Budapest, 2011. (34. évfolyam)

4. szám április - FIGURÁK - Buza Péter: Megjött a postás!

őket a legkisebb mulasztásért is, a levél­hordók reggel öttől este tízig folyamatos szolgálatban dolgoztak, szabadságukat gyakorlatilag soha nem vehették ki, s ha bármely ügyben feletteseikhez fordultak, azt azok függelemsértésnek minősítették, s büntettek. Fizetésmegvonással. S bár többször tiltakoztak, a mellükön viselt számozott táblát se vehették le soha, ho­lott ezt a hátrányos megkülönböztetésre okot adó „öltözetkiegészítőt” bevezetése óta sérelmezték. 1908-tól az állami tisztviselők fizetési osztályaiba sorolták be őket, de legfeljebb a tizedikig juthattak el sok évtizedes szol­gálat után is, ami fölött ott volt még továb­bi kilenc, a soha el nem érhető csúcsok. 1909-ben a fizetésrendezés ügyében ha­talmas postásdelegáció próbálta meggyőzni a hatalmat keserveik jogosságáról, s úgy látszott, sikerrel járnak. Az 1910. évi álla­mi költségvetésben ott szerepelt a tétel, ami segített volna valamit a gondon. De kormányváltás miatt csak 1911 januárjától történt változás – újabb elégedetlenséget szülve. Az ugyanis megosztotta a posta szolgálattevőit. Mondhatni szembeállí­totta a kézbesítőt a hivatalnokkal. Aztán már jött a háború és minden maradt úgy, ahogy Thomas Alva Edison ittjártakor volt. Ugyanazok az utcai figurák gyűrik, pusz­títják a saját életüket éhbérért 1911-ben is. Majd a háború után próbálnak mégis ked­vezőbb egzisztenciális helyzetbe kerülni. De az már másik fejezet a hosszú törté­netben, amelyet most néhány pillanatfel­vétellel, a pillanat szereplőit bemutatva felidéztünk. ● 17 BUDAPEST 2011 április Pénzespostás Levélhordó Csonka automobilja

Next

/
Thumbnails
Contents