Budapest, 2010. (33. évfolyam)
7. szám július - Horváth Júlia Borbála: Ü
legjobb észrevétlenül átsodródni a szomszédságba, még ha a halászat fejlődésének érdekfeszítő történetiségét taglaló előadássorozat negyvenhetedik része is az. De nem az, hanem az illatok illata ezen a fűszeres estén, végre témába vágó útmutatóval ezernyolcszázharmincháromból, mégpedig virágnyelven, kicsiny füzetlapokra írva, amit ismerni azért szükséges, hogy a majdan kapott csokrétából kiolvasható legyen a férfifél igazi szándéka. Például, ha a hölgynek egy kaporbokorral kedveskedik hódolója, az komoly ismerkedési szándék megnyilatkozása, mert annyit jelent: „Csak te teheted kedvessé életemet, ’s szellemessé”. Az ismeretség előrehaladottabb stációjában viszont érdemes sárga nárciszt kapni (különösen késő őszi hónapokban nagy trófea), mert a viszonzatlan szerelem egyértelműen kiolvasható belőle, de helyette megteszi a már közhelynek számító általános rózsa, mellyel annyit üzen: „Óh, ne taszíts el!”, vagy az izgalmas mályva, miszerint: „Kétségbe ejt hidegséged, és megöl idegenséged”. Semmiképpen sem szabad azonban odáig jutni, hogy ciklámen-adás legyen a vége, mert az nem más, mint maga a lemondás – melynek éppen ellenkezője a mai feladat. Nos, így kiokosodva már semmi, de semmi akadálya komolyabb lépéseket tenni az ügy érdekében a varázsudvarban. Közvetlenül odaérkezés előtt azonban beelőz egy ellenállhatatlan programpont: csak itt és csak most, kizárólag ezen az éjszakán megnyitják a Vajdahunyad legtitkosabb tornyát, ahová ember – a karbantartókon kívül – százhárom éve nem tette lábát. Ilyen ajánlatnak ki bír ellenállni? Ha már eddig epekedtünk, igazán belefér még egy órácskányi, irány a csigalépcső; kitömött szirti sasok hideg tekintete kísér minden egyes lépcsőfokra lépvén, bebukott szarvasagancsok öklelő erdeje, ragacsos pókhálók szövevénye és teliholdi bagolyhuhogás – utóbbiak csak amolyan színesítések –, na jó, néhány selejtezésre ítélt irodaszék kísért a torony megközelítésének emelkedett pillanataiban. „És tényleg négy önkormányzati lakás található a várban?” Hát igen, a gyakorlatias kérdések sem idegenek a női látogatóktól, bár az igenleges válasz hatására a férfilátogatók is éledni látszanak, s benősülési szándékuk lehetőségét egyértelműen kinyilvánítják. Az elképzelések idefent is csak olyanok, mint odalent: aki kéne, annak az van, aminek nem kellene lennie, aki vinne, annak meg a nagy semmije – nemhogy vári lakása kilátással a Fővárosi Nagycirkuszra. A várt titok, a nagy megértés tán ebben rejlik, s következik a további kiábrándítás: kilátásosban lakás nagy belátást igényel, mivel ázik plafontól, mint a fene, hétvégén turisták vircsaftjától hangos, amorf nappaliját pedig az államosítás szűkös baltájával szabták. De a kalandos természeteknek továbbra is különös csillogás bujkál a szemében, és nem utolsó sorban erkélyjelenetről ábrándoznak a déli bástyán, a rendelkezésre álló órácska azonban lejárt, visszaút ugyanarra, közben futó pillantás Kincsem és Imperiál kiállított csontvázára, majd haladéktalanul irány a beígért varázsudvar, ahol végre pontok kerülhetnek az ü-re. A varázsudvar a kerengőben található, abból nyílnak a helyi kiállítási termek és a kápolna, ráadásnak a vendéglátás is ide helyezte állásait, s oly isteni sültillatot terjeszt, hogy komoly követelés áll elő a legényfogók emésztőrendszerének részéről. Az asszony azonban nem lehet ingatag, igazán beéri egy falat édesköménnyel és dijoni mustárral bolondított sülttarjával – na jó, kettővel, szeletből – kisadag petrezselymes burgonyafelfújttal, amihez, nincs mit tenni, vékonyra szelt káposztasaláta illik, a végére pedig egy nagyon hosszú lépés. Miután már tényleg semmi sem akadályozhat abban, hogy a bájitalkóstolással egybekötött tanácsadásra kerüljön sor. „Ilyen rossz lenne a helyzet?” Felmerül e kérdés a tömeges igénylők láttán, és a közönség feszült figyelemmel hallgatja az erre a célra kitelepült muzeológus előadását, aki készségesen válaszolja, hogy: igen, akár egy évig is hatásos a varázslat, és nem muszáj a ceremóniát újholdkor végezni – bár kétségtelen, hogy akkor a legbiztosabb a hatás –, mert olyankor a Hold növekedésével a szerelem is naprólnapra dagad, de ellenvarázslattal szemben mindenkor nyakban hordott hegyikristály tanácsos. A bódulni, s főleg boldogulni vágyó hallgatóság lenyűgözve szívja magába a nedűt, ugyanis kis pohárral mindenkinek jár belőle, és a fent közölt recept szerint készült. A tájékozottabbak hazaival próbálkoznak, már ami a módszereket illeti, s kérdezik a szakértőt, mi a véleménye arról, ha a lyány éppen kilenc magot talál egy almában, és azt észrevétlenül a meghódítandó egyed után hinti, persze minél közelebb a sarkához, mert annál biztosabb a hatás. Mire a hely szelleméhez igazodva érkezik a természetes megoldás: éjfélkor vetkőzzék meztelenre a lány, öleljen át egy fát, és háromszor ismételje: „Én rázom a fát, Fa rázza a földet, Föld rázza a vizet, Víz rázza az ördögöt, Az ördög meg az én emberemet, De rögtön hozza is!” Ami után nincs mást tenni, mint eddig: várakozni csak. ● 27 BUDAPEST 2010 július
