Budapest, 2011. (34. évfolyam)
5. szám május - Horváth Júlia Borbála: Neonbagoly
A Népszínház utcai portál tépázott baglya egykedvűen tűrte a nyúzást. Hosszú létráról vadásztak rá, amikor le akarták szállítani az antikvárium utcai frontjáról. Mit keres ott karikás szemekkel, fakó tollakkal? A moderniából visszatekintők szerint fénykorában sem lehetett nagy húzás; az a kietlen nézése, ahogyan a túl-egyszerű vonalaival, nyitott könyvön ülve hirdette az észt, na, és a kezdetleges neonparádé, amit előadott, amikor estére kigyújtották. Megkopott jelentőségét csak az érezheti át, aki látta fénykorában, akinek gyerekszeme nagy varázslatokat látott mögé, s azokat megtudni lépett be élete első önálló könyvvásárlása helyszínére. Mert nem lehetett eltéveszteni, négysaroknyiról is jól látszott, igaz, a Röltex és a Patyolat villódzó fényei kissé bekavartak az élvezetbe. Mégis tisztességes verseny volt, győzzön a szükség, kit éppen merre vezetnek igényei. Persze a hatvanas években is embernek kellett lennie a talpán annak, aki csak úgy, sportból, a vízen ringatózó kecses hattyú helyett az okulárés bagolymadarat választotta. Az utca embere azonban nem mérlegelt, és a sötétség megadta, ami jár e szakmában: kigyúlva minden szebbé és vonzóbbá vált, határozott kontúrokkal; aki futófényt kapott tervezőjétől, az behozhatatlan odafigyelés-előnyre számíthatott. Így a bagoly is. Ennek ellenére, ahogy múltak az évek, fordultak az évezredek, a bagoly sem lett fiatalabb, mondhatni, patinásodott szépen, először a neongázok illantak el a fénycsövekből, azután a festék kezdett peregni a tolláról, végül a mihaszna javításkísérletek eredményeként hullott szét darabjaira, s már csak a körvonalak jelezték valahai mibenlétét. Kortársai sem élnek jobban: a Ferenciek terén trónoló évek óta nem világít, a Váci utcai volt-nincs, a Bartók Béla úti – egyébként haladóbb változata az alapmodellnek (koncentrikus szemek nélkül) – még tartja magát, de kortárs szellemek szerint nem is bagoly az, hanem egy molett hölgy torzója. De úgy tűnik, ahogy mindenkinek, a bagolynak is eljön az ideje, ha kivárja, ezúttal egy elhivatott antikvárius képében. Ehhez az kellett, hogy Benyovszky István tizen öt év könyves múlt után végre önállósítsa magát, és saját könyvbizományit nyisson az Üllői úton. Azt nevezze el Budapest Antikváriumnak, érdeklődjék minden régi fénykép, metszet és leírás iránt, ami a fővárosról szól, járja az utcákat, gyűjtse a várostörténeti relikviákat, magyarázhatatlan nosztalgiával nézze a régi portálokat és persze vonzódjék Neonbagoly szöveg: Horváth Júlia Borbála, fotó: Sebestyén László Antikváriusnak lenni megnyugtató és kellemes szakma – volt évtizedekkel ezelőtt. A vevők egymásnak adták a kilincset, miután a hosszas eszmecserét követően könyvtáruk új darabjait szorosan a hónuk alá dugva léptek ki a boltból. Jó ismerősként többször benéztek, néha hoztak csak, és mindig vittek. E világot felelevenítendő nyitotta meg első saját antikváriumát Benyovszky István. Specialitásai: otthonos környezet, szívélyesség, könyv-kavalkád két szinten, egy remekbe faragott facsillár, és a név: Budapest antikvárium – nomen est omen, helytörténeti ritkaságokkal –, valamint egy nagydarab neonreklám az állami időkből, mely alig várja, hogy sorsa újból fölfelé reptesse. 30 BUDAPEST 2011 május
