Budapest, 2011. (34. évfolyam)
4. szám április - Saly Noémi: Régi idők, régi órások
lenniumi kiállításon és az 1900-iki párizsi világtárlat rendezésén, mely munkásságáért ő Felsége a király a koronás aranyérdemkereszttel tüntette ki. Számos külföldi kiállításon elsőrendű érmekkel gyarapította a magyar ipar dicsőségét.” Csillagdák mestere Műhelye jövőjét illetően nyugodtan halhatott meg. Rég átvette, tovább is fejlesztette az ifjabb Viktor. 1869-ben született a tabáni házban, és ugyanazt az utat járta, amit az édesapja. A legjobb svájci és német órásiskolákban tanult, már sihederként kitüntetést kapott a tanoncok országos versenyén. Roppantul érdekelték a bonyolult feladatok, a „tökéletes” időmérők. A kalocsai csillagda tudós jezsuita napkutatója, Fényi Gyula 1906-ban így ír egy szaklapban Hoser invár-ingás órájáról: „... nemcsak ... maga készítette, hanem ... ingáját saját eszméje szerint alumínium és acél által kompenzálta, és ebben az eredeti alakban saját számítása szerint állította elő. Az órát 1901-ben állítottam fel a kalocsai obszervatóriumon. Ez volt Hosernek első csillagórája, melyet elkészíthetett. Az óra mindjárt oly kitűnően járt, hogy minden várakozásomat felülmúlta. Kiváltképpen a kompenzáció olyan tökéletesen sikerült, hogy a csillagok észleléseiből éveken át annak semmi hibáját sem lehetett kimutatni.” Fényi páterhez kötődik egy másik érdekes mozzanat is a műhely történetéből: 1999-ben egy dél-afrikai tudományos intézet raktárában találtak egy fura ketyerét, amelyről kiderült: 1904-ben, az atya elgondolása szerint készült villámjelző készülék. Írtak hát a Magyar Elektrotechnikai Múzeumnak: mondanák már meg, ki az a Hoser Viktor az Apród utcából, akinek a réztáblácskája ott díszeleg a műszer talapzatán? (Ja, hogy miképp került Johannesburgba? Egyszerű: magyar jezsuiták térítettek épp a boromei misszióban...) Hősünk, ez a halkszavú, elegáns úr készítette a Csillagászati Intézet számos óráját (ma is kifogástalanul működnek); olyan iparművészekkel dolgozott, mint Horti Pál, a magyar szecesszió fiatalon elhunyt nagy bútortervezője; nem volt olyan iparmű-kiállítás, ahonnan ne hozott volna el minden lehető kitüntetést; inasai, segédei rendre kiváló bizonyítvánnyal léptek saját útjukra; ahogy édesapját, őt is az ipartestület alelnökévé, majd elnökévé választották, s ezt a tisztséget is közmegelégedésre töltötte be. Van egy kültéri órája, amelyhez 1912 óta igazodik a város népe: a Múzeum körúti „egyetemi óra”. Az erkély alatt áll rézkalitkájában, számlapján a mester neve és a műhely címe. Mi volt a titka? Hoser a csillagászati tanszék főóráját kötötte össze a lentivel, amely minden hőingadozásra fittyet hányó ingájának és az elektromos szabályozásnak köszönhetően télben-nyárban a lehető legpontosabban mutatta az időt. Az idestova százéves jószágot a közelmúltban Vályi Huba, az órások mai doyenje resta urálta, új ketrecet is kapott – aki arra jár, köszöntse illő tisztelettel. Mondjam el a végjátékot is? Szomorú lesz. Ostrom, bombázás, rettegés: a mester nővére és felesége tíz nap különbséggel hal meg, mindkettő szívrohamban. A műhelyt feldúlják, kifosztják a szovjet katonák. Hoser bácsi végleg elhagyja a Tabánt, Pestre költözik a lányához. Volt első segédje, Tilly Róbert ad neki egy sarkot Városház utcai műhelyében, ott szöszmötöl, ameny nyire a szeme engedi. 1956. október 2-án szeretett leánya meghal. Az öregúr a gyász első évfordulóján felcsoszog Farkasrétre, a családi kriptához. Ronda eső, csúszós agyag. Combnyaktörés, tüdőgyulladás... 1957. október 22-én végleg lehunyja a szemét. Élt 86 évet. Mindennek vége lenne? Azért mégsem. Ha benyitunk Tillyék ma is működő üzletébe, balra a kis vitrinben ott fénylik az órás szakma pár elbűvölő relikviája. Meg egy ősöreg fotográfia és egy szép ceruzarajz: a két Hoser Viktor portréja. ● 31 BUDAPEST 2011 április A nemrég megújult remekmű a Múzeum körúton fotó: Sebestyén László
