Budapest, 2010. (33. évfolyam)
2. szám február - Buza Péter: A diadal fia
A rendszeresített lóversenyzés hosszas előkészületeket követően, Bécstől egy évvel elmaradva, 1827-ben kezdődött meg Magyarországon, éspedig a Pest határában kijelölt pályán, a „gyepen”. A bécsihez gróf Széchenyi Istvánnak nem volt köze, a pes ti viszont életműve fontos része (ha talán nem is mérhető a Lánchíd kivitelezéshez vagy a hitelezés rendszerének fölépítéséhez – bár bizonyos szempontból azokkal egyenrangúnak is mondható). 1827-ben már négy-öt esztendeje annak, hogy gróf Sándor Móric megkezdte karrier jét, az őrült lovas- és kocsihajtó-bravúrokat Pesten, Budán és szerte az osztrák birodalomban (ezeknek csak kisebb része sorolható a lovassport kategóriájába), s keltett föltűnést nemcsak Bécsben és cseh földön, de Angliában, Olaszországban, a német városokban is. Meglehetősen kézenfekvőnek látszott, hogy Széchenyi bevonja a lovassportok hazai meghonosítása körüli akcióiba ezt a vakmerő magyar arisztokratát, bár arról nincs adatunk, hogy tevőleges részvételét már a húszas évek közepén is igényelte volna (akkor még inkább és főleg féltékenyen figyelte a nála majd tizenöt esztendővel fiatalabb urat, aki munka nélkül, puszta magamutogatásból épít hírnevet magának, miközben neki – le is írja ezt naplójában többször – semmi sem sikerül). 1828. december 3. a dátuma egy levelének, amelyet Wesselényi hez ír a Legnagyobb Magyar, s amelyből világosan kiolvasható, akkor már van személyes és „munkatársi” kapcsolata is az Ördöglovassal, hiszen másként hogyan is kérhette volna meg, hogy lovagolja Zsibóról Pestre a Wesselényitől éppen akkor megvásárolt, Charlotte nevű hátast. A levél tartalma: szemrehányás. Félvak, görbelábú a ló, és makrancos: „Sándor is alig tudta elhozni”. 1829 októberében, egy Wesselényinek címzett újabb levélben még szorosabb együttműködésre utal a következő mondat: „Bajnán Sándorral is voltam, lovait láttam, négyet készítend a pályára.” Hogy hol feküdt pontosan a „pesti gyep”, arra nézve sok a bizonytalan adat a város irodalmában. Holott még nem is olyan régi – a 19. század utolsó harmadában született – térképeken is félreérthetelenül jelölik a helyét. Egy, a mai Illatos-út – Gyáli út – Ecseri út – Táblás út közötti területről van szó. A pályatér határai egyébként az itt említett utakkal nem jelölhetőek ki, sehol sem párhuzamosak vagy esnek egy-A diadal fia Buza Péter Ezernyolcszázharminc nyarán terjedt el híre a pesti „művelt közönség” körében, hogy Berzsenyi ódát írt gróf Mailáth Jánoshoz, amelynek utolsó strófája Széchenyi Istvánt a „diadal fiának” nevezi. Merthogy legyőzte a pesti gyepen, lófuttatásban, díjlovaglásban magát az Ördöglovast. A Legnagyobb Magyar – akit akkor még senki nem nevezett így – kétségbeesve ír levelet a költőnek, ugyan, iktassa ki művéből ezt a versszakot. Mert nemcsak hogy nevetségessé teszi, de sokat rombol azon az érzékeny viszonyon is, amely gróf Sándor Móricot s őt egymáshoz fűzi, s amelytől egyébként Széchenyi azt reméli: Bajna és a Sándor-palota ura támogatója lesz a lóversenyzés meghonosításában. 26 BUDAPEST 2010 február forrás: MNM Történelmi Képcsarnok
