Budapest, 2011. (34. évfolyam)
1. szám január - Jolsvai András: Visszajáró LXXXII. - CIVILIÁDA - Kirschner Péter: A vers örök
26 BUDAPEST 2011 január iskolai versmondás keretei közül. Nagyon sok művész továbbra is fontos küldetésének tekintette a versmondást, a költészet népszerűsítését: Berek Kati, Bencze Ilo na, Béres Ilona, a nemrég elhunyt Bánffy György vagy Galkó Balázs, Körtvélyessy Zsolt, Mohai Gábor, Papp János. Számuk ra kínál lehetőséget nemrégiben indult Versszínházunk, ami második vagy talán első otthonuk lett. A Versszínház régi álmunk volt, Wiegmann Alfréd rendező, al elnökünk kitartásának köszönhetően két éve jött létre. Ezt is egy eszköznek tartjuk, hogy a vers- és prózamondás, az előadóművészet a színházzal egyenrangú legyen. – A szereplési lehetőség biztosítása önmagában kevés, ha nincs közönsége a verselésnek. Az egyesület azért is nagyon sokat tehet, hogy a költői gondolat eljusson olyanokhoz is, akiknek már az iskolai verselemzés is unalmas volt. Lehetséges ez manapság? – Ez a másik küldetésünk, hogy az iskolai verstanulás, versmondás sokszor erőltetett keretein túllépve meg tudjuk mutatni, hogy a költő is ember, akinek a mindennapjainkra is érvényes gondolatai, mindenki számára átélhető érzései vannak, amelyeket nem csak régies stílusban, hanem a 21. század nyelvén is ki tud fejezni, egészen modern formában, akár egy smsben is. Erre a legjobb példa, hogy divatba jött a versek küldése vagy a vers-szerenád. Gyakran kapunk fura kéréseket: „Gyere el egy buliba, szórakozóhelyre, vagy éppen a kedvesem ablaka alá, és mondj el egy verset.” Felhívott egy jól menő ügyvéd, aki a barátnőjét hódította vissza. Ő csak állt egy szál virággal az utca közepén és valaki egy érzelmes verset mondott el, amit ő nem tudott volna saját szavaival kifejezni. Tiszta cyranói történet. – Kézenfekvő a kérdés: aki verset akar mondani, hol tanulhat „nem középisko lás fokon”? – Wiegmann Alfréd nevéhez nem csak a Versszínház kapcsolódik. Évek óta vezetője a Budapesti Versmondó Klubnak, a Budapesti Művelődési Központban, ahol a versmondást tanulják, főleg fiatalok. Hasonló szakmai fóruma működik a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahová inkább a középgeneráció tagjai járnak, szintén verseket mondanak egymásnak, elemeznek, megbeszélnek. Van olyan tagja, aki 87 éves, és csak 15 éve kezdte el. Szerencsen él, édesen modoros, és olyan átéléssel és érzelmi telítettséggel képes verset mondani, ami köny nyen megfogja az embereket. A két budapesti műhely mellett Győrben, Miskolcon és Veszprémben is folyik műhelymunka. Nagyon fontosak a nyári versmondó táborok, ahol intenzív együttlétben, nagyon eredményesen tudunk dolgozni. A nyári tábor most új helyre költözött; egy régi hajóra Neszmélyen, ahol a világtól elzárva lehet elmélyülni a versek világában. A táborokban sokan vannak, akik maguk is kísérleteznek a versírással, költőként próbálgatják szárnyukat. A legjobbak verseit kötetben is megjelentetik, de csak szigorú kontroll mellett. A legnevesebb költők lektorálják a köteteket. Mondhatnánk, hogy teljes vertikum. A megméretés legjobb alkalma a hagyományos versmondó verseny. Annak ellenére, hogy a média érdeklődése az énekhez, zenéhez képest minimális, a lehetőség nem lett kevesebb. Becslések szerint évente mintegy 360 szavalóverseny van, ebből a Versmondók Egyesülete közel hatvannak a lebonyolításában vesz részt. Az országos vetélkedéstől a helyi erőpróbákig szinte minden napra jut egy verseny, amit a résztvevők egyre komolyabban vesznek. A versenyeken kívül is megvannak a versmondók nagy ünnepei: a Költészet Napja, a Költészet Világnapja. A Magyar Költészet Napját újabban a Műcsarnokban rendezzük, ahol legutóbb az összes szék kevésnek bizonyult. Legnagyobb vállalkozásunk a Kaleidoszkóp Nemzetközi Vers-
