Budapest, 2011. (34. évfolyam)

8. szám augusztus - Vállalható jelet hagyni

A Mányi Stúdiót a nagyközönség első­sorban műemléki épületek elismerésre méltó helyreállításairól ismerheti. A rekonstrukcióban való jártasság adott­ság vagy a véletlen műve? Vannak, akik az építészszakmát, mestersé­get, életformát (?) igyekeznek kettéválasz­tani: minthogy egyesek az épített örökséget művelik, mások új épületet terveznek. Ter­mészetesen, ez egy szakma. És annak két ága adja a szakma művelésének teljességét, de nem lehet rangsorolni, vagy egyiket a másik fölé helyezni. Az első munkák meghatározták, kije­lölték a pálya irányát? Már a kezdeteknél nagyon erős indítást kaptam. 1967-ben Egerben, fiatal, kezdő építészként rám bíztak egy rehabilitálandó tömböt a Széchenyi utcában. Ott és akkor eldőlt, hogy szeretem az épített örökség körüli tennivalókat. Néhány évvel később a KÖZTI-ben, Kéry Zoltán műtermében elkészítettük a Sándor-palota rekonstruk­ciós terveit, és azután jött a Közgáz, mint a „gyorsvonat.” De az első nagyobb meg­bízás a Magyar Tudományos Akadémia székházának megújítása volt, ami sajnos pénzhiány miatt megfeneklett. Időben pattant fel arra a gyorsvonat­ra, mintha meg sem állt volna azóta. Abban az időben, a hetvenes években nem nagyon becsülték a szakmának ezt az ágát. A historizmussal – Hauszmann, Schicke ­danz, főképpen Wälder neve szinte szitok ­szónak hangzott – nem nagyon tudtak mit kezdeni az akkori nagyok. 1978-ban ötezer (!) forintos jutalmat tűztek ki a KÖZTI-nél a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem rekonstrukciós tervezésének fel­vállalásáért. Vettem egy nagy levegőt, ide vele! Frissen kinevezett műteremvezetőként versenytárs nélkül jutottam az általam pá­ratlannak tartott feladathoz, amelyet mások nem értékeltek. Az első pillanattól kezdve úgy kezeltem, mint egy nagy rekonstruk­ciót, amelynek költsége, végszámlája az előirányzott 160 millióról végül két és fél milliárdra növekedett. Ez a tízéves tervezési – építési folyamat pályám legmaradandóbb élményei közé tartozik. Ybl mester tudta, hogy a Duna-parton miként kell viselked­ni – támadták is eleget a pompás megol­dásért –, és meghatározó épületet alkotott az akkori város szélén. 15 évvel később az egykori Fővámház mellett álló Sóházat is sikerült – közbeszerzés keretében – illő mó­don helyreállítani. Apropó, mit gondol a Közraktárak meg­újításáról, a CET-ről? Szükség van nagyobb levegővételekre, me­részebb gondolatokra, tervekre. Ha nincs körülötte akkora felhajtás, akkor befogad­ni is könnyebb lenne. Egy ilyen épületet akkor tud elfogadni egy város, ha elkezdi használni és megszereti. Fontos a megfe­lelő időben végzett korrekt tájékoztatás, a kommunikáció. Félinformációk alapján vitatkozott a város, a polgár és a szakma. Ebben az esetben a jel nem ördögtől való, a „cet” vállalható. Szerintünk is. De mindenképpen szüksé­ges jelet hagyni a mai kor építészeinek? Tulajdonképpen jel minden, amit az épí­tész létrehoz. Olyan jelet kell hagyni, amit évtizedek múlva is vállalni lehet. A Budapest Törzsasztal tagjai között is nagy vitát indított a Szépművésze­ti Múzeum tervezett bővítése. Hogyan Vállalható jelet hagyni Mányi István építészstúdiója idén lett nagykorú. Fő tevékenységi körük új épületek és műemléki helyreállítások terveinek készítése, az előkészí­téstől a különböző tervfázisokon keresztül a kiviteli- és részlettervekig. Eddigi munkáik között találhatók családi házak, oktatási-kutatási épületek, múzeumok, színház, bevásárló központok, lakópark, szálloda, valamint sportlétesítmény. Mányi István Ybl-díjas építészt, vezető tervezőt kérdez­tük szakmáról, épített örökségről, jelekről. 36 BUDAPEST 2011 augusztus Holokauszt Emlékközpont, IX. Páva utca 39. Szépművészeti Múzeum, XIV. Dózsa György út 41.Uránia Nemzeti Filmszínház, VIII. Rákóczi út 21.

Next

/
Thumbnails
Contents