Budapest, 2010. (33. évfolyam)
10. szám október - Szabó Csaba: A fényképeknek is megvan a maguk sorsa...
A második világháborút közvetlenül követő években a Sárospataki Rákóczi Gimnáziumban pedagógusom volt egy rendkívül sokoldalú polihisztor. Angol-német-orosz nyelvet, kémiát oktatott, kiválóan hegedült, ötvenévesen megtanult zongorázni, s több sportágban is együtt versenyzett tanítványaival. Dévai Jenő nek hívták. 1956. november 16-án, szűk két héttel a szovjet invázió után felutazott Budapestre, hogy a forradalom utóéletét lencsevégre kapja – mert a felsoroltak mellett ráadásul messze földön ismert kitűnő amatőr fotográfus volt. Ebben az időben a fényképezés nemkívánatos tevékenységnek számított, ezért csak rejtve, kabát alól, fák mögül, kapualjak alól, szinte csak kapkodva lehetett exponálni. Dévai is csak így mert és tudott hódolni szenvedélyének, de így is számos képet készített az Üllői úton, a Rákóczi úton, a kapcsolódó mellékutcákban és tereken, valamint a Nagyvásártelep területén. Patakra visszaérve saját laboratóriumában előhívta, lenagyította a képeket, s környezetében nem rejtette véka alá, hogy milyen kincsekre tett szert. Kollégái, barátai, szomszédjai között el is terjedt a dolog híre, s rövidesen meg is bosszúlta magát. 1957 márciusában az „ellenforradalmi tevékenységek” felgöngyölítése során a helyi ÁVH eljutott Dévai Jenő gimnáziumi tanárig is, s mihamar kiszedték belőle, hogy mikor, milyen képeket, milyen céllal készített, elkobozták a filmet, s az összes nagyítást. Büntetésből azonnali hatállyal áthelyezték a sátoraljaújhelyi gimnáziumba, ahonnan csak évek múlva sikerült visszakerülnie Patakra. Az ÁVH azonban nem volt elég szemfüles. Elkerülte a figyelmüket, hogy a tanár úr egy sorozat fényképet beadott a Kollégium Nagykönyvtárába, ahova minden valamirevaló pataki diák, tanár, öregdiák eljuttatta azokat a dokumentumokat, amelyeket az utókornak meg akart menteni, vagy amelyekre már nem volt szüksége. A Dévaiféle 1956-os fényképsorozat így került be a hatalmas állományba, s lassanként így tűnt el a feledés homályában. Sok évvel később néhányan még megpróbálták kinyomozni hollétüket, de a gyűjtemények későbbi felelős vezetői csak a fejüket rázták, s széttárták karjaikat... 2006 tavaszán a Sárospataki Református Kollégium Alapítványa elhatározta, hogy az ötvenéves jubileumra kiad egy könyvet az 1956-os forradalomban részt vett sárospataki diákokról és tanárokról. A könyv szerkesztője megkereste a Református Gyűjtemények akkori munkatársait, s anyagot kért tőlük a könyv számára. Sem a legkedvesebb, sem a legkörmönfontabb, sem a legdiplomatikusabb, sem a legerőszakosabb fellépése nem volt eredményes: „sajnos, nincs semmi anyagunk, az ÁVH 1957-ben mindent begyűjtött és elvitt...” Majd két hónap múlva ugyanez a szerkesztő izgatott telefonhívást kapott: „jöjjön le személyesen, mert csuda dolgot találtunk!” Patakon aztán a következő derült ki: valamilyen titokzatos véletlen folytán épp azokban a napokban valamelyik raktár rejtett sarkából előkerült egy újságpapírba tekert, azonosító felirat nélküli csomagocska, amely fényképeket tartalmazott. A képekről a hátoldalukon lévő írásokból (hogyan, hogyan nem?...) kiderült, hogy Dévai Jenő készítette őket 1956-ban. Ezek után szabadon szárnyalhat a fantázia ... Habent sua fata imaginis – bizony, a képeknek is megvan a maguk sorsa. ● A fényképeknek is megvan a maguk sorsa... Szabó Csaba
