Budapest, 2011. (34. évfolyam)
8. szám augusztus - Beleznay Éva: A fővárosi játszóterek története
hely szükségességét. A csúszdák, homokozók és hinták mellett a kor minta-játszótere pancsolómedencét, zuhanyozót és öltözőt is tartalmaz – ez utóbbiakat köztisztasági célra is használva. „A közokta tási ügyosztálynak a tanács által pártolt javaslatára a közgyűlés kimondja, hogy a néhai gelléri Szabó János által a fővárosra hagyományozott 300.000 korona összeg egy nyilvános gyermekjátszótér és néppark létesítésére fordittassék... a néppark és játszótér keretében tervezett zuhanyfürdőt a főváros olykép építtesse, hogy az eredeti céljának csorbítása nélkül az esteli órákban mint népfürdő is használható legyen, – az építkezések keresztülvitelénél vegye figyelembe.” (1913. július 2-iki közgyűlés jegy zőkönyvéből, Budapest főváros (1892-től székesfőváros) törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyveinek adatbázisa – 1873–1949, Budapest Főváros Levéltára) A játszóterek biztonságát minisztériumi szabványok biztosították, majd a játékokat készítő műhelyek állami támogatással kezdték el a játszószerek gyártását. Bárczy István tanácsnoki majd polgár mesteri időszaka alatt az oktatás és az egészséges város kérdésében több intézkedésről döntöttek, többek közt az iskoláktól független gyermekjátszóterek építése is ekkor került be először a fővárosi költségvetésbe. A tervezet szerint a főváros akkori tíz kerülete közül nyolcban jelöltek ki összesen tizenhárom játszótér és park létesítésére alkalmas területet. Az első világháború kitörése miatt mindössze három épült meg: a Marczibányi téri, a Soroksári úti és a Simor (ma Vajda Péter) utcai. Kisebb helyszíneket is kitűztek – a külső kerületekben lévő nagyobb szabad területen. A belső pesti részen, ahol az épületek közt kevés közterület maradt, a vásárcsarnokok építésével felszámolt piacterek parkosítását és használatát javasolták. Ezek közül sajnálatosan kevés valósult meg, az is poros, egyszerű kivitelben. „Nem vala mi régen csinálták az első gyermek-játszóteret, kint a Mátyás-téren homokoztak föl és deszkáztak körül pár méternyi földet. Az eredmény bizonyos tekintetben megdöbbentő volt. Furcsának tetszik tán ez a kifejezés, de nem helytelen. Mert az első játéktér annyira megtelt, hogy a zsúfoltságtól mozogni is alig tudtak ott a boldog apróságok, – nemhogy szabadon játszani.” (Tábori Kornél : A gyermekek eldorádója. Új gyermekjátszó-hely a budapesti állatkertben. Vasárnapi Ujság, 1912, 36. szám) A lágymányosi Nádor-kert megvásárlásával, az Ördög-árok lefedése és a tabáni bontások által nyert területek hasznosítása során állandó vita folyt, hogy azokat lakásépítésre vagy szabad területként hasznosítsák – végül is csak kevés esetben döntöttek a park és játszótér mellett. Különlegességnek számított az 1912-ben megnyílt, a gyermekek eldorádójaként emlegetett állatkerti játszótér, amelyet Tábori Kornél imént idézett írásából részletesen is megismerhetünk. „...sokan nem tudták, hogy a legtöbb játékszer mire való. Egy kis meditálásra serkenthetne tán például az a tapasztalás, hogy az első héten száznál több gyereknek fogalma se volt a közönséges hintáról. A szegények addig egyáltalán nem láttak hintát. A nagyobbak, iskolások közt pedig szintén akadt, aki a csúszókát nem ismerte. Vidéken felnőtt, vagy jómódú pesti ember nem is képzelheti, amit a pesti nyomor sarjai elszenvednek a boldognak keresztelt, játékra való korban. Most az Állatkertben megkapják azt, amit szemük-szájuk, azaz kezük-lábuk kiván, ami után eddig csak egy-egy vasrácson át nyújtották sóvárgón a vézna karjukat. Van 3 BUDAPEST 2011 augusztus Gellérthegyi kőcsikók. 1965, szobrász: Barta Lajos forrás: Fővárosi Kertészeti Vállalat tervtára Horváth Mihály tér, 2011 fotók: Beleznay Ferenc/beleznay92@yahoo.com
