Budapest, 2010. (33. évfolyam)
12. szám december - Zeke Gyula: Táskarádió
költőfejedelem, Nagy László és a színész király, Latinovits Zoltán állnak egy foga dáson. Discoban vagyunk, fésült, öltönyös fiúk néznek csillogó kívánással egy táncoló lányt. Balatoni fürdőzők fölött könnyű strandlabdák szállnak, mögöttük vitorlás hajó. Kádár János ül valami ünnepségen, a szájából cigaretta lóg, mellette Kapolyi László és Havasi Ferenc , az előtérben a sztármodell, Sütő Enikő tárja szét a kardigánját. Középütt Brezsnyev csókolja szájon Kádárt Ferihegy I. betonján, körülöttük sóvárgó pb-tagok állnak. Ez még mai szemmel is sokk, belépünk tehát a reptéri formákat idéző, befelé nyitott szélfogón, és megpördül velünk a világ. Eszpresszóban vagyunk, kétségkívül, azonban nagyértékű, zsúfolt kortörténeti múzeumban is. Másfél év szívós gyűjtőmunkája kellett az összeállításához, mondja az 1956-ban született Molnár György , a Táskarádió tu lajdonosa. Én afféle kávéssá – azaz presz szóssá – szelídült rockernek látom, nyugodt veteránnak, aki megérdemelte volna, hogy koncerten lássa és hallja Jim Morrison t. (Névrokona csupán az Omega szólógitárosának, a híres Elefántnak, de azért nomen est omen.) Csendes átszellemültséggel meséli a helye történetét az elgondolástól a mai megvalósulásig, hogy azok az első táskarádiók ott a hónok alatt (a falakon is van belőlük bőven) a hatvanas évek elejétől igenis a szabadság hangszórói voltak, és a beatzene magyarul és angolul is a szabadság és a szerelem jól érthető nyelve volt, az édesapjáról is beszél, aki ugyan 1957-ben meghalt egy autóbalesetben, de akit ő valahogyan mégis folytat, és hogy sosem vendéglátózott ugyan korábban, de régtől akarta ezt a Táskarádió eszpresszót, mert egy eszpresszóba ma is be lehet rakni a hatvanas és a hetvenes éveket, de a jelent is bele lehet rakni, és ez a kettő jól megfér majd így együtt. Ilyesmikről beszél, és én tudom, hogy a szemem csak hosszas, magányos nézelődés után fogadja majd be ezt az időkavalkádot. A toálett tetején barna Velorex parkol, a híres „Bőregér”, a rendszáma CM 12-43. A szükség utóbb be is visz a fülkébe, melynek falán igényes keretben köny nyű meztelenséggel néznek rám régi nők, a szelíd mohok láttán sóváran gondolok ama korszakokra, amelyekben a pornográf purizmus még nem kényszerítette őket fészekirtásra. (Talán ezért loptak el máris egyet közülük. Tulajdonosi felügyelet mellett megtekinthetem a női szakaszt is, ahol a korra jellemző, ám egyszersmind makacsul öröklődő egyenlőtlenség tanújeleként mindössze építőtábori fiúcsoportok láthatók fürdőnadrágban.) A falakon korabeli kerámiák, díszporcelánok és mindenféle játékok állnak nagy tömegben, kacsák, macskák, kutyák, mackók, babakocsik, hintalovak, diavetítő, búgócsigák, autók, hogy mi, akkoriak emlékezhessünk a gyerekkorunkra, de tévék (Kékes, Orion, Mátra), mindenféle rádiók és magnók is nagy számban. Gyönyörű régi kávégépek is persze, és pompás fotók számolatlan a korszak vendégtereiről, színész- és zenész-hírességeiről, sporteseményeiről és alakjairól, politikusairól – jogdíjasan az MTI-ből, keretek közt, nagyítva. Egyedül az asztalok maiak a Heiszler Zoltán belső építész által megalkotott térben, a falhoz tapadó pamlagok és a híres Erika-székek huzata korabeli mintás mai szövet. A tér középét óriás oszlop foglalja el, szemközti oldalain az úttörő tizenkét, illetve a kisdobos hat pontja olvasható korabeli szedéssel, kinagyítva. Az első ponton mindjárt megakad a szemem: „Szeretem hazámat és békében akarok élni.” Csak a ha todik pontnál nyugszom meg kissé: „Úgy élek, hogy úttörő lehessek.” Ám egy pillanatig se gondolják, hogy e lelkes rekvizítumok nem párosulnak elsőrendű vendéglátó eszköztárral, figyelemmel és kínálattal. A Táskarádió eszpresz szó-bisztró-bár és néha disco – mert ez a hivatalos neve! – világoszöld, puha műbőr borítású pultja középütt gyengéd kád-öleléssel tartja a régi FAEMA-külsőbe bújtatott legmaibb kávégépet, amelyből kiváló Perté kávé csurog, a reggeli kínálat olcsó rántottákat is tartalmaz, a napközi étlap sem drága és igen színes, az úttörőruhás felszolgálók tapintatosak és gyorsak, ahol tudnak, segítenek, ha kell, persze angolul is. A tér belmagassága majdnem kávéházi, fekete-sárga-fehér-szürke linóleumon járhatunk, megnyugvásunkra nem forgó ipari ventillátorok és hatvanas évekbeli, óriásnaracs lámpabúrák alatt. A hely csütörtök-péntek-szombat esti programjai is a legmaibb módon érhetőek el: www.taskaradioeszpresszo.hu. Emlékeznek még? Sokáig az 5143-as számú közért állt itt. ● 21 BUDAPEST 2010 december
