Budapest, 2011. (34. évfolyam)
7. szám július - Horváth Júlia Borbála: Ship in bus
A fiú különösen izgatottan ébredt aznap reggel. A lánynak csak annyit mondott, hogy délután elmennek valahová együtt, vegye fel a születésnapi ruháját – ha akarja. Neki mindegy is volt, hogy mit vesz föl – az izgatottság miatt, meg amúgy is, mert soha sem a fodrokat kutatta, hanem a mögöttes tartalmat. A lány viszont indulás előtt hosszasan válogatott a szekrény előtt, feketére gondolt, hiába mondogatta egész nap a Vadász Vilmos, hogy aznap még a harmincnégy se lesz túlzás – árnyékban. Végül elindultak, kicsit késve, de törve nem, a kikötés az volt, hogy mielőtt a helyszínre érnek, a lány szemét a fiú beköti, és minimum négyszer körbefordítja saját tengelye körül, hogy összezavarja a tájékozódásban. Azután kanyarodhatnak csak a célegyenesbe. A lány belement, hogyne ment volna, igyekezett nem gondolni arra, mi fog történni, nem akarta saját örömét holmi korai kitalálással elrontani. Egyedül a vastag téli sál, amit a fiú nagy-gyorsan előkotort a szekrény mélyéről, zavart bele kissé átgondolt toalettjébe, de e kifinomulatlanság sem zavarta meg a lányt jelentősen abban, hogy mint élete leendő párjára nézzen fel a villamos alsó lépcsőjéről. Mint utóbb kiderült, ha aktualitását nem is, de funkcióját gyönyörűen teljesítette a sál, még aki akart volna, se láthatott volna át a kockáin, nemhogy egy eladósorban lévő lány. Hétköznapi délután volt, annak összes nyűgével, ami bekötött szemmel eleinte viccesnek tűnt: a felturbózott motorfékek rikoltása, a gördeszkák pattogása, intenzív gázfröccsök direkte tüdőn át, a napsugarak átható szurkálásai, az állandó motoszkálás, valamint a nagy egészet, és egyéb napi sérelmeket fejtegető beszédfolyam állandó jelenléte. A lány egyre csak azt hallotta a számára legkedvesebb hangtól, hogy: türelem meg hogy pár perc még, és gyere errébb, állj picit arrébb, és persze az, hogy különösen szeretik őt. Kisvártatva ez újfent bizonyítottá vált, mert már csak három lépcsőfok választotta el őket a beteljesüléstől, amikor végül, de nem az utolsó sorban helyet foglaltak. A vak is láthatta, hogy buszutazás következik, és amikor minden ajtó bezárult, már nem volt értelme további titkolódzásnak; lehullott a lepel, a fiatal pár hosszú, hálás szájcsókokat váltott egymással, majd a történtek egyeztetése közben szakított időt arra, hogy meghallgassa, amint egy kedves hölgy mikrofonon át, a három világnyelven (angol- német- magyar) mindenki számára egyértelművé teszi az elkövetkezendő másfél óra tartalmát: – Ladies and gentlement, welcome on the board, it’s a special sightseeing tour, das Panorama der Stadt über den silbernen Wellen unsere wunderschöne Hauptstadt, miközben Magyarország fővárosát vízről és szárazföldről is bemutatjuk önöknek – a levegőből egyelőre még nem. – Erre minden meglepetés- és normál utast boldogság – mellette megkönnyebbülés – töltött el, mire az idegenvezető és egyben stewardess kellemes rutinnal folytatta a bevezetőt: – The 12 metre long, 4 metre high vehicle weighing 15 tons, looks like a bus in the water and a ship on land, und der Fahrzeugführer auf dem Wasser ist ein Schiffskaptän und auf dem Land ein Busfahrer, vagyis a jól ismert szlogennek szólva: a kormánynál 2 in 1, a buszsofőr és egyben hajóskapitány. Az új keletű közlemény után heveny mocorgás kezdődött a sorok között, mert ala-Ship in bus szöveg: Horváth Júlia Borbála, fotó: Sebestyén László Budapest fővárosban naponta ötször egy autóbusz belecsúszik a Dunába. A tapasztalatlanabb városlakók mentőmellény után gondolnak, a szemtanúk legkevesebb a telefonjukhoz kapnak, hogy segítséget hívjanak. A busz azonban minden alkalommal megrázza magát, s a vízbeérkezést követően céltudatosan tempózik a Parlament irányába. Valami nem stimmel. Vagy nagyon is? A pesti nyár egyedülálló, nemzetközileg jegyzett sztárjáról van szó, mely rendszeresen eljátssza szárazföldön a busz, vízen pedig a hajó szerepét. Mindezt népes turistacsoportok lelkesedése közepette. 10 BUDAPEST 2011 július
