Budapest, 2010. (33. évfolyam)
1. szám január - Török András: Simplicissimus Budapestje
szleng: Double Income No Kids, dupla jövedelem, gyerek nélkül). Most szemből lehetetett őket vizslatni. Jelentem, szemből egyáltalán nem egyformák! Zavarba ejtően sokszínűek. Némelyikük mintha Térey János Asztalizene című darabjából lépett volna ki. Hát van akinek minden kijut? Ész, pénz, szépség, értelmes munka, boldogság? Ha igen, akkor beugranak Kiss Ferenchez. Ha nem, akkor csak egy estére tettetik. Valami fontos E hasábokon az olvasóknak már több alkalommal volt szerencséjük olvasni a szerző vesszőparipájáról: a sebek behegedéséről, sőt, behegesztéséről. Itt nincs szó se többről, se kevesebbről, mint városunk szépséges saját hagyományainak továbbviteléről, ami külsőségeiben az épített környezet rekonstrukciójában fogható meg. Ezért is nagy szó a régi-új Szabadság híd, a Párisi Nagyáruház elkészülte. És most: a Margithíd ígéretes renoválása. Ez a híd sohase szerepelt a népszerűségi listákon, szinte a Petőfi (Horthy Miklós-) unalmával tűnt egy szinten lévőnek. Nem a borzalmas, egyre növekvő költségeket akarjuk dicsérni, dehogy! Hanem a díszek, a szobrok, lámpák visszaállítását. És legfőképpen, ami máris látszik: a mára már funkciót nem viselő keresztmerevítők visszaállítását. Tessenek megnézni: felül már szinte e fél útpálya hiányzik, de alul már bekerült egy csomó keresztmerevítő. Ezek egyedül a szigeti bejáró alatt maradtak meg. Tudom, hogy későn szólok, de egy valamit hiányolok a tervekből: egy új szobrot. Emléket lehetett volna állítani egy hamar kiveszett foglalkozás képviselőinek: a nyargoncoknak. Mint ismeretes, ők ülték meg azt a bizonyos harmadik lovat, amellyel az omnibuszt kellett segíteni a Margit-hídi emelkedőn, félútig. Akkor a nyargonc visszafordult és várta a következő járművet. A villamos megjelenése szüntette meg a szép nevű magyar foglalkozást. Egyben itt ragadjuk meg az alkalmat, hogy követeljük a Szabadság hídi ezüst szegecs visz szaállítását! 12 új épület, vagy újjáépítés, ami 2000 óta történt ebben a városban — ahová mindenképpen érdemes elvinni kedves, nem-budapesti rokonunkat − Vasalóház (MKB irodaház), III. Lőportár u. 24. 5/A és 5/B jelű épület (2001) − Westend Tetőkert, VI. Váci u. 1-3. (2002) − Corinthia Grand Hotel Royal átépítés, VII. Erzsébet krt. 43-49. (2003) − Holokauszt Dokumentációs Központ, IX. Páva u. 39. (2004) − Tranzit Art Café, XI. Kosztolányi Dezső térnél, a Bukarest u. és Ulászló u. sarok (2005) − Máriássy Ház – Borjúvágóhíd, IX. Máriássy út 5-7. (2005) − Callas Kávéház, VI. Andrássy u. 20. (2006) − Első Magyar Rétesház (2007) − Kopaszi gát építkezés, XI. (2007) − VAM Design a Jálics Házban, VI. Király utca 26. (2007) − Jachtkikötő, Marina Part, FOKA öböl (Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat), a Túróc és a Cserhalom utca között (2007) − Gozsdu udvar, VII. Király u. 13. és Dob u. 16. között (2008) Magányos díjalapítás Simplicissimustól idegen az erőszak, különösen disznótor-ügyekben. Több menetben próbálta rávenni a Nagy Budapest Törzsasztalt, hogy alapítsanak díjat Budapesttel kapcsolatos egyéni teljesítmények méltányolására, nem hivatásosok számára. Egyszer-kétszer csócsáltuk ugyan a szabályokat, meg volt fanyalgás is, hogy mire való az egész, meg hogy majd miként tudunk hírt csapni a tömegmédiában... De aztán Simplicissimus éjjel-nappal nyitva tartó postafiókjába nem érkezett javaslat, sem személyi, sem szabály jellegű. Úgy látszik, nincs olyan, hogy igazi civil díj, csak a magunk örömére. Hát jó. Akkor legyen csak Simplicissimus Hőse 2009 a díj neve. És akkor persze a döntésben egyedül a díj nevében szereplő személy az illetékes. Foglaljuk össze megint, kiféle kaphatja. 1. Olyan személy, aki Budapestért munkálkodik, már huzamos ideje, bár fizetését sem közvetlenül, sem közvetve nem ezért kapja. 2. Olyan személy, aki nem csak nemeket mond, hanem igeneket is, olyan, aki létrehozott valamit. (Bár a nagy tagadókat is szeretjük a maguk helyén.) 3. Olyan személy, aki a városért való ügyködés mellett megtalálta a maga számítását, azaz igazi polgár, akinek a teremtés nem egyenlő a szegénységgel és az önkizsákmányolással, sőt. Jelölni minden Budapest-előfizető jelölhet. A díjat mindig a Budapest januári számában jelentjük be, mindig az előző évre. Hogy mit kap a díjazott a dicsőségen kívül? Egy vacsorát, egy olyan helyen, amely a foglalás időpontjában még nem volt nyitva egy évnél régebben. A vacsoránál megesett beszélgetésből megpróbálunk cikkecskét faragni, és egy fényképpel együtt megjelentetjük a februári számban. És akkor az első díjazott: egy üzletember, aki másfél évtized alatt szinte teljesen átalakította a belvárosi Kamermayer Károly teret, sajtboltot, kávéházat, szalámiboltot, szállodát nyitott. Neve T. Nagy Tamás . Eközben példát mutatott nem csak az igényes vendéglátásból, hanem az eredeti reklámmódszerekből, egy kiváló grafikus állandó alkalmazása révén. Külön érdemnek számít, hogy eközben (alighanem) meg is vagyonosodott – példát mutatva egyúttal arra is, hogy a jó ügyek képviselete és a pénzkereset nem feltétlenül „nulla összegű játszma”, sőt. A Gerlóczy szállodácska (hivatalos nevén Rooms de Lux, az „e” a végéről jaj de hiányzik!) kialakítása volt a pont az „i” betűn – az eredeti épület tisztelete, a régi és az új dolgok feltétlenül sikeres kombinációja. Várjuk, mi jöhet még, a téren vagy a környéken. Gratulálunk! 21 Jósvai Péter felvétele a flickr.com portálról, a szerző szíves engedélyével
