrássy, Lendvay, Jókai, itt van Bajza, aki a szín­ház igazgatójaként munkáltatta egykor e díszes társaságot, és már tényleg csak a Fáy hiányzik (szegényt egészen Angyal­földig fújta el a szél), aki a híres bon mot szerint a kérdésre, hogy milyen posztot szeretne még betölteni (nagy álláshalmozó volt a „nemzet mindenese” is), mindösz ­sze annyit mondott, ő már csak egyetlen hivatalra vágyik, de arra szakadatlan. A korabeli hallgató értette e tréfát, a mai­nak, hogy értse, annyit kell tudnia, hogy idősb Lendvay feleségét, a tündöklő szép­ségű színésznőt Hivatal Anikónak hívták. Na, ezek mentek a reformkorban. A Lendvay utca tehát a Bajza utcánál kezdődik, és a Dózsa György úton ér vé­get. De fogalmazhatnánk úgy is, hogy az oroszokkal kezdődik és a franciákkal ér véget. Az oroszok egyébként is dominál­ják az utca elejét, jobbkézről a követség és tartozékai húzódnak egészen a saro­kig, baloldalt egy titokzatos, táblátlan, de gondosan őrzött villa (gondnok, kamera) tartozik a fennhatóságuk alá – aki a kerí­tésen (nagy nehézségek árán) keresztül­pillant, gondosan ápolt kertet, végében óvodaszerű képződményt fedezhet fel. A külsőleg szépen felújított villa oldalán egy márványtábla hirdeti, hogy „ebben az épületben volt 1945 telén a Kommunista Ifjúsági Szövetség Ságvári Endréről elne­vezett partizán csoportjának szálláshelye.” (Gyerekkoromban egy ideig partizán sze­rettem volna lenni, ha felnövök, Szír, Marót, Ág vagy Szivar, e célból faltam a vonat­kozó könyveket, de egyikben sem leltem utalást a mondott csoportra. Lehet, hogy utólag vették fel Ságvári nevét: akárhogy is, ma már a Lendvay utca azon kevés helyek egyike, hol még fellelhető e név.) Feliratokban egyébként is gazdag az utca eleje, a falakon cirill-és metódbetűs (tréfa) firkák, mü rabótajem na zima, vagy ilyesmi, egyébként is gyakran hallani szláv szavakat errefelé. (Kis Moszkva.) A dip­lomatanegyedben vagyunk, ha még nem mondtam volna (mondtam), itt aranyár­ban mérik a lakások négyzetméterét, villa villa hátán, de közülük is kiragyog egy vö­röstéglás, angol várkastélyra hajazó épü­let, melyen nemrég felkerült emléktábla hirdeti magyar és angol nyelven, hogy a ház villának épült 1896-98 között egy Philip Nicholson nevű angol acélgyáros számára, építette Havel Lipót cseh építő­mester. (A művelt embernek párja nincs, rémlik is, hogy a Nicholson-féle akármi ekkoriban forradalmasította a hazai acél­gyártást. Vagy nem: akárhogy is volt, lát­hatóan igen jól jövedelmezett.) Havel Li­pótról megtudhatjuk még, hogy ő építette a Kúriát, a Műegyetem központi épületét és a Vígszínházat. Szemben, a 11. számú ház garázsfalán másfajta – nyomtatott – feliratokra lehetünk figyelmesek. „A női test nem árucikk”, tudjuk meg az egyik­ből, a másik pedig arra figyelmeztet, hogy „ragadd meg a mát, holnap halott leszel”. Mondhatott volna holnaputánt is, kis lovag. Az Ódry színészotthon fala Gobbi Hil­dának állít hálás emléket, szemben az egy­kori munkásőrlaktanya felújítva (így se lett szebb) hallgat mostani funkciójáról. A Rippl-Rónai utca sarkán szépen rendbe­hozott, szürke épületben a Magyarorszá­gi Németek Háza (ottjártunkkor Sommer­pauze), földszintjén a Kék Duna étterem – az egyetlen hely, ahol a sétáló számára is láthatóan létezik az utca. Mert egyébként elegánsan bezárkózó: fekvőrendőrök, kamerák, behajtani tilos­táblák (kivéve célforgalom.) Az utca végén az egyik kormányzó párt elhagyott, rogya­dozó székháza foszladozó nemzeti zász­lóval vár arra, hogy újra életre kelhessen. Nincs egyedül. ● Visszajáró LXXXX. Jolsvai András

Next

/
Thumbnails
Contents