Budapest, 2010. (33. évfolyam)
3. szám március - Zeke Gyula: Kávészünet
Ha a Kossuth téren a mély metrómegállóból huzattól hurutos szemmel a felszínre vetődünk, tekintetünket föltétlen magához vonzza a parlament roppant épülettömege. Megnyugvással látjuk, hogy az ország kissé túlméretezett háza még mindig a helyén áll, és merész mészkőcsipkéi továbbra is felülmúlják a képviselők képzeletét. Rövid lesz e pillantás, az épület szépsége nem ellensúlyozhatja a városi szemnek mindig terhes léptéknövekmény bántalmát. Zavar keletkezik a lélekben, amelynek forrása nem föltétlen ér el a tudatunk küszöbéig, csak hogy valami baj van, valami rossz érzés, amelyet orvosolni kell. Nem megyünk állástalan hivatalnok módjára a Dunának, mert még élni akarunk, jobbra fordulunk inkább. Nem Nagy Imre szobrától remélünk vigaszt a Vértanúk terén, sem a Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-től, amely az egykori Országház kávéház mozgalmas tereibe települt, ösztönünk a Nádor utca felé visz. Régi utcája ez Pestnek, s a szélességéhez képest a fáival és a viszonylag tűrhető forgalmával szokatlanul otthonos is. Kopott s öröknek tetsző módon viseltes házai nyugalmat sugároznak, mintha minden embernek elegendő pénz lenne a zsebében és derűs terv a fejében a közeli és a távoli jövőre vonatkozóan. (Nincsen egészen így, ez bizonyos, egy, a háztömb körül járőröző fiatal hajléktalan három órán belül másodszor is megkísérelt fölösleges fémpénzeink átadására bírni.) Ha bevált módon kávés gyógyírt keresünk a bajra, s már elértük a Garibaldi utcát, könnyű döntés előtt állunk. Mehetünk tovább, hogy az út túloldalán, a közeli Zoltán utcán balra forduljunk, és a kitűnő Fargerben kávézzunk, vagy odáig el sem érve a tágasan otthonos Iguana pultjához telepedve tegyük ugyanezt. Ám maradhatunk is a sarkon, s e viszonylag hideg napokon is kiülhetünk a Kicsi Ír Kávébár két kint hagyott asztalának valamelyikéhez, hogy ismét meggyőződjünk róla, az emberek többsége tán fiatalabb, ám semmiképp nem jobb arcú nálunk. (A sarkon a falból három méter magasan egyébiránt egy tévé nyúlik a járda fölé, melyet az időjárás viszontagságaitól egy erkély véd.) Fordulhatunk végül jobbra is, hogy a Garibaldi utca 5. alatt található Kávészünet kávézó vendégei legyünk. Amíg álldogálunk, engedünk a csábításnak, és hosszan benézünk Werner Péter fodrászmester horgolt csipkés ablakain, mert a műhely bútoraival, fényeivel a háború előtti Pest levegőjét idézi. A mellette álló lottózó is oly családias, ígéretes csendje elhiteti velünk, hogy ezúttal nem hibázunk, helyesen töltjük ki a szelvényt, és magunkban már arra gondolunk, miként fogunk megbirkózni a roppant változással, amely életünkben előáll. Sok időnk erre ugyan nem marad, már pár lépés csak, s a Kávészünet elé értünk. Keskeny a járda, ám szép időben négy asztal is áll ott. Ha csak egy is üres közülük, föltétlen mellé telepszünk, hogy a budai hegyek innen is látható zöld szelvénye seperje ki szemünkből a pesti házak reggel óta gyülekező koszos fényét. Ha nem látjuk is, a levegő árama tudósít róla, hogy alant folyik a Duna, a város szürke eminenciása. (Egy Richelieu gondját viseli ő.) 9 BUDAPEST 2010 március Kávészünet szöveg: Zeke Gyula, fotó: Sebestyén László ÖRÖKKÁVÉ
