Budapest, 2009. (32. évfolyam)
12. szám december - Kirschner Péter: A nap a fővárosé
értékét az autók, a rakparti utak elzárják a polgároktól. A világhírű muzsikust arról faggatom, hogy Budapest lehet-e az európai zenei élet egyik központja, amint azt sokan állítják, vagy csak szeretnék. Álláspontja meglepő. Véleménye szerint a városnak, az országnak nem elsősorban arra kell büszkének lennie, hogy mennyi neves muzsikust, turnézó együttest vagy énekest ad a világnak. Akkor leszünk igazi zenei központ, ha a világ legnagyobbjai versengenek a budapesti meghívásokért. Ha életrajzukban Salzburg vagy Bayreuth mellett a magyar fővárost is büszkeséggel említik referenciaként. S ez nem igazán pénzkérdés, inkább olyan várospolitika eredménye lehetne, amely a kulturális fejlesztést a városfejlesztéssel teszi egyenrangúvá. Fischer Ádám idén hatvan éves. Zavarba is hozzák a sokféle elismeréssel, ami egyesek szerint ilyenkor „jár”. Díszpolgár lesz Németországban, kitüntetésére készülnek. Koppenhágában kinevezték a Magyar Kultúra Követének. A díjak, elismerések inkább ösztönzést adnak – állítja –, mintsem megelégedéssel töltenék el. Budapest díszpolgári címét később veszi át, mert éppen Japánban turnézik. Mielőtt telefonon elköszönne, még egy német mondást idéz: „Az ember ne csücsüljön a babérjain, mert akkor a feje helyett valahol másutt, nem éppen illendő helyen viseli.” „Párizs, London, Bécs egyaránt nagyon kedvesek számomra. De nem tudok olyan várost, ahol szívesebben élnék.” Glatz Ferenc akadémikus „virtigli buda pestinek” mondja magát. Csepelen született. Rövid ideig lakott a városon kívül, Szigetszentmiklóson, majd a Lipóciában, újabban pedig Óbudán. Történészként most a vidék felzárkóztatása, a vidékfejlesztés tudományos kutatása tölti ki az életét. Nagyon szerencsétlennek tartja, hogy ez és a városé hosszú évtizedekre elszakadt egymástól. Miként azt is helyteleníti, hogy a településeket kizárólag számszerű mutatók szerint kategorizálják, miközben egynek-egynek a jellegét, értékét, státusát az ott élő emberek és közösségeik határozzák meg. A díszpolgári címet Glatz Ferenc ezért úgy értelmezi, mint annak jelét, hogy a kitüntetők végre felismerték Budapest és a vidék egymásrautaltságát. Számára ez életének szigetszentmiklósi szakaszában vált a legnyilvánvalóbbá. Ott nem voltak munkakerülők. Mindenki kereste és megtalálta, hogyan tud hasznosan élni, a várossal kereskedni, lett légyen sváb vagy cigány. Szerinte azonban ez a helyzet mára ott is megváltozott. Érthetetlen számára, hogy a magyar ember legáltalánosabb tulajdonsága a rosszkedv, a panaszkodás lett. A budapestiek, akik az országos átlagnál messze jobban, jobb körülmények között élnek, szinte semminek nem tudnak örülni. Mindent szidnak, mindenre van egy rossz szavuk. Pedig ez itt, s ebben biztos, az egyik legélhetőbb, legsokszínűbb város. Sehol ilyen virágzó zenei, irodalmi és színházi élet nincs. S beletartozik a szivárvány színeinek sorába – például – a zsidó Mahler , a sváb anyától szüle tett Bartók öröksége. Akik e sokszínűség okán Budapestet nemzetietlenséggel vádolják, meg vannak buggyanva! – emeli föl a hangját. Úgy látszik, várni kell egy újabb generációváltást, mert az európai polgárként felnövekvő fiatalok talán jobban elfogadják majd a kulturális és etnikai sokszínűséget. Egyszer talán még a pesti humor, a pesti vicc feltámadását is megérjük – teszi hozzá. Glatz Ferenc a nagyvárosban is megpróbál barátságos életre berendezkedni. Csepelen, a Lipótvárosban, Óbudán egyaránt megtalálta kedvenc kocsmáit, sörözőit, ahol beszélgetni tud a világ s a mi dolgainkról. Kedvvel írja-szerkeszti könyveit, vagy készíti a História korrektúráját egyegy-egy kávéházban. Megvan a „saját” hentese, zöldségese. Még a művelődési háza, klubja is. Sokat utazik – mondja – Párizs, London, Bécs nagyon kedvesek a számára. De nem tud olyan várost, ahol szívesebben élne. ● 39 BUDAPEST 2009 december A BUDAPEST novemberi számában megjelent cikkem szövegébe és az egyik képaláírásba sajnálatos hiba csúszott. Klösz György sírjáról nem mellszobor, hanem egy váza hiányzik, amelyet nem elloptak, hanem megsérült, és jelenleg felújításra vár. Olvasóim elnézését kérem. Tóth Vilmos Díszpolgári címet nyertek Dr. Bálint György kertészmérnök, Esterházy Péter író, Ferge Zsuzsa szociológus, Finta József építész, akadémikus, Fischer Ádám karmester, Glatz Ferenc történész, Grosics Gyula labdarúgó (a díjat nem vette át), Gyurkó Henrik bábművész, Prof. dr. Irk Ferenc igazgatósági tanácsadó, Zoltai Gusztáv a MAZSIHISZ ügyvezető igazgatója. Pro Urbe Budapest díjban részesültek Gross Arnold grafikus, Halász Judit színművész, Presser Gábor zeneszerző, előadóművész, Dr. Ritoók Zsigmond filológus, Dr. Simóka Kálmánné, a Fővárosi Temetkezési Intézet vezérigazgatója, Sztevanovity Zorán előadóművész. Budapestért díjban részesültek Adamkó Péter barlangkutató, Csaplár Vilmos író, Dr. Deák Péter biztonságpolitikai szakértő, Dresch Mihály jazz zenész, Hajnal Gabriella textilművész, Janesch Péter építész, Jávor István fotóművész, Kállai Kiss Ernő klarinétművész, Dr. Kerezsi Klára kriminológus, Kiss Imre vezérigazgató, MÜPA, Kocsák Tibor zeneszerző, Dr. Köpf Lászlóné pedagógus, iskolaigazgató, Lukács Sándor színművész, Pálvölgyi Péter köztisztviselő, Palya Bea énekes, Váncsa István publicista, Varró Sándorné iskolaigazgató, Vidor Ferenc építész, Zombori Béla iskolaigazgató. Az „Élet Menete” Alapítvány Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei, Budapesti Művelődési Központ, FŐVINFORM, Mérei Ferenc Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet, Pataky Művelődési Központ, Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége. forrás: MTI
