Budapest, 2010. (33. évfolyam)
5. szám május - Kozák Gyula: A „Rottenbiller
Ez az írás két művészcsalád és társaik „lakástörténetét” mutatja be 1947-től 1982-ig. A rózsadombi Ady Endre utcai, Vidor Emil tervei nyomán épített villától a VII. kerület szélére kifutó Rottenbiller utcai bérházig. Olyan képzőművészekről lesz szó, akiknek életében a lakásnak jobb híján műteremként is szolgálnia kellett. A második világháború alatt a fővárosi otthonok jelentős hányada megsemmisült vagy használhatatlanná vált. Már annak is örülni kellett, ha egyáltalán fedél volt az ember feje fölött. Szereplőink életében 1945 mégis meghatározóan pozitív dátum volt. Úgy érezték, ők valóban felszabadultak. A háborút megelőző években is baloldali beállítottságú, kommunista, szociáldemokrata eszmékhez vonzódtak, és mint zsidók, az 1944-es évet bujkálva vagy munkaszolgálatban töltötték. Már ifjan, a világháború előtt bizonyították képességeiket, mestereik, a kor mértékadó művészei és művészettörténészei (Kállai Ernő, Fülep Lajos, Kassák Lajos) el ismerték kiemelkedő tehetségüket. Igaz, a két háború közötti konzervatív kánonnak stílusuk nem felelt meg, egzisztenciális helyzetük így bizonytalannak mondható, lakásuk, műtermük nem volt, albérletből albérletbe költöztek, s nem is a festészetből, hanem alkalmi munkákból nyomorogtak. A felszabadulás azonban gyökeres változást hozott életükben. A megalakuló baloldali pártok feladatuknak érezték, hogy az addig mellőzött, üldözött művészekről gondoskodjanak. Az úgynevezett Munkás Kultúrszövetség (MKSZ) hozott létre művészkolóniát a Rózsadombon, a már említett Vidor Emil által tervezett, akkor romos villában, ahol tíz művész jutott méltó lakáskörülményekhez, s korántsem mellesleg az alkotáshoz szükséges műteremhez. Bálint Endre (a szocdemek részéről) és Fekete Nagy Béla (az MKP részéről) meg a szakszervezeti aktivista Dési Huber Ste fike ( Dési Huber István festő özvegye) se gítségével intézték el, hogy az ezekhez a pártokhoz közel álló művészek megkaphassák az Ady Endre utca 17. szám alatti épületet. Lakhatóvá tételével és a mű-A „Rottenbiller” Kozák Gyula Aki felemelt fejjel jár Budapesten, jó néhány ház legfelső emeletén láthat hatalmas ablakokat. A mögöttük levő terek belmagassága még az utcáról érzékelhetően is kétszerese a szokásos lakásokénak. Ezek az extra építmények műtermek. A 19-20. század fordulóján a rangosabb polgári bérházak legfelső szintjén alakították ki őket, az egyik helyiség ötven-száz négyzetméternyi, belmagassága hat-hét méter, és lehetőleg nincs alsó vagy oldalsó szomszéd. Így aztán a művész lakása és műterme azonos, nem hiányzik az alkotáshoz szükséges nyugalma. Körülnézünk Budapest művészotthonai körében. Életek, sorsok nyomában járunk – ott, ahol a mű terem. 10 BUDAPEST 2010 május AHOL A MŰ TEREM Bálinték, a család, a barátok (50-es évek)
