Budapest, 2011. (34. évfolyam)
7. szám július - Kelecsényi László: Időutazás a mozimúltba
terén sem néz már senki nemhogy operákat (mint Erkel Színház-korában), de nagy közönségsikerű filmeket sem. Az Átrium műemléki belső tere Csipkerózsika-álomban porosodik: nem kell a befektetőknek, mert védettsége miatt tilos átalakítani az egykoron Május 1 névre hallgató, a filmszínház kitüntető címére valóban méltó, impozáns terepét. Hol van már a Capitol? A Keleti pályaudvar tőszomszédságában állott, ahol manapság a folyton áthelyezett Baross Gábor-szobor, és a második világháború után tűnt el véglegesen. A Kamara helyén, a Dohány utca 42-44-es számú telken, színházak játszottak (Blaha Lujza néven például), s Rátonyi Róbert hadarta „az ipafai papnak fapipája van” kezdetű, nyelvgyötrő mondókát egy suta operettben. A Hungária-fürdő melletti telken ma egy szálloda emelkedik. Folytathatnám, de unná az olvasó a szomorkodó mozileltárt. Nézzük inkább a filmeket. Mit vetítettek az államosítás előtti hetekben? Klasszikusnak számítható ma már a dán Nexő regényéből forgatott Szürke fény, a később az ötvenes években agyonjátszott szovjet mesefilm, a Kővirág, a műsorrendről nemsokára lekerülő Modern Pimpernel, melynek főszereplője, Leslie Howard ekkor már nem élt. Utoljára még lehetett látni egy híres Cronin-regény (Ezt látják a csillagok) filmváltozatát, amit a következő esztendőben, a Rákosi-terror premierje idején már biztosan nem. Pierre Brasseur szerelmes hőst alakít (Még öt perc az élet), egy másik francia darabban pedig a konok pillantású Madelaine Sologne tekintete vádol minket, Michel Simon oldalán a Lehull az álarc há borús drámájában. Miről is szólhattak az 1945 után forgatott filmek, ha nem a világégés rémségeiről? Már érezhető a szovjet filmdömping előszele. Sorolom a további címeket: Ezerarcú hős, Fiúk a gáton, Kis csavargó, Akiket nem lehet leigázni, Mandzsu bestiák. Már ezek is sokat elárulnak, mire számíthatott a nagyérdemű a gyöngyvászon előtt. Kémsztorik, népellenségek, diverzánsok, szabotőrök – a szokásos sematizmus, melynek futószalag-termelésébe hamarosan belépünk mi is, legjobb rendezőink végzik majd a politikai segédmunkát. Na és ott van még a Lenin októbere, és az elmaradhatatlan Eskü Joszif Visszarionoviccs al, azaz Sztálin nal a főszerepben. A generalis z szimusz többszöri alakítója, a grúz színész, Mihail Gelovani ezzel a kétes szereppel írta be nevét a filmes krónikákba. A holnapért élni kell – ez az egyik, akkor még vetített amerikai film címe. Orson Welles , a modern film James Joyce -a, a filmes elbeszé lő-technikát feldúló, újraalakító, pufók zseni játssza benne a főszerepet. Aztán nemsokára lehúzzák nálunk a rolót. Nemhogy utazni, de még a mozgóképek által kitekinteni sem hagynak majd a zord ötvenes években. Valaki azonban több mint fél évszázadon át megőrizte ezt a megbarnult papirosú túlélőt, a kis lapozgatót. Hála legyen érte! ● 15 BUDAPEST 2011 július
