Budapest, 2010. (33. évfolyam)

11. szám november - Zappe László: Skype-Tartuffe - DRÓTPOSTA

úttest szélesítése, a járdák lefaragása tet­te szükségessé. Ez része annak a folya­matnak, amikor az autók már nem csak a villamossínek és megállók meg a járdák területét emésztik föl, de a házak alján lévő boltok egy részét is. Ongjerth Richárd (OR): Nekem a hatvanas évek elejétől vannak (gyerek­kori) emlékeim a Rákóczi út-Kossuth La­jos utca útvonalról, Rákosligetről ugyan­is ide jártunk be anyámmal cipőt-ruhát vásárolni nekem (eléggé utáltam) az it­teni áruházakba. 1972-74 között a VÁTI V. Irodájának Közlekedési szakosztályán voltam műszaki rajzoló, ami a Rákóczi út 7. első emeletén működött (a régi ké­pen a 2. ház a jobb oldalon, az újon a 3., a közben odaépült sarokház miatt). Itt szereztem első urbanisztikai leckéimet, nagyrészt Virágh Lajos tól, és a régen tá ­vozott Jankovich Lajos kától, akik mérnök ­ként mindig arra tanítottak (utalva a ha­gyományos építész-mérnök ellentétre is, tudták, hogy az építészkarra jeletkeztem, oda nem vettek fel), hogy a városterve­zés – szemben az akkoriban a VÁTI-ban Láng Tivadar és Vinkovits Pista, és más építészek által képviselt „6B-s lila köd­del” - „3H-s mérnök szakma”. A várost ugyanis méretezve kell tervezni. 73 nya ­rán szedték fel a villamossíneket, ekkor 2x1 sávra szűkítették az utat, ami nagy dugókat okozott (ekkor alakították ki a villamosmegállók lépcsőinek a helyén a mostani virágboltot, trafikot is, és bon­tották el a járdaszigeteket). Ami viszont túlmutat a fenti nosztalgia-partyn, az a bevásárlóutca és a villamos összefüg­gésrendszere. A Rákóczi út – Kossuth Lajos utca a 60-as években meglehetősen gyenge válasz­tékkal, üzletstruktúrával bírt, de a létező szocializmusban ez volt az egyetlen el­érhető, a béna, toldott-foldott, kisméretű áruházaival, míg a fogyasztói társadal­makban ekkor már bőven a sétálóutca + hat-nyolc teljes épületes áruház struktú­ra volt a mértékadó. Nem szórakozásból vitt tízévesen anyám az Úttörőbe nadrá­got venni, hanem mert Rákosligeten, ahol laktunk, vagy Keresztúron – ahol akkor még a Szivárvány szövetkezeti áruház sem létezett – az nem volt kapható. Ha az Úttörőben nem volt az én – nem túl extra – méretemben nadrág, húsz forintot (mai értéken két-háromezer lehetne) adott az eladónak, hogy ha hoznak majd olyat, tegye félre. Ezt a struktúrát dúlta szét – a nyolcvanas évek közepétől – a korai kapi­talizmus butiközöne. A privatizáció és az önkormányzatok helyiséggazdálkodása nem segítette elő az életképes belvárosi üzletstruktúra kialakulását. Tudtommal senki, sehol sem támasz­totta még alá, hogy a villamos javítaná az üzleti forgalmat, a boltok struktúráját. A kereskedelmi szerkezet a döntő, ezzel viszont senki sem foglalkozik (a villamos szimpatikusabb, arról legalább tudjuk, hogy micsoda). Erő Zoltán (EZ): Kedves időutazók, a két képről sok mindenkinek a közlekedé­si kérdések jutnak eszébe, nekem viszont a fák – azok persze nem függetlenek az előbbitől. Gyerekkoromban a Kossuth La­jos utcán is, a Rákóczi úton is nagy pla­tánok sorakoztak. A Könyváruház előtt egy hatalmas koronájú fában verebek ezrei fészkeltek és székeltek, veszélyes volt alatta elmenni. Idővel a nagy fák megdőltek az út felé, piros-fehér csíko­zást kaptak, hogy a buszok észrevegyék őket, végül mindet kivágták. Ráday Mihály (RM): 1960 és 64 kö ­zött az ELTE Bölcsészettudományi Karán szorgoskodtam, filmvitákat szerveztünk, harmadmagammal megalapítottuk az ELTE Amatőrfilm Klubját, programokat szerveztünk az Egyetemi Színpadon, a pince-béli menzáról belógtunk az ötöd­éveseknek az (ismét piarista) épület Er­zsébet-híd felőli földszintjén berendezett éttermébe (ma kávéház), ettünk a talpon­álló Pilvaxban, s a Kígyó utcai Mézes Mackóban meg a Jégbüfében, üldögél­tünk a Nárciszban (aztán Rémy Martin lett), meg az Egyetem presszóban, s az akkor még igazi Belvárosi Kávéházban is, ha volt miből. A 64-es antikvárium­ban Simó Jenő nénél is lehetett ingyen ol ­vasni, nem csak az Egyetemi Könyvtár­ban, s nála még rá is gyújthatott az ember közben a könyvesbolt hátsóbb fertályán. Az Akadémiai könyvesboltból meg utá­nam szaladt a főnöknő, hogy mutatna valamit: valaki behozta a Jézus Krisztus szupersztárt hanglemezen – eladni. 300 forint volt, amit elő kellett egy nap alatt teremteni! Meglett... Költözött a Metró építőinek menzája az egykori Centrál Kávéház termeiből, ahol a Hordóban (vagyis a pince nagytermében) Zoránék muzsikáltak. Amikor a KÉV Metró átvonult egy Rákóczi úti üres telken álló fúrótorony mellé (azt hiszem 66 szám), még átmenetileg egy belvárosi dzsessz­klubban kaptak játszási lehetőséget, csak utána mentek tovább ők is a Rákóczi útra: az egykori Síp utca sarki játékáruház mint helyszín már egy másik történet. A Metró Centrálból való kiköltözése után egy darabig üresen álló helyiségcso­portot az én kezdeményezésemre vette át az ELTE, s alakította át az Eötvös Klub céljaira, de ekkor már1964/65-öt írunk. Mire megnyílt végül az ELTE Klubja ott, már két villamosmegállónyival odébb folytattam az egyetemi éveket. Az Omega Együttes is a Hordóban játszott, de már az Eötvös Klubban! A bölcsészek (és TTK-sok) közül néhá­nyan ugyanis vágyakozó tekintetünket tanulási és vizsgaidőszakok közben is a Színház- és Filmművészeti Főiskola Rákó­czi út 23. alatti épületére vetettük – meg a Vas utcai kollégium lakóira is, persze. Néhányan belógtunk az Urániába is dél­előttönként, amikor Nemes Károly tanár úr a híres filmklasszikusokat vetítette an­nak a néhány hallgatónak, akiknek majd a filmesztétika vizsgán jól jöhet ezek isme­rete. Aztán az is előfordult, hogy behoz­tak olyan filmet, ami még (sokáig) nem került a mozikba, s legfeljebb a Filmmű­vész Szövetség Gorkij (ma Városligeti) fasor 38. alatti székházának vetítőjében vagy – a még bennfentesebbek számára – a minisztérium Szalay utcai vetítőjé­ben volt csak látható. Egyszer így került elénk a Hard Days Night. A Beatlestől valami őrületes boldogság tört ránk, s mikor kiléptünk az Uránia kapuján, el­kezdett havazni! Megálltak az emberek az utcán, bámulván azt a néhány húsz év körüli őrültet, akik ugrálva rohangásznak föl s alá az Erzsike presszó előtti járdán. Nemes tanár úr ebben a presszóban a befűtött, működő (!) american heating kályha mellett vizsgáztatta a növendé­keit. Egyszer megjegyezte – másodéves vizsgafilmem, a Dominus vobiscum sike­rétől kb. egy év után még mindig boldog hallgatójának, nekem –, hogy nem kéne már valami újabb, ütős dolgot kitalálni? Na most itt tartok éppen, megint... Koszorú Lajos (KL): Sokáig és be ­hatóan tanulmányoztam a megállóban várakozó utasokat. Szemmel láthatóan mindenkinek sikerült a nagybevásárlá­sait az összes áruházban lebonyolítani, és csak, de kizárólag csak azért jöttek ide vásárolni, mert a villamos hazáig viszi in­nen őket, a mosógéppel együtt. Az áruk csak azért nem látszanak, mert minden­ki a kabája alá rejtette azokat, nehogy a hideg szél kárt tegyen bennük. Kedves Iván, én is úgy látom, amíg nem lesz vil­lamos minden metróvonal fölött, addig egyetlen, de egyetlen egy könyvet sem fogok venni a Belvárosban. ● 15 BUDAPEST 2010 november

Next

/
Thumbnails
Contents