Budapest, 2011. (34. évfolyam)
3. szám március - Várnai Vera: Festői Budapest
A Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma az 1950-es évektől többször is rendezett már kiállítást pest-budai városképekből. 1965-ben a 19. század második feléből származó látképekből nyílt tárlat, majd 1987-ben újabb. És most – húsz év után – a legújabb. Kronológiai sorrendben láthatjuk a műveket, kezdve Buda 1686-os ostromával. Vedutákat már a 18. század eleje óta rendszeresen készítettek festőink. Ezek általában rézmetszetek, rézkarcok, a 19. század eleje óta pedig litográfiák voltak. A reformkorban, amikor a szülőhaza minél alaposabb megismerése oly fontossá válik az alkotók számára is, a városkép-ábrázolás egyre nagyobb hangsúlyt kap. Jól nyomon követhetjük ezeken a munkákon a folytonos változásokat. Az Istenhegyi utat az 1840-es évekből, a Gellért-hegy egykori Csillagdáját vagy Pest-Buda panorámáját a ferencvárosi hajómalmokkal. Ez utóbbi már az ötvenes, hatvanas évek nagy divatjának előfutára: ekkortól a festményeknek külön osztályát alkotják a nagyívű látképek. Mint amilyen például Keleti Gusztávé a Sváb-hegyről Kizárólag a fővárost témául választva persze nem lehetett megélni. Ezért vált olyan jelentős akcióvá az 1884 májusában a Budapest Főváros Tanácsa által meghirdetett látkép-pályázat, amely tényleges és honorált ösztönzést adott az ilyen munkák megszületéséhez. Akkor az első helyezést Nádler Róbert , a másodikat Schikedanz Albert , a harmadikat Molnár József érte el. A díjnyertes művészek ezután megbízást kaptak néhány vázlatuk nagyméretű olajképen való megfestésére, melyek közül sajnos egyik sem látható a kiállításon. Pedig Nádler Bomba (ma Batthyány) tere, Várkert rakpartja, Schikedanznak a lebontás előtti Belvárosról készült gyönyörű, hangulatos festményei vagy Molnár Kálvin teret ábrázoló kortörténeti dokumentumként is fontos műve bizony nagyon hiányzanak. Láthatjuk azonban több pályázó munkáját is, ezeket a szintén érdekes és szép kordokumentumokat, többek között Balló Ede Kálvin terét, Feszty Árpád Lánchíd-ját, Tölgyessy Arthur Sugárútját, Györök Leo György nek a Helyőrségi templomról készült művét vagy Lechner Gyuláét a Rózsa teréről. E látkép-pályázat sikere után a főváros úgy döntött, hogy immár pályázaton kívül, de változatlanul támogatja ezeket a tematikus műveket, alkotóikat. Úgy gondolták, hogy a 19. század végi, 20. század eleji Budapest pontos és hiteles képe így maradhat fenn az utókor számára. Ilyen például Bruck Lajos Petőfi rakpart című mozgalmas festménye, mely még a fedett vásárcsarnokok felépítése előtt készült: a kor nagy divatja éppen a kirakodóvásárok, piacok forgatagának ábrázolása. A 20. századba fordulva alapvetően változik meg a helyzet. A korabeli sajtó értetlenül állt a tény előtt, hogy fővárosunk ábrázolása közel sem olyan népszerű, mint például más európai nagyvárosoké: „Nagy szeretetet és figyelmet a főváros eddig nem kapott a magyar piktoroktól. Idegenkedtek a fővárostól. Buda, a Tabán, a Dunapart, a Liget voltak a kedvelt részletek, amelyeknek festői akadtak. De Budapest nem ment át így a vérkeringésbe, mint például London vagy Páris.” (Világ, 1913. dec.) Budapest viszont vásárolt. Ekkor vette meg a tanács Háry Gyula (New York-palo ta), Szobotka Imre (Bosnyák tér), Rippl-Rónai József (Kelenhegyi út télen), Fényes Adolf (Margit híd), és Uitz Béla képeit. 1945 után Budapest nem ambicionálta már, hogy folytassa, amit az elődök elkezdtek. De Festői Budapest Várnai Vera 24 BUDAPEST 2011 március Bruck Lajos: Petőfi téri piac
