Budapest, 2009. (32. évfolyam)
12. szám december - Mátéffy Balázs: Sárkánycipőben
Nyolc bélyegkép egy turisztikai prospektushoz – ennyire szólt Gadányi György fotó művész első megbízása a Mátyás-templomban. Aztán itt ragadt. Az érzékeny művészt megragadta a magyar művészettörténet által kevéssé becsült enteriőr összhangja és formai gazdagsága. A benne lakó vérbeli alkotót az épület érdekes szerkezete bűvölte el, az örök gyerek a számtalan apró, láthatatlan részlet felfedezésének varázsától nem tudott szabadulni, a jó szemű pesti srác pedig észrevette az embereket, akik az épületet élettel töltik meg. A képeiből 2003-ban megjelent Élő kövek – az ismeretlen Mátyás-templom című kötet rendhagyó fotóalbum, amely bevezet a templom mindennapjainak, sajátos „üzemmenetének” apró titkaiba is. A különös szenvedély azóta sem szűnt meg. A templomba járó hívek régtől ismerik a „gumitalpú fényképészt”, aki hangtalan léptekkel, háttérbe húzódva örökíti meg az áhítat pillanatait, de újabban az épületen dolgozó munkások is ismerősként köszöntik az állványokon kapaszkodó szelíd megszállottat, aki keresztnevükön szólítja valamennyiüket. Már most kötetnyi fénykép örökíti meg a Mátyás-templom három éve folyó felújításának mozzanatait. Szinte mind különleges pillanatokat idéznek fel, hiszen a rekonstrukciós munkák közben ismeretlen perspektívák, rejtett részletek válnak láthatóvá. Érdekes látvány, ahogyan egy hatalmas orgona homlokzatáról lassan eltűnnek az ónsípok. De ha közelebb megyünk, emberi arcokon válik láthatóvá, milyen súlyos lehet egyetlen is belőlük. Aztán, ahogyan kiköltözik mind a hétezer, újabb csoda tárul fel: az orgona mögötti falra festett szárnyaló, éneklő madarak tömege. Most egy ideig láthatók, de a felújított hangszer visszaépítése után újra elrejtőznek, ki tudhatná, hány évtizedre. A Mátyás-torony állványai ötvenhárom év után ismét megközelíthetővé tették a kősisak csúcsát, az ott álló három méteres keresztet és az azt lezáró rézkupolácskát, amelyet Tremmel Vilmos készített, és se gédjével, Aszmusz József fel együtt szerelt fel 1935-ben. Mindezt a záróelem alá, elkalapált végű rézhengerben elrejtett emlékiratából tudjuk, amelyben tanítómesteréről sem felejtett el megemlékezni. (Erről a réztokról 2006. évi 10. számunkban olvashatták Ráday Mihály cikkét – a szerk.). Volt ott persze más is: két sorozat pénzérme és számos irat mellett három „hivatalos” oklevél a toronyépítkezésekről: 1894-ből, 1935-ből és 1956-ból. Az első, pergamenre írt, kitűnő Sárkánycipőben Gadányi György fényképei a megújuló Mátyás templomról Mátéffy Balázs 8 BUDAPEST 2009 december „Önarckép”
