Budapest, 2010. (33. évfolyam)

10. szám október - Bajor Zoltán: Városlakó famatuzsálemek

mutat. Törzskörmérete mellmagasságban 475 centiméter, koronájának átmérője a metszést követően is eléri a húsz métert. Elplántált örökségünk A Dunától eltávolodva már sokkal kevesebb tanúfát találunk. Budapest lakott részének terjeszkedése gyakorlatilag majd’ mind­egyik erdőfoltunkat átalakította. Az idős példányok eltűntek, szinte mind. De a II. kerület egyik magánkertjében találhatunk még egy „élő kövületet”. A Gazda utca 45. számú ház telkén található kislevelű hárs (Tilia cordata) a város talán legöregebb ma ­tuzsáleme: korát legalább négyszáz évre becsülik, törzskörmérete mellmagasságban négy méter körül van. A hajdan hatalmas kiterjedésű budai erdők egyik utolsó me­mentójaként számon tartott fa teljes terjedel­mében a Nóra utca felől látható a legjobban. Ugyaninnen fedezhető fel az a hatszögletű tábla is, mely védettségét hirdeti. Néhány évvel ezelőtt egyik alsó ága lehasadt, de a földön megtámaszkodva újból növekedés­nek indult. A szabályos ágrendszerű hárs igen jó egészségi állapotnak örvend, sok friss hajtást nevel, száradások, beteg részek gyakorlatilag nem fedezhetők fel rajta. Aki látni szeretne egy valóban impozáns fővá­rosi tanúfát, annak ezt a példányt semmi­képpen sem szabad kihagyni! A tudatos kerttervezés a városban is ott hagyta a régi idők élő nyomait. A parkok, utcák, kertek megannyi hatalmas méretű fával gazdagítják Budapestet. Ilyen a Szent István Park majd’ százéves eperfa-sövénye (Morus sp.), a Roosevelt téri, viharos múlt ­tal rendelkező, megdőlt törzsű fehér akác (Robinia pseudoacacia), vagy a XII. kerület kertjeiben fellelhető idős törökmogyorók (Corylus colurna), mégis szerencsésebb ta ­lán, ha néhány érdekes történetű, igazán különleges, de mégis kevesek által ismert fa példáján megmutatva barangoljuk be a főváros épített zöldfelületeinek korelnökeit. A legérdekesebbek egyike a II. kerület szegélyében, Mátyás király hajdani Vadas­kertjétől alig kőhajításnyi távolságra bújik meg. A Kondor utca 5. szám alatt található, bekerítetlen ingatlan hátsó részében találhat­juk hazánk harmadik legöregebb libanoni cédrusát (Cedrus libani) , mely Fedák Sári ma már nem létező villájának dísze volt. Az épület és a gondosan rendben tartott kert ma már a múlté. A hajdanvolt virág­korról jelenleg csak a közel 130 éves céd­rus árulkodik, melynek impozáns méretei lenyűgözik az idelátogatót: törzskörmérete csaknem három méter, lombkoronája pedig már felvette az idős cédrusokra jellemző er­nyőszerű formát. A kert hátsó részét teljesen uralma alatt tartó fánál hazánkban csupán a soproni Lővérekben, valamint az Alcsúti Arborétum mellett találunk nagyobbat. A libanoni cédrus Magyarországon a ritkáb­ban előforduló cédrusok közé tartozik. Az eredetileg Kis-Ázsiában és közvetlen kör­nyezetében honos növény nem mindenütt marad meg nálunk. Legtöbb esetben a fia­tal egyedek hamar elpusztulnak, de olyan védett helyen, mint a II. kerületnek ez a része, szemmel láthatóan jól érzi magát. Ugyancsak a II. kerület nevezetessége egy méreteiben nem annyira feltűnő, törté­netét tekintve azonban annál érdekesebb fa, a Heinrich István utca 5. számú ház kertjé­nek utcafrontjánál. Kevesen tudják, hogy az 1936-os berlini olimpián az aranyérmet nyert sportolók a medál mellé egy kis tölgyfacse­metét is kaptak ajándékba. Hazánk abban az évben összesen tízzel térhetett haza, melyek egyikét Zombori Ödön birkózónk kapta. Az élő „díjat”, a kocsányos tölgyet (Quercus robur) a kiváló sportoló ide ültette el, min -16 BUDAPEST 2010 október A „Vágóhíd utcai fekete nyár” (Populus nigra) a hajdani nagy kiterjedésű Duna-menti ártéri erdők egyik utolsó élő fővárosi képviselője A Gazda utcai kislevelű hárs (Tilia cordata) Budapest legöregebb fáinak egyike. Impozáns ágrendszere télen látható a legjobban

Next

/
Thumbnails
Contents