Budapest, 2010. (33. évfolyam)
2. szám február - Török András: Simplicissimus Budapestje
volna, (ha megérte volna az esetet:) „Utcára a Ginsberg-emléktáblával! Ez most a becsületes emberek jelszava!” Asszociációs gyakorlat egy nagyon hideg téli napon, avagy nem elég jó fejnek lenni, szolidaritás nélkül? Simplicissimus nagy barátja a tréfás elnevezéseknek. A minap is nagyon megörült, amikor a Károly körúton először megpillantotta a Főbe-járat Music Pub elnevezést. Nem lehet ma könnyű nevet adni egy-egy új klubnak! Lehurrogta magát az önkéntelen megjegyzéséért, hogy még jobb lenne a Phoebe Járat formáció – mert elismerte, úgy nagyon kevesen értenék meg, miről van szó. És abban a szempillantásban – talán a hideg miatt – egy remekbe szabott felirat jelent meg lelki szemei előtt, Budapesten kétségkívül a legszebb e nemben. Az egykori Népszállón található, a XIII. Dózsa György út 152. alatt. (Az, hogy szép, nem feltétlenül jelenti azt, hogy jól is olvasható.) Budapest nagymérvű fejlődése közvetlenül 1900 előtt és után megnövekedett adóbevételekkel is járt, amely lehetővé tette, hogy aktívabb nyomorenyhítő politikát folytassanak. Sokan belátták, hogy angol mintára szükség van olyan épületekre, mint amilyen ez a nagy sárga ház, eredeti nevén Népszálló. 1912. február 17-én nyitotta meg dr. Bárczy István polgármester. Olyan dolgozó férfiak szállásául szolgált, akik többre vágytak mint egy városi ágybérlet, de egy teljes szobáéra nem futotta nekik. Ebben az épületben összesen 417 szobácska volt, amelyek fala nem ért a mennyezetig. A bérlőknek minden áldott nap jegyet kellett váltaniuk, és este 7 és reggel 8 óra között használhatták a helyiségeket. A városi tanácsban nagy vita alakult ki, hogy valóban szükség volte a terv szerint megvalósítandó mindenféle „luxusra”, például, hogy vécék vannak minden (!) szinten (nem csak a földszinten, ahogy Angliában). Felrótták, hogy legalább 500 ágy kellett volna ide, hogy hosszú távon önfenntartó legyen az intézmény. „Világraszóló reklámpalota”... „A külföldieknek szóló mutatványos bódé” — kritizálták az ellenfelek. Igaz, minthogy folyamatosan veszteséges volt, még telt ház esetén is, a többi négy tervezett szálló sohasem épült meg. Két pincér, két női személy Régen volt, tán igaz se volt, a kisvállalkozási forradalom után, de a rendszerváltás előtt volt egy kétszintes salátabár a Pannónia utca 1. szám alatt. A földszinten lehetett a salátát megkapni, leülni az emeleten. Itt működött évekig Budapest „legszexisebb, mégse kurvás pincérnője” – ez utóbbi kitétel annak ellenére volt igaz, hogy a jeles személy a lehetőségek végső határát súrolóan rövid bőrszoknyája nagyon nagy mértékben láttatni engedte szépséges és igen hosszú combjait. Ugyanakkor igazi, hamisítatlan kedvesség sugárzott belőle, mosolyogva az ember szemébe nézett, mint egy legjobb barát nagymamája, uzsonnakor. Hogy a saláta és az árfekvés milyen volt? Ki emlékszik arra... Mindez az új gasztronómiai kultúra hajnalán zajlott, nem volt nagy választék, úgyhogy az embert mindig oda vitte a lába, nem is kérdés. Simplicissmus legnagyobb felnőttkori pincérélménye, kétség sem fér hozzá, az Andrássy úti Klassz vendéglő első hónapjaihoz fűződik. Ahogy minden Nyájas Olvasó bizonyára jól emlékszik erre, a vendéglő olyan fokozatosan készült el, hogy jó ideig még a neve is csak filctollal volt kiírva az ablaküvegre. Ebben az időben, a legelső személyzethez tartozott az illető harminc körüli szőke, rövid hajviseletű személy. Simplicissimus imádja, ha kiszolgálják, de tanácsot ritkán kér a pincértől. Mígnem egyszer bor ügyében mégis erre szorult. A hölgy kevés szóval, de pontosan orientálta a vendégét. Portugieser lett az eredmény... De ahogyan az kialakult! Két felnőtt, egyenrangú, ételért-italért lelkesedő polgár diskurzusa, az anyagi és más piszkos érdekeket mind kizárva. Több se kellett Simplicissimusnak, kezdett gyakrabban oda járni, és attól fogva mindenben tanácsot kért. És sohasem csalódott partnerében, aki étel- és itallap- valamint életismeretből minden alkalommal csillagos ötösre vizsgázott. Krúdy pincérhőse, Vendelin jöhet csak szóba párhuzamként, ám annak szerencsétlen magánélete nélkül. Lerítt róla a biztonság, a magánéleti egyensúly. Ám sajnos, munkarendjét nem lehetett kiismerni. Mekkora különbség volt, ha nem ő szolgált fel! Aztán egy nap nyilvánvalóvá vált, hogy már nem dolgozik ott. Minthogy a neve sem volt ismeretes, nem lehetett utána érdeklődni... Meg kínos is lett volna, hiszen nem mint női személy, hanem mint szakszemély volt érdekes! Vajon hol dolgozhat most? Csakis amiatt, hogy az olvasók felismerjék, megpróbálok most egy politikailag nem igazán korrekt leírást adni róla. A legfontosabb ismertetőjegye az volt, hogy másodlagos nemi jegyei fordított arányban állottak a férfilapok közhelyes vonzalmaival... Azaz melle viszonylag kicsinek volt mondható, feneke ellenben viszonylag nagynak... Vajon mi történhetett? Ellenállhatatlan ajánlatot kapott egy bécsi luxusétteremből? Vagy a tulajdonos felesége volt, és kiderült az ikerterhesség? Ha valaki tud róla valamit, akkor tudassa a szerkesztőséggel. Szeretnék megint egyszer a tanácsai szerint ebédelni. 21
