Budapest, 2011. (34. évfolyam)
5. szám május - ZÖLD? PARDON! - Bajor Zoltán: Polgári kertek a fővárosban
Egy régi kolostor vagy más műemlék – tartós építőelemeinél fogva – még viharos történelmünk ellenére is képes átvészelni az éveket, évszázadokat, nem így kertjeink. A kert eredendően élőlények csoportjainak, gyűjteményének otthont adó terület, mely már rövidebb ideig tartó elhanyagoltság, magára hagyottság következtében is képes látványos átalakulásokon átesni. Ezzel a szemponttal meg is adtuk legfőbb sajátosságát. A természetes növénytakaró szabályozását, jó értelemben vett igába hajtását csak állandó, nagy szakértelmet igénylő tevékenységgel vagyunk képesek elérni. Évezredes múltra visszatekintő szakismereteinknek köszönhetően ma már tudjuk, hogy egy díszkert fáit, ágyásait hogyan tartsuk fenn. Nemkülönben fontos, hogy milyen fajok, fajták azok, amelyek egymással harmonizálva jól mutatnak a kertünkben, és nem utolsósorban melyek azok, amelyek jól tolerálják, vagy kifejezetten szeretik klímánkat. Ugyanakkor az érzékeny egyensúly könnyen felborulhat, ha értő kezek már nem ápolják egy gondosan kialakított mesterséges zöldfelület megannyi növényegyedét. A régi kertekhez tartozó kiszolgáló épületek is az elsők között mentek tönkre, ha egy villát elhagyott gazdája. Ezek azok az építmények, melyek köny nyebben nélkülözhetők, „feláldozhatók”. A növényegyedek pedig természetüknél fogva előbb vagy utóbb elhalnak, az enyészet prédájává válnak. Így aztán régmúltunk kertjeiből napjainkra alig-alig maradt élő példa, így jobbára csak levéltárakban, gyűjteményekben fennmaradt tervek, rajzok árulkodnak arról, hogy a különböző korokban hogyan fejlődött, csiszolódott és milyen átalakulásokon ment át ez az „intézmény”, míg eljutott a közelmúlt modern polgári kertjeinek fejlődési fázisáig. Aquincummal kezdődött Fővárosunk területén a legelső említésre méltó, magas kertészeti ismeretekkel rendelkező népcsoport a római volt. Bár Aquincumot Róma kicsinyített másának szánták, a helyi adottságok eltérő településszerkezetet eredményeztek. Stratégiai megfontolásból a város központját a katonai tábor alkotta, melyet a katonaváros vett körül. Ettől is kijjebb szorult az úgynevezett polgárváros. A kőházak „összkomfortosnak” épültek, mivel vízvezeték, csatornázás és központi fűtés csatlakozott hozzájuk. A növekvő jólét, az itt élők gyarapodása törvényszerűen hozta magával a lakókörnyzet díszítésének igényét. A belső udvarokon medencéket, szökőkutakat létesítettek, melyeket szépen gondozott zöldfelületekbe illesztettek. Ezeket a komfortos római villákat amolyan majorságként írhatjuk le. Területükön gazdasági és lakóépületek, de terménytárolók is voltak. A vizsgált korban alakultak ki az átriumos épületek, melyek közepén oszlopokkal teljesen körülzárt udvart, peristyliumot létesítettek. (Ez a későbbi kolostorkerengők elődje.) Ide telepítették a virágokat és dísznövényeket, amelyek a Mediterráneumból kerültek hozzánk. Mindez azért volt fontos, hogy a római birodalom Pannóniában élő polgárait legalább a lakóhelyhez tartozó kert emlékeztesse szülőföldjükre. Ebben a korban honosodott meg nálunk a kertészeti termesztésben a ma már hétköznapinak te-Polgári kertek a fővárosban Bajor Zoltán A kerttörténettel foglalkozó szakembereknek nincs könnyű dolguk! A hagyományos értelemben vett régészettel szemben a történeti kertek, illetve a régi mesterséges zöldfelületek kutatása igen nehéz feladat. Hogy miért? Könnyen megmagyarázható. Az ok az élők törvényszerű mulandósága. Napjainkban reneszánszát éli a polgári kertkultúra. Egyre gyakrabban találkozunk a városban is ezzel a jelenségkörrel és üde produkcióival. A jelenségkör budapesti históriája minden korban érvényes tanulságokkal szolgál. És ilyenkor, tavasszal, különösen érdemes a figyelmünkre. 2 BUDAPEST 2011 május ZÖLD? PARDON! A három hektáros területen, a Költő utcában még több fa él, amelyek Jókai korából származnak
