Budapest, 2009. (32. évfolyam)
12. szám december - Török András: Simplicissimus Budapestje
nyára védelem alatt állna egy ilyen felirat és kirakat (egy restaurálásra irányuló pályázati lehetőséggel együtt!), és ha mégis be kell zárni, akkor végső nyughelyük előre biztosított lehetne egy jól fűtött múzeumi raktárban, sőt állandó kiállításon. Nem úgy, mint távoli unokatestvére, a „Delejező” feliratú tábla a XIII. Csanádi utca és Pannónia utca sarkán, amely helyén ma már szendvicsbár működik. A tábla meg alkalmasint szeméttelepen végezte. Nyugodjék békében. Kávéház a Divatcsarnokban 2009. november 9-én nagy dolog történt: megnyílt az újjáépített Divatcsarnok, azaz az első két szintjén a régen várt fényűző, háromszintes könyváruház. Már-már úgy tűnt, a kultúra sehogy sem kerül be ebbe a csodás épületbe. Aztán a kulturális biznisz révén most mégis. A megnyitó egyébként esetlenre és hosszúra sikerült, a fiatal belsőépítész beszéde kínos volt — de „nem is ezért szeretjük”. Igen, szeretjük – a szikár berendezést, a kor és a falak között jól közvetítő, és megfelelő fényt is adó (!) lámpákat A Divatcsarnok-beli Alexandra olyan akár a Rizzoli New Yorkban. Vagy még olyanabb. Tágas, elegáns, világvárosi. A mozgólépcső meredek és gyors. Az igazi szenzáció persze a régi bálteremben a kávéház. Pályaudvari tágasságú, hangulatát a megnyitón még nem lehetett megállapítani. Bőkezű fogadást adtak az illusztris vendégeknek: Fábrytól Vámos Miklósig és a könyves mogulokig, a fővárosi képviselőtől a lektűr-író volt miniszternőig bezárólag. A kávéház árait nézegettük egy asztalnál. Közösen sajnálkoztunk, hogy nem követik a New York egykori legendás bérlőjének, Tarján Vilmosnak a receptjét: mindig legyenek olyan fogások, amilyeneket a virtigli éhenkórászok is ki tudnak fizetni... A hétköznap megejtett többszöri próbalátogatás azt erősítette meg, hogy igazi nagykávéház született. A 4 méter belmagasság bőven megvan, noha nem sarkon működik (sőt nem is földszinten), és a billiárdok száma sincs ki. A pult mutatós, a kiszolgálás lelkes és meglehetős, bár az azonnali fizetés gyakorlata remélhetőleg csak átmeneti. (Talán az azonnali blokk-kihozás nemzetközi gyakorlata lehetne a középút – a velencei Florianban is ez dívik, ott háromszáz éve bevált.) Egy súlyos hiba tapasztalható, ennek felemlegetése nem mellőzhető: minden idők legkényelmetlenebb, igazi derékgyilkos (és nem is különösebben szemrevaló) kávéházi székei. Hogy kerültek ezek ide? Igazán jó szívvel csak a kisebb, modern fajta bőrfotelek ajánlhatók. A nagy süppedős fotelek nem teszik lehetővé az intim kávéházi beszélgetést, a fekete, süppedősre kárpitozott padok sem igazán kényelmesek. Mindez azonban a boldog első látogatók tudatához alig-alig jut el. Ők a bálterem csodás meny nyezetét vizslatják. Igazuk is van. Éljen az Alexandra Kávéház, ahol mozgáskorlátozott lift is van. Brüsszeli pluszok és egy mínusz Brüsszel valóságos aranybánya a városi örömök megfigyelőinek. Vegyük például a parkokat és a változatos utcabútorokat. Egy régi típus és számtalan új változat. Hallatlanul modern, de apró részleteiben a város kovácsoltvas díszeihez igazodó buszmegállók. És valami új, soha nem látott dolog: fehér „hangulatkeltő kockák”, amelyek az adott negyed örömeire hívják fel a figyelmet. Mintha a város szerkezetét sulykolnák a nemzetközi bagázsnak, akik között tízezer számra vannak olyan magasan kvalifikált személyek, akik éveket töltenek itt: euró-expatrióták. Talán nekik akarják otthonosabbá tenni a várost. Megadni a szülőváros-érzést! Az egyetlen negatívum egy borzalmas graffiti. Ilyesmit alig látni arrafelé, azért is képeszti el az embert. Graffiti egy zöld sövényen! Ezt aztán nem lehet eltávolítani a szokásos vegyszerekkel... Téli péntek este, Pesten Az egzotikus országban rendezendő félmaratonra készülő, csinosnak mondott ügyvédnő teljes mentést indít a rendszerben. Titkárnője már rég hazament. Az önmagát fiatalon nyugalmazó bankár a taxiban viccet mesél telefonon. Úgy tűnik, eléri a londoni gépet. A kultúrapártoló kisvállalkozó egy táblázat felett görnyed: melyik ügyfelének mit adjon karácsonyra? A festőnő tömött cekkerével megérkezik művésztelepi tágas lakásába. Tizenegy embert vár az este, vidékre költözött lányát sajnos nem. A mecénás és reformer azon töri a fejét, elvállalja-e ezt az „utolsó melót” – vagy most szálljon ki az üzletből örökre? Szórakozottan lenéz a térre, már kezd alakot ölteni! Európa legkisebb mozija, az egyik teremben maga az ügyvezető indítja el a filmet, tíz éve vesztette el fontos barátját. A kamaszos szociológusnő a Rózsadomb derekánál leszáll a 11-es buszról és átszáll szürke kisautójába. Melyik barátjához kukkantson be? Terézváros műemléki felügyelő asszonya még mindig a Divatcsarnok oda nem illő homlokzati rézlámpái miatt füstölög. Koncertre készül, sok fia közül az egyikkel. A Cziráky palotában szobáról szobára haladva mutatja vendégének térkép-kincseit az újságtulajdonos. Nemsokára ötven éves lesz. Az Andrássy úti lakásban leteszi A Fehér ki rály német fordítását a hamburgi asszony, karmester-feleség. Magyarul is meg kellene próbálni. Köd, vidámság, kezdődő karácsonyi őrület lepi el a várost. 21
