Budapest, 2010. (33. évfolyam)
10. szám október - Zeke Gyula: Hadik
tól, a Greshamtől, a Dunakorzótól vagy az 1916-bani megszűnés után eredeti helyén újranyílt Gerlóczytól) eltekintünk, összehasonlításul nem is kínálkozik más hely, mint a Centrál. Ez ráadásul tíz év után épp e hetekben kényszerült bezárni felújítás céljából, afféle beismeréseképpen: a mai idők merőben más viszonyai között nem bizonyult életképesnek a régihez hasonlító belső és funkciók, valamint a hagyományos ár- és kínálatszerkezet felelevenítési kísérlete. Egyetlen ilyen szándékkal induló hely sem válthat szabadjegyet a jövőbe, ezért is nagyon fontos az a soha nem látott tér- és funkciókettőzés, aminek az új Hadik esetében a szemtanúi és vendégekként a jövőjéről döntő közreműködői vagyunk. Mert a hagyományhű és az új idők lélekrezgéseit visszhangzó terek efféle szimbiózisára sehol másutt nincs példa Budapesten, és – amennyire tudom – a Monarchia utódállamaiban sem. Ebben az országban, ha jól látom, már nincsnek régi és új emberek. A hatvanas (és talán a hetvenes) években még voltak, már nincsenek. Ám talán létezik még az ízlés, a viselkedési hajlamok és az emlékek tétova skizofréniája, amelyet jótékony kulturális tornagyakorlatnak vethet alá az archaizáló kávéházi és a mai bártér ingerlő egymás mellettisége. Igen jól működött ráadásul az alkotók térösztöne, a kávéházat és bárt a földszint egy beeső zsigerpontján ajtó köti össze, amely festése révén regényesen a szóban forgó falfelületekbe simul. Jó volt látni a megnyitó estéjén, ahogy a szemfüles vendégség felfedezte ezt az ajtót, és – az alkotók eredeti szándéka ellenére – afféle átjáróként kezdte használni. Vajon lesz-e elegendő rugalmasság a hely gazdáiban, hogy örökzöld lámpás kapuvá tegyék? Következzék hát az egybetapadó terek leírása, amely éppoly kedves feladat nekem, mint amilyen hasznos lehet majd a 22. században élő utódaink számára. (Magam sem tudom, mitől szállt meg ez a derű.) Fontos tudnunk először is, hogy az eredeti kávéházi terület nagyjából egyharmad-kétharmad arányban való elkülönítése a kisebb rész esetében sem kelti a tér szűkösségének érzetét. Mindez elsősorban annak köszönhető, hogy a valahai Hadik alapterülete bőséggel fölülmúlta a rendeletben 1872 óta előírt 150 négyzetmétert, másodsoron annak, hogy a terek kialakítói mindkét traktusba galériát építettek be. Oly módon méghozzá, hogy a bő hatméteres belmagasság keltette tágasság-élmény emitt sem, s amott sem sérült. A kicsinynek tetsző kávéházi rész alapterülete így közel 178, a Szatyor báré pedig 372 négyzetméternyi lett. (A pincerész, az eredeti Szatyor bár további 207-et tesz, itt ma a konyha és a raktárak foglalnak helyet.) Kínálatban, és részben árakban, már a kávéház és a bár ital- és étlapja – Bátory Péter formatervező alkotásai – is eltérnek némileg egymástól, ám mindez csupán jelzése a terek különbözésének. A Hadikban 320 forint egy eszpresszó, a bárban csak 290, a kávékínálat amott, a különféle töményitalok és főként a koktélok kínálata viszont emitt bőségesebb. Az étlap összetétele és árai már egyformán kedvezőek mindkét helyen, s külön örömömre csülkös bablaves (720 Ft) és kacsacomb (1600 Ft) is fellelhető rajta. (Telhetetlenségemben már csak az egész nap kapható különféle rántottákat és a lágytojást hiányolom.) A kávéház archaizmusa – amelyet mai bécsi szemmel egyébiránt észlelni sem lehet – nyomban szembetűnik. Fekete formaruhás, nyakkendős pincérek járnak udvariasan a pult és az asztalok között, középütt a tér méretéhez képest nagy olvasóasztal asztal áll eltulajdonításra kiválóan alkalmas hírlapokkal, folyóiratokkal gazdagon befedve. Pianínó is van, óriás, bordó fotelek, és bársonyhuzatú székek. A falak színei, mintázata ugyanígy a múlt század első évtizedeibe visznek, és az ablakba gravírozott Hadik kávéház felirat is tehetségesen idézi meg az art deco formavilágát. Az untig használt – és Devecseri Gábor által meg is írt – történet szerint Karinthy Frigyes egy ízben viccet eszelt ki a Hadik ban, elmesélte, majd átsétált a Centrálba, hogy megmérje annak terjedési sebességét. Nos, a vicc most visszaérkezett ide, szó szerint a falak közé. A kávéházat és bárt ugyanis Patyomkin-fal választja el egymástól, melyre a hely egy korábbi várományos bérlőcégének művésze a Nyugat szerkesztőit festette fel. Kisebbik baki, hogy az arcok mintájául szolgáló portréfotók hűséges másolása okán képtelen korviszonyok keletkeztek köztük, számosan hiányoznak is, kakukktojásképp ott ír viszont Déry Tibor . Mosolyra inkább az ad okot, hogy valamennyien a Centrál 1913 utáni szürke, s valami okból néptelen terében ülnek... Sebaj, az efféle hibák utóbb turisztikai látványossággá is válhatnak. A kávéház az első napoktól kezdve benépesült, mégsem túlzás azt állítanunk, hogy az új Hadik a megnyitón elemi erővel megmutatkozó és azóta estéről-estére erősödő népszerűségét a meghökkentően új belsővel elénk táruló Szatyor Bár és Galériának köszönheti. Szó sincs róla, hogy e belső szakítani kívánna a hely hagyományával. És ezt nem csupán az a biliárdasztal tanúsítja, amely az államosítások előtt elmaradhatatlan kávéházi tartozék volt, manapság azonban külön szalonokba költözött, és azoknak még csak nem is a bár neve. (Az 1932. november 5-én, szombaton a mai pincerészben nyílt valahai Hadik Tavernáról a háncsszerű belső borítás okán Karinthy panaszolta Kaiser bácsinak, hogy egy szatyorban érzi magát, aki onnantól kezdte jó érzékkel Szatyor Bárnak nevezni a helyet.) Babos Zsili Bertalan és képzőművész társai olyan egyetemes – a római kortól a hatvanas évekig ívelő – elvarázsolt ikonográfiát és utalásos tárgyakkal zsúfolt teret hoztak létre, amely történeti kiindulópontokat ad a lebegéshez és az emlékektől terhes szemlélődéshez. Valódi kávéház tehát, amely különös módon, de megszólít minket. Császárpénz, Cesare Borgia, középkori életfa, sarló és kalapács nemesi címerben, Ádám és Éva, kék villámok a mennyezten, az éjszaka ívlámpáinak árnyait nappal is visszaadó mértani formák az oszlopokon, az autózó Stevie Wonder elől sárga Zsiguliban menekülő Ady és Csinszka , óriásmedúzaként lebegő plasztik lámpatestek, evokok, Endor lakói a toálettben, és számos megfejtésre váró képi üzenet várnak ránk ebben a bárban. Sokat fogunk még írni és gondolkodni róla – és benne. ● 34 BUDAPEST 2010 október
