Budapest, 2011. (34. évfolyam)
1. szám január - Lénárt András, Tamási Miklós: Budapest 100
A Goldberger-házat a híres textilgyáros kereskedőfamília építtette kereskedelmi, textiltervező és pénzügyi központnak 1911-ben. A családi vállalkozás akkor már több mint száz éve folyamatosan jelen volt az ország ipari életében. A cég Az ősökről a 18. század közepéről maradtak fenn az első hiteles adatok: ekkor született a kékfestő-textilkereskedő dinasztia első meghatározó alakja, Ferenc. A család több nemzedékének történetét – más céhen kívüli zsidó vállalkozókéihoz hasonlóan – átszövik a toleranciáért, vagyis letelepedési, működési és vásározói engedélyekért folytatott küzdelmek a már megtelepedett és befolyásos helyi iparos, kereskedő konkurenciával. De végül is bizonyították alkalmasságukat a közösség igényes kiszolgálására (adóztatásuk pedig természetesen a városnak is jól jött). A kékfestő ruhaanyagokra a 18. sz. végén Óbudán és a környező Pilis járás német lakosságának körében nagy igény volt, így az üzlet komoly ipari fejlesztések nélkül is beindult. Goldberger Ferenc élete során főleg ingatlanokba fektette be manufaktúrájának jövedelmét, ami, ha nem is kiemelkedő, de nem lebecsülendő jövedelemhez juttatta a családot. A 1820-as évek végétől fia, Sámuel és az ő legidősebb fia, Fülöp vették át az üz letvezetést. Az ő idejük alatt korszerűsítettek és bővítették a gyártást, raktárat építettek, és tíz évre szóló privilégiumot nyertek egyes találmányaikra és gyártási eljárásaikra. A korabeli nagyvállalkozói etika szellemében közösségi, szociális célokra sem sajnálták a pénzt: az Óbudai Jótékonyegyletnek rendszeresen adományoztak több ezer forintot – bár időnként e téren elmaradásokról is szólnak a cég éves mérlegeiről fennmaradt iratok. Az 1840-es évek elején Sámuel sikeresen kérvényezett a helytartótanácsnál szélesebb körű privilégiumot vállalata számára. Pest vármegye a helyszíni vizsgálat során megállapította, hogy „a folyamodó gyárában évenkint folyvást 109 egyed foglalkozik és abban évenkint 199.988 Ft 44 krajcár értékű anyagot dolgoznak fel. Mivel a gyár számos munkáskezet foglalkoztat, a hazai tőke általa növekszik, a folyamodó vállalata mind nagyszerű, mind hasznos voltát tekintve méltó arra, hogy a tulajdonos kérését teljesítsék.” Legalább ilyen fontos volt az óbudai gyár számára a fejletlen hazai textilipar megerősítése a Lajtán túli konkurenciával szemben, ezért nem csoda, hogy Goldberger Sámuel támogatta a negyvenes években létrejött Iparegyesületet és Védegyletet, illetve Kos suth Lajos politikai programját. A fejleszté seknek és a közéleti szerepének köszönhetően a cég termékei egyre ismertebbek és népszerűbbek lettek. Közvetlenül az 1848-as forradalom előtt Fülöp vette át az irányítást. Kezdeményezésére az óbudai zsidó hitközség teljes templomi ezüstkészletét felajánlotta a szabadságharc támogatására, és ötven lovas felszerelésének költségét is vállalta. A háború persze üzletet is hozott: a Goldberger gyár a magyar hadsereg egyik fontos ruhabeszállítója volt. A politikai szerepvállalás miatt 1849-ben kivetett osztrák hadisarc súlyosan érintette a céget, de a szabadságharc után a nagy keresletnek köszönhetően gyorsan megindították a termelést, és az értékesítés sem okozott komoly gondot. Újabb üzembővítés és korszerűsítés következett, az 1851-ben létrehozott osztrák-magyar vámunió immár jótékonyan hatott ausztriai értékesítési lehetőségeikre – ekkor vásárolt a család Bécsben lerakatnak is szolgáló házat. A gyár komoly presztízsnövekedését mutatja, hogy Ferenc József 1857-es magyaror szági látogatásán az Óbudai Hajógyár mellett a Goldberger család üzemét is megtekintette. Később sem feledkezett meg a Goldbergerek érdemeiről, és Buday előnévvel nemességet adományozott az asszimiláns családnak. A dualizmus utolsó cégvezére 1876 és 1913 között Goldberger Bertold lett. Az újabb kor szerűsítéseket, többek között a hengernyomás bevezetését ő vitte végig, így az üzem a hetvenes évek eleji elmaradását ledolgozta, újra versenyképessé vált, és az értékesítési válságon túljutva a korszakban végig prosperáló vállalkozás maradt, Olaszországba, sőt, Angliába is exportálta egyes termékeit. A forgótőke-hiány megszüntetéséhez, a nagyszabású gyárrekonstrukcióhoz és nem utolsó sorban a családtagok anyagi kielégítése céljából 1905-ben részvénytársasággá alakult. A cégvezér ekkor már maga mellé vette utódjául kiszemelt fiát, Leó t. A korszerűsí tés nagyon is időszerűvé vált, mivel új és erős versenytárs, a Magyar Textilfestő RT. jelent meg a piacon. 1908-ban újabb nehéz időszak kezdődött el: megfogyatkoztak a Budapest 100 Akciózó Goldberger-ház szöveg: Lénárt András, Tamási Miklós, fotó: Sebestyén László Az Arany János utca 32. számú házat 1998-ban vásárolta meg a Közép-Európai Egyetem és 2005-től ad otthont az OSA Archivumnak. Az egykori Goldberger-ház mai lakói – levéltárosok, történészek és muzeológusok – a jubileum megünneplésére rendhagyó ötlettel álltak elő: más százéves budapesti házakkal, középületekkel közösen szeretnének megemlékezni a centenáriumról. Az ötletből akár egy új Budapest ünnep is kialakulhat: minden évben más „százéves” szereplőkkel. A BUDAPEST támogatja az akciót, a spirituális, de nagyon is gyakorlati vállalkozás „hivatalos” lapjaként. 35 BUDAPEST 2011 január