Budapest, 2011. (34. évfolyam)
4. szám április - Horváth Júlia Borbála: Alkalmazott művész
A szokásos délutáni forgalom az eső hatására felduzzad, sietősebbek a lábak és kapkodóbbak a mondatok, amíg fedél alá nem kerülnek. A belvárosi boltosok örülnek, szép időben a szabadtérrel nehéz versenyezniük: olyankor az emberek kiskabátban téblábolnak plain-air, megtelnek a padok, van aki egy órát is ácsorog a kirakat előtt, azután továbbáll. Úgy viszont nehéz az amúgy sem könnyű, mert bevétellel él a kereskedő. Az eső viszont betereli a vendéget, aki hálásan néz a menedékadó szemébe, leveri a vizet az esőkabátról, fröccsen belőle a falra is; belefér. Odabent meleg van és világosság, élet a kinti halál után. Miután a rövidke sorállás sem próbatétel, vezényszavak csattannak, egyenarcok bámulnak, elvégre gyorsétteremben vagyunk. Mégpedig nagyon gyors étteremben, számláló méri, egy percnél mennyivel több a hamburger-kiskrumpli-kóla felszolgálási ideje, azalatt minden kasszánál személyes képernyőn vetítenek short-reklámot, hogy addig se unatkozz – hanem fogyassz. Ha összeállt a tálca tartalma, levadászható helyek után kell nézni, az ablak mellettiek hamar elkelnek, de egy még akad a kovácsoltvas korlát tövében. Kovácsoltvas? Babra kézimunka efféle helyen? A felismerés üdítőleg hat, eddig ezt hogy nem vettük észre, tán a társaság nem olyan volt. A fényes kövek és az éles sarkok fölött önérzetesen kanyarog a vaskorlát, a vége csigába kunkorodik, amitől lesz igazán ideges a trendi designer, a minimalizált formák virtuóza. De hogy került ide? Már hogy a korlát maga, egészen újnak néz ki, nem szépítette régiségmánia, a zsenge vaslevelek szinte még lágyak, rozsda, csorba nem marta, izzadt tenyér nem koptatta. Illetve egy igen, de az is kalapáccsal szeretgette, miután az anyag fölhevült a kohóban, lehűlés után serénykedett a gömbölyítővel, nélkülözve a sablonokat és hanyagolva a hideghajlítást. A kovács gondosan tervezte, mérte, próbálgatta, hozzá illő karfán és ornamentikán gondolkodott, nem vonalzóval húzta az egyenest, és a derékszögön kívül nyitott volt egyéb formákra is. Többször személyesen eljött a helyszínre – akkor még az elegáns presszót igyekeztek hírnevéhez méltón felújítani – figyelte a forgalmat, eleinte csak statizált és stilizált, csak utána vette kezébe a nyeles vágót és a tűzifogót. Most pedig itt áll a leválasztott részben – amit a tulajdonosok korlátostul adtak el –, és a tálcák forgatagában jogot formál arra, hogy ne hamburgerezzen, hanem mutogasson; elvégre... Elvégre annak idején az eme-Alkalmazott művész szöveg: Horváth Júlia Borbála, fotó: Sebestyén László A kisipar általános haldoklása a kovácsműveseket sem kerülte el. Előre gyártott kapuelemek, géppel csavart vaspálcák, hidegen formált fémkeret; vékonydongájú tucatbóvlik, mind-mind a pillanatnak készülnek, díszességük a vásárló számára sem több, mint rövid életű vízió. Lassan már olyat is nehéz találni, aki még képes lenne tanítani az érdeklődő fiatalokat. A díszítőkovács szakma ma már nem létezik hivatalosan, a Központi Statisztikai Hivatal új elnevezése szerint, a díszműáru- és divatékszer-készítők kovácsoljanak, ha akarnak. Szombathy Gábor mindezek ellenére kovácsolni akar. Időben végigjárta a grádicsokat, az üllő mellől a műhelyen kívüli világba is kitekintett. 10 BUDAPEST 2011 április Váci utca 15. Sörforrás Étterem Váci utcai Burger King étterem
