Budapest, 2010. (33. évfolyam)
9. szám szeptember - Csáki Tamás: Mozaikok Lajta Béla pályakezdéséről
üzletüket a forgalmas, elegáns Koronaherceg (ma Petőfi Sándor) utcába helyezték át. A Londonban és Párizsban szabászatot tanult, egyúttal azonban gazdasági tanulmányokat is folytató fiatalabb fiú, Rudolf 1905-ben lett tagja a családi cégnek, amelyet három évre rá fivérével együtt át is vett apjuktól. Ezzel szinte egyidőben, s egyszerre magyarosította nevét a család fiatalabb generációja. Rudolf a magyarosabb Rezső keresztnevet kezdte használni – a bőrkereskedelemben ekkorra már jelentős vagyont szerzett legidősebb testvér (Lajtha László zeneszerző apja) pedig a hivatalok hosz szas, s a nyilvánvaló lódításoktól sem visz szariadó unszolásával elérte, hogy a Lipót helyett a Pál keresztnevet használhassa. A szabócég elnevezésében mindeközben tovább élt a Leitersdorfer név. A 20. század elején tehát a Lajta-fivérek már teljes joggal mondhatták magukat „előkelő belvárosi férfiszabónak”. Az üzletüknek helyt adó ház lebontását követően – helyén emelték a mai Katona József Színház épületét – lakásukat is áthelyezték a Belvárosba: 1912 novemberétől a Szervita téren, Lajta Béla tervei szerint felépült üzletbérház félemeletén a szabóság és a ruhaüzlet, fölötte pedig a lakások kaptak helyet. A földszint egyik üzlethelyiségét a Rózsavölgyi Zeneműbolt foglalta el, s így a házon rajtaragadt a Rózsavölgyi-ház elnevezés. Ahogy e példa is mutatja, Lajta Béla munkásága esetében a családtörténet nem pusztán háttér. Kiterjedt családjának tagjai egyúttal építészeti alkotásai jelentős részének, fő művei közül nem egynek a megrendelői is voltak. A Szervita téri háznak vagy sógora Népszínház utcai bérházának rendhagyó, a korszak pesti bérházépítészetétől elütő megoldásai pedig a megrendelőkhöz fűződő szoros, bizalmi kapcsolat nélkül talán meg sem valósulhattak volna. A szorgos pályázó Lajta Béla 1896–1901 közötti tanulmányútjaihoz tehát minden bizonnyal nem édesanyjának kellett a pénzt összekuporgatnia, s az ilyen utak költségeit nem is csak a művésszé emelkedő gyermek számára fedezte (legalább részben) a család – fivérei is hasonló módon mélyítették el itthon megszerzett szakismereteiket. Az első, Itáliában töltött év, az antik és reneszánsz emlékek alapos tanulmányozása a 19. századi építészek számára még szinte kötelező gyakorlatnak számított. Az elkövetkező öt évet Lajta részben utazásokkal töltötte, részben külföldi építészirodákban dolgozott – Berlinben Alfred Messel és talán Ernst von Ihne műtermében képezte tovább magát. Mindeközben pedig itthon is igyekezett ismertté tenni a nevét, amire egy fiatal építész számára a tervpályázatok jelentették a legjobb lehetőséget. Első sikerét a lipótvárosi zsinagóga 1899. évi tervpályázatán aratta, ahol ismeretlen kezdőként elnyerte a harmadik díjat. A tervet 1898–1899 fordulóján, londoni tartózkodásának első hónapjaiban dolgozta ki. A tervezési feladat valóban nem volt szerény: a pesti zsidó hitközség a Markó utcai nagy telektömbön monumentális, szabadon álló, 3600 férőhelyes épületet, az emancipált zsidóság öntudatát az akkor még bérházak közé szorított Dohány utcai zsinagógánál hatásosabban hirdető istentiszteleti helyet kívánt emelni. A zsűri és a sajtó is dicsérte Lajta alaprajzi megoldását. A hatszög alaprajzú, két szinten karzatokat tartalmazó apszisokkal bővített, támaszokkal meg nem osztott belsővel – ahogy Gábor Eszter a pályázatról szóló tanulmányában rámutatott – sikerült megoldania az indulókra váró egyik legnehezebb feladatot: úgy helyezett el a férfiakénak megfelelő számú női ülőhelyet a karzatokon, hogy azok nem lettek túl mélyek, de a földszint egy része sem lett általuk besötétítve. A zsinagóga városképi érvényesülését és a szakrális jelleget szinte minden pályázó hatalmas kupolával vélte biztosíthatónak. Lajta más utat választott, ő lapos, tambur nélküli, bizáncias kupolát tervezett „lapidáris, archaisztikus” stílusban, amelyhez a John Francis Bentley tervei nyomán ekkor épülő londoni Westminster Cathedral nyújthatott mintát. A következő próbálkozás, ha nem aratott is a zsinagógatervhez hasonló sikert, megint csak karakteres alkotást és némi szakmai sikert eredményezett – közvetve pedig máig hatóan befolyásolta Budapest városképét. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa az 1900. év elején az Erzsébet-híd tengelyébe helyezendő Szent Gellért-szobor környezetének kialakítására és a hegyre vezető gyalogutak megtervezésére hirdetett pályázatot. Az 1897-től épülő Erzsébet-hidat sok kritika érte amiatt, hogy nekivezet a Gellérthegynek, nem csatlakozik szervesen a budai körútba. Az FKT minden bizonnyal ebből a hátrányból próbált meg erényt kovácsolni: ha a hegynek ütközik a híd, akkor a hídtengelybe eső hegyoldalt monumentális zárómotívummá lehet alakítani. A pályázat nem volt előzmények nélküli: előző évben a Magyar Mérnök és Építészegylet nagypályázatán volt ugyanez a feladat és az FKT műszaki osztálya is készített már egy vázlattervet a területre. Lajta kivételével a pályázat összes résztvevője elfogadta ezek feladat-meghatározását: architektonikus kiképzést kívántak adni a Gellérthegy alsó részének; tornyok, loggiák, gloriettek keretébe helyezték a szent alakját, s csak a felső részre terveztek parkot. Lajta Béla csak leírásokból ismert terve ellenben munkatársa, Málnai Béla szerint „monumentumot képzelt architektúra nélkül, fákat, erdőt, csobogó vízeséseket, misztikus borongós hangulatot”; tehát természeti kör nyezetbe helyezte a szobrot, nem tervezett neki monumentális építészeti keretet, hanem a hegy lábáig vezette le a parkosítást. Egyéni megoldása csak megvételt nyert, a pályadíjakat az előbbi felfogást képviselő tervek kapták. A Közmunkatanács a pályázat eredményét figyelembe véve a következő évben saját mérnökeivel két tervezetet készíttetett: egyet építészeti kerettel, egyet anélkül. Ezeket elbírálva már úgy ítélte, hogy „a szobor környékének rendezésére a parkszerű megoldás minden más megoldásnak feltétlenül felette áll” és végül Bakos János Lajta pá lyatervéből kiinduló, de azzal ellentétben szimmetrikus elrendezésű, két lépcsőkaros, valamint a szobrot jóval magasabbra helyező tervét valósította meg. 17 BUDAPEST 2010 szeptember Bakos János: A Gellért-szobor környéke rendezésének terve, makettfotó, 1900 forrás: Budapest Főváros Levéltára
