Budapest, 2010. (33. évfolyam)
11. szám november - Zeke Gyula: Megújult a Centrál
csak kivételképp erősítette a szellemi-művészi létmód földszinti polgárjogát. S ami talán a változtatás legfőbb indítéka lehetett, nem sikerült tíz év során sem „reuzálnia”, hogy ismét a vendéglátás háború előtti, mára kihalt nyelvén fogalmazzunk. Hely pedig így nem maradhat talpon, ez a világ kevés helyeselhető törvényeinek egyike. Vegyük hát szemügyre a mostani átalakítást! Pataki Dóra és Gereben Gábor (belső)épí tészek tíz éve – a megmaradt felvételekre támaszkodva – hagyományhű elevenséggel fogalmazták újra az 1913-as átalakítás utáni egykori belső teret. E tér most egyetlen, ám annál jelentősebb ponton, a bejáratnál szenvedett jelentős átalakulást. Mindenestől eltűntek a szélfogót folytató, éveken át házimúzeumként, illetve újságtartó szekrényként is használt párhuzamos paravánok, amelyek hátoldalukkal a pamlagsorok támasztékául is szolgáltak. Helyüket egy erősen nyújtott, ovális alapú, sötétszürke márványpult foglalta el, amely átlátszó bárszekrény-hátával simul az egykori lengőajtók zárt felületére. Az érkező vendég így csak jobbra fordulhat – Kérem, dugaszolják el a fülükben motozó áthallást! –, hogy a nemdohányzó traktus egykori sarokpamlagának szögletében lépjen be a kávéházba. A fő baj evvel a megoldással nem is az, hogy megakasztja a belépés lendületét, s megfékezi annak szakrális tágasságát, hanem az az ülőtérveszteség, amely mindkét oldalon előállt. Védett, s a vendégek által láthatólag igen kedvelt ülőtraktus tűnt el így a dohányzó és nemdohányzó oldalról is, amelynek hiányát a Károlyi Mihály utcai szárnyon részben pótolja ugyan a tíz éven át üresen hagyott belső falszakasz örvendetes pamlagosítása, a Cukor utca felőli szárnyon azonban semmi. (Hacsak nem tekintjük kárpótlásnak az esténként és vasárnap délután egytől oda települő és muzsikáló cigányzenekart. Ez régi nagykávéházi hagyomány, de nem a Centrálé, ahol soha nem volt semmiféle zene.) A pult szokatlan elhelyezése és hatalmas íve jól láthatólag a kávéház bárosítását szolgálják. E törekvéssel önmagában nincs bajunk, s nem csupán azért, mert szelleme az 1910-es évek óta ott kísért a kávés nyilvánosság peremintézményeiben. A megoldás módja tűnik saját céljával ellentétesnek. Egy bárpult akkor él, ha ott vendégek ülnek. Az új Centrál e hatalmas pultjánál ugyan áll néhány bárszék, ám olyan pultfelület, amelyet ülővendég használhatna, alig akad. (Tálcák, amúgy örvendetes bevetésre kész vizespoharak, ét- és itallapok foglalják el az erre alkalmas helyet.) Az egész sokkal inkább a pincérek és a baristák kapcsolattartásának felülete, valamiképp ez az üzenete. S átjön, senkinek nem jut eszébe odatelepedni. A kávéház színei és fényei is átváltoztak. Az óriás utcai ablaktáblák mennyezet-áthidalásain piros-kék égősorok futnak, szűrt fényeiket a járda fölé úszó bordó ernyőszelvények sejtelmesítik. A csillárok középső kúpjának peremére fűzött üveggirlandszoknyák igaz, ott láthatók már az 1913-as felújítás utáni belső csillárjain is, ma mégis stílustalannak és oda nem valónak hatnak, épp mint a Gellért szálló elé emelt besenyő kőkupola. Látványos kávéházi utalás viszont az asszír emlékeket idéző, aranyozott csíkos, fekete oszlopok tagolta óriástükör a Károlyi Mihály utcai szárny zárófalán. (Úgy tudjuk, Ruttka Andrea ott függött nyugatos árny képsorozata a galérián kap majd helyet.) A valahai halványkék-világoszöld lambéria – ugyancsak régi kávéházi módon – sötétbarnára váltott, mélybordók lettek az egykor szintén zöld pamlag- és székhuzatok. Szembetűnő javulás érzékelhető viszont az immár társvállalkozóval működő hely étel- és italkínálatban. A nyitástól délelőtt 11-ig élő reggeli étlap végre megfelelő áron vonultatja fel a különféle rántottákat, omletteket, a két- és három fogásos ebédmenü kifejezetten olcsó (1200 és 1590 Ft) és vonzó párosításokat kínál, az általános étlap tételei is sokfélék és a város közepén olcsónak mondhatók. Sörözni sem luxus már a Centrálban, Dreher (320 és 520 Ft) és Pilsner (410 és 680 Ft) iható csapoltan. A kávék régen is jók voltak itt, most ugyan csak egyféle van, ám az a kitűnő Hausbrandt. Bizonyára könnyen megoldható gépészeti probléma állhat a többfelől érkezett panasz mögött: az eszpresszókávék hőmérséklete nem kielégítő. A felszolgálás sebessége, színvonala sokat javult. A galérián, közvetlenül a lépcső tövében változatlanul ott áll Zuboly megmaradt em léktáblája, újonnan került oda viszont egy billiárdasztal, és nemrégiben, 2009-ben kapott emléktáblát ugyanott Imaoka Dzsui csiro is, aki az 1920-as években a „Centrál kávéházban alkotott (...) Magyarország szószólója volt Japánban, elsőként készített szótárt és fordította japánra a magyar irodalom remekeit.” Ő volt Kosztolányi Budapesten élő nép-archetípusokat felvonultató sorozatának „Japán”-ja. Az interjú is minden bizonnyal ott, a Centrálban készült vele 1931. júniusában. „Üldögélünk egymással szemben a kávéházi márványasztalnál. Közöttünk csak egy pohár víz van. Néha azonban úgy rémlik, hogy ez a pohár víz akkora, mint a Cendes-óceán...” ● 39 BUDAPEST 2010 november
