Budapest, 2009. (32. évfolyam)
2. szám február - Vargha Mihály: Hajrá Mátyás tér, hajrá "Kesztyűgyár"
kesztettség és a szegénység. A negyedben élôk tevékeny részvételével folyó akciók és távlati elképzelések hozzásegítik az embereket, hogy vállalható és felemelkedésüket szolgáló életstratégiákat alakítsanak ki. A megvalósítás legfontosabb elemei: bérház- és közterület-megújítás az itt élôk bevonásával, közösségi házépítés és -mûködtetés. A rendszerváltozás után elôször annyi változás történt, hogy az egész környéken visszaszorították (persze tudjuk, máshová terelték) a prostitúciót, majd 2002-ben rendbehozták például a Mátyás teret. Ám ez nem hozott áttörést a használatában. A növényzetben, a játszóeszközökben gyors romlás mutatkozott, legfôképp csak az átlós gyalogosforgalom jelentette, hogy él. A Magdolna Negyed Program indításakor a tér továbbfejlesztése érdekében Dömötör Tamás tájépítészmérnök és munkatársai 2006 tavaszáig több fórumon ismertették a környéken élôkkel fejlesztési javaslataikat. Azóta több akció és program valósult meg a környéken – és most már áll a Kesztyûgyár. Tervezôi, alkotói munkájuk során Philip Starck , a híres francia termék tervezô, vagyis dizájner mondását tûzték zászlajukra: „a szépséget, ami kulturális fogalom, fel kell váltani a jósággal, ami humanista fogalom”. ● 9 BUDAPEST 2009 február „Kesztyûgyár” Közösségi Ház, Budapest, Mátyás tér 15., tervezô: Rév8 Zrt., vezetô tervezô: Alföldi György DLA építész tervezô, Sárkány Csilla, Kolossa József DLA építész, munkatárs: Szabó Lea, Kolossáné Bartha Katalin, mûszaki ellenôr: Kázár Katalin (Rév8 Zrt.), mûszaki vezetô: Szeivolt István igazgató (ÉPKAR Zrt.), építésvezetô: Elek Norbert (ÉPKAR Zrt.).