Budapest, 2011. (34. évfolyam)
5. szám május - HELY-TÖRTÉNET - Aradi Péter: Csoma, tégla, sör és suszter
igazgatója, Dávid Tibor, illetve igazgatóhe lyettese, Buzás Kálmán kérte fel, hogy vál lalja el a feladatot. A Független Magyar Szalon Képzőművészeti Egyesület elnökeként került velük kapcsolatba, mert éves kiállításukat rendszeresen a Pataky Galériában tartották. Korábban kilenc esztendeig a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságát vezette Szentendrén. Ő maga nem kőbányai lakos, jelenleg Leányfalun él. Elődje, a már említett Gecse Albert behatóan tanulmányozta a budapesti – és ezen belül a kőbányai – téglagyártás történetét, s e munkájának egyik hozadéka az a téglagyűjtemény, melyből 1977. november 4-én létrehozták a Budapesti Állandó Szabadtéri Téglakiállítást. Európában ez volt az első ilyen tárlat, hiszen a bécsi is csak a következő év áprilisában nyílt meg. A ma is látható, ám grafittikkal elcsúfított szabadtéri kiállítás mellett a helytörténeti gyűjtemény mintegy 1100 darabos jegyestégla-gyűjteménnyel büszkélkedhet, amely az országban a második vagy harmadik legnagyobbnak számít. Kőbányán az első téglagyárat 1838-ban hozták létre, mert a nagy pesti árvíz során megrongálódott épületek helyreállításához rengeteg építőanyagra volt szükség. Ez 1855-ben került a Drasche család tulajdonába, akik nagyvállalattá fejlesztették. Pasaréten, a mai Vasas sportpálya helyén is működött egy gyáruk, amely azonban 1932-ben csődbe ment, ellenben a jobban prosperáló kőbányai egészen az 1948-as államosításig a család birtokában maradt. A flandriai származású família már a 18. században Dorogon is megvetette lábát, ahol szénbányákat vásárolt. A következő évtizedekben újabb és újabb egységeik létesültek, és 1873-ban, Pest, Buda és Óbuda egyesítésének évében már tizenegy téglagyár és cserépüzem működött itt. – A talaj geológiai összetételének köszönhetően a későbbiek során a gyártmányok köre bővült: csempét, ipari porcelánt, étkészletet is készítettek – magyarázza Bihari József – A Drasche csodálatos porcelánmanufaktúrává nőtte ki magát, ahonnan művészi színvonalú termékek kerültek ki. Érdekesség, hogy a trianoni békeszerződést a magyar békedelegáció lemondása után végül Benárd Ágoston népjóléti miniszter mellett a családhoz tartozó Drasche-Lázár Alfréd követ írta alá. Kőbánya másik emblematikus terméke a sör. 1850-ben alakult meg a Kőbányai Serház Társaság, melynek serfőzdéjét 1862-ben vásárolta meg a „sörkirály” Dreher Antal , ám bővítési tervei megvalósításában megakadályozta 1863-ban bekövetkezett halála. Fia, ifjabb Dreher Antal ekkor még csupán tizennégy esztendős volt, így csak 1870-ben vehette át a kőbányai – és a család tulajdonában lévő másik három – üzem vezetését. (A BUDAPEST 2010. évi 6. számában részletesen bemutattuk a Dreher család történetét.) Az idő közben bevezetett technológiai fejlesztéseknek és kapacitásbővítésnek köszönhetően a kőbányai hamarosan Magyarország legnagyobb sörgyárává vált. Jóllehet a közelében újabbak is alakultak – 1892-ben a Kőbányai Polgári Serfőző Rt., két évvel később a Kőbányai Király Serfőző Rt. –, ezek nem jelentettek komoly konkurenciát. A legfőbb vetélytárs a svájci Haggenma cher Henrik lett, aki 1869-ben Kőbányán és Budafokon alapította meg üzemeit A két család között azonban házasságok révén már a 19. század végétől rokoni kapcsolatok szövődtek, amelyeket néhány évtizeddel később, 1933-ban a két gyár egyesülése pecsételt meg. A Dreher-Haggenmacher Első Magyar Részvényserfőzde elnöke ifjabb Dreher Antal egyik fia, Dreher Jenő , alelnöke pedig a legifjabb Haggenmacher Henrik, az alapító unokája lett. A gyűjteményben elsősorban régi üvegek, eszközök és reklámtáblák reprezentálják a bő másfél évszázada folyamatosan jelen lévő kőbányai iparágat. A Dreher egyébként a gyárban saját sörmúzeumot is fenntart. Egy eredeti cipészműhely teljes felszerelése is látható a gyűjteményben, úgy, ahogy a mester halálakor megmaradt. Mi hály Gusztáv 1894-ben született Erdélyben, onnan került ide a harmincas évek elején, ahol csaknem ötven esztendeig dolgozott suszterként. 1981-ben halt meg, s özvegye akkor felajánlotta a műhely egész berendezését és összes kellékét. – Ilyen teljes cipészműhely tudomásom szerint nem látható máshol a fővárosban – büszkélkedik a gyűjteményvezető. E kihalófélben lévő mesterség rekvizitumai, használati tárgyai a mai gyerekek számára már valóban múzeumi darabok – jó, hogy legalább itt megismerkedhetnek velük. ● 37 BUDAPEST 2011 május
