Budapest, 2010. (33. évfolyam)
9. szám szeptember - Saly Noémi: Ég a város, ég a ház is...
József a tűzvészt követően azonnal jelentéseket, leveleket küldött fivérének, Ferenc császárnak Bécsbe, segélyt kérve a földönfutóvá vált emberek, köztük tizenhét alkalmazottja számára. Az ő személyes kára is tetemes volt: gabonaraktárai, utazókocsijai, majorsága annak minden berendezési tárgyával és mezőgazdasági eszközével, kertjének „remetelakja”, fürdője és értékes növényei szerepeltek a veszteséglistán. A nádor első beszámolójához tervezetet mellékelt a budai tűzkárosultak támogatására, amely az udvari hitelbizottság, majd az államtanács elé került. Másfél millió forint előleget és építőanyagot kért a kincstártól, valamint a hadsereg kőműveseinek és ácsainak sürgős kivezénylését. Bécs húzta az orrát. Az államtanács elnöke, Metter nich közismerten úgy vélekedett: „a Balkán Pozsonynál kezdődik”. Sok jót a budaiak tőle és minisztereitől nem várhattak. Nem is kaptak. Mindössze 300 ezer forintot szavaztak meg Budának, aztán azt is a felére csökkentették – ráadásul nem segélyként, hanem hitelként adták, 5 évig kamatmentesen, utána 5 százalék kamatra, további 10 éven belül egészében törlesztendőként. A nádor kapott 50 ezer forint hitelt, de tudta, hogy ez nem elég, ezért a császári család pénzalapjából is kért felséges fivérétől 100 ezer forintot, részben saját, részben cselédei kárának enyhítésére, akiknek sorsáért személyes felelősséget érzett. Ennek az összegnek is csak a felét kapta meg, ezekből a forrásokból kezdték meg az újjáépítést. A károsultakon persze a túlparti szomszédok is iparkodtak segíteni: többször szerveztek helyi és országos gyűjtést, vagyonos pesti polgárok komoly összegekkel, élelmiszerrel, ruhával is igyekeztek enyhíteni a nincstelenek szenvedését. József nádor a városrendezés új szabályozására létrehozta a budai Építési Bizottságot, a Baucommissiót, amely Pavianovics Ferenc városkapitány elnöklete alatt 1810. szeptember 22-én össze is ült, és december elejére kidolgozta az új, nyolc pontból álló építési szabályzatot. Az újjáépítés elképesztő ütemben és szervezettséggel folyt: a nádor már november közepén arról számol be fivérének, hogy a házak túlnyomó többsége tető alatt van, és az utcák rendezése is megkezdődött. Az újjáépítés során, amennyire lehetett, igyekeztek átláthatóbbá, de főként átjárhatóbbá tenni a tabáni utcákat, hogy egy esetleges újabb katasztrófa esetén semmi ne álljon a mentés útjába. A legszegényebbek, akik a magasan fekvő domboldali sikátorokban laktak, nagyjából úgy hozták helyre házaikat, ahogy azelőtt voltak, de az „alsó Tabán” fél esztendő alatt korszerű, szép kisvárossá iperedett. Felejteni viszont nem felejtettek. Az újjáépült Szent Katalin templomban a kor legjelesebb festője, Schöfft József – maga is szemtanú – ma is látható Szent Flórián-oltárképén örökítette meg az égő Tabán borzalmas látványát, a Szarvas téren pedig egy új ház erkélyének egyik oldalán emlékeztetett német nyelvű vastábla: „A tűz 400 házat ragadott a sivár enyészetbe. 1810. szeptember 5.” A másik oldalon a ház hálás szava: „József főherceg a hamuból virágoztatta fel a Tabánt, létrehozva engem.” Az akkor kialakított utcaszerkezet és zömükben az akkor épült házak tűntek el örökre 1933-ban, majd a maradék java 1944-45-ben, végül az 1960-as években (!). Ma – az időközben tökéletesen átalakult Gellért-hegyi villanegyedet és az önállósodott Nap-hegyet nem számolva – a Tabánban éppen 40 ház van: annyi, amennyi a tűzvész után megmaradt... ● (A szerző köszönetet mond Oravec Évának, akinek kiváló tanulmánya nagy segítséget adott e cikk megírásához.) 14 BUDAPEST 2010 szeptember Az újjáépült Tabán a tűz után 15 évvel. Warshág Jakab képének részlete (BTM) A tabáni Szent Katalin templom ma fotó: Ráday Mihály
