Budapest, 2009. (32. évfolyam)
11. szám november - A hátsó borítón: Török András: Simplicissimus Budapestje
480 Ft Mottó 2: Végre ő is megvette a virágokat s kiment a Keleti-pályaudvarra. Bőven volt ideje, a vonat csak másfél óra múlva érkezett. A bejáratnál novicius utasok taxira vagy elkésett ismerősre vártak (...) János ide-odaácsorgott, megevett egy doboz déligyümölcsöt, aztán az elpilledt virágokat szánt-szándékkal egy padon felejtette s új csokrot vásárolt. Néha a tükörhöz lépett s azon próbálkozott, hogy Don Juan misztifikáló mosolyát utánozza. Hirtelen lármát hallott, bőröndök verődtek a térdéhez s egy perzsabundás nő ment el mellette. Másra már nem emlékezett. Megszólította, valamit hebegett s elbűvölve nézte, anélkül hogy átadta volna a virágot. CS. SZABÓ LÁSZLÓ: EGY TÁNCOSNŐ ÁTUTAZIK (1931) A 125 éves Keleti pályaudvar Szerkesztő úr arra buzdította Simpli cissimust hogy keresse fel a nagy múltú intézményt százhuszonötödik születésnapja alkalmából... Nem volt jó élmény a pályaudvarra lábát betennie. Mert a kosz, a züllés, a romlás és a csiricsáré külsejű boltocskák uralják a teret. Alig volt képes felidézni az építéskori viszonyokat: amikor a vasút elegáns volt és ünnepi dolog – persze hogy palotát emeltek neki... A nagyobb országnak épült, amikor volt még előre tekintés. Izgalommal vasúttal utazni a repülés mai élményéhez volt fogható. Akkor az ország Európával tartott lépést. Némi megtorpanás után a fejlett vasút ma Európában megint a fejlettség és az értelmes állami szerepvállalás motorja, a pályaudvarok tarkák, mozgalmasak, de elegánsak és tiszták, a nagysebességű vonatok Párizstól egyre messzebb rohannak. Na de a homlokzat? Az újjáépített nagycsarnok? A restaurált, ma Lotz teremnek becézett Indulási Csarnok? Az emlékkiállítás? Vegyük csak sorba. Az összhatás rémes, az ellentétek irtóztatóak. Ma már jól látszik, hogy bűn volt a Nyugati pályaudvarnál oly jól bevált téglahomlokzatok helyett a nagykörúti habarcsépítészettel operálni – de ugyan ki számíthatott akkor a hanyagság társadalmának eljövetelére? Első osztályúan rendbe hozott és a nyomasztóan pusztuló részek – egymással kiáltó ellentétben. A Thököly út felé eső Indulási Csarnok lehetne az egyetlen jó példa – ilyen lesz az egész, mondjuk 2030-ra. Az egyes iparágakat szimbolizáló, allegorikus Lotz- és Than-freskók ugyan szépen csillognak a magasban, az őket magyarázó, állandónak tűnő leírás viszont egy elpiszkolódott fénymásolón készült papírlap, melyhez görnyedni kell (talán a gyerekekre számítottak közönség gyanánt.) A tablósor pedig ide nem való műszaki zsargonnal riaszt, amelyet közönséges halandó egyáltalán nem tud végigolvasni. Önismétlő, grafikailag hanyag és szépelgő, információban szegény, persze csakis magyar nyelvű. Kínos, kisszerű, jó hogy hamar eltűnik innét. Vajon lehet-e reménykedni abban, hogy a kommunista rendszer sebei valaha is behegednek? Hogy a zöld gondolat (amely a vasutat automatikusan előtérbe helyezi) beelőzi a fogyasztói és autóstársadalom kényszereit? Megérjük-e, hogy a százezernyi ingázó csinos, tiszta, wifivel teljes elővárosi vonattal robog be a központba? A gyerekeink bizonyára. A sebek arra vannak ítélve, hogy behegedjenek, nem? 12 szokatlan nézőpont (látcsővel vagy kamerával), külföldi barátnak – A „harmadik panoráma” a Margit-híd „könyökhajlatának” erkélyéről, dél felé – A pesti oldal, a Hegyalja úton lassan leereszkedve, a Gellért hegy és a Várhegy között – az egyetlen nézet, ahonnét a Duna parti szállodák nem tűnnek túl magasnak – A Parlament kupolája a Szabadság tér felől, – Az Opera teteje az V., Arany János utca 1. felől (Akadémiai Könyvtár háta, a Duna-parton) – A Parlament a Batthyány téri csarnok első emeletének kávézójából – A Gellért hegy a Nagyvásárcsarnok galériájáról – Árkay Aladár modern katolikus templomának teteje a Csaba utca elejéről, a Moszkva tér felől – Savoyai Jenő lovának hasa, a kidagadó erekkel, a Királyi Palota előtt – A Westend City Center bevásárlóközpont ún. Millennium Udvara a tetősétányról, üvegen keresztül – A Bazilika a nevét gyakran váltogató söröző teraszáról, a VI. Bajcsy Zsilinszky út és Révay utca sarkáról – Kilátás az Octogon téri Burger King második emeletéről, az Erzsébet körúti házasságkötő teremre (a firenzei Palazzo Strozzi pontos mása) – A Vár hátulsó oldala a Martinovics hegy tetejéről. Mi mindent kell(ene) tudni manapság A Marina part nevű észak-pesti lakópark jachtkikötőjének légies épületébe egy olyan luxusétterem költözött, amely a keresztségben a Melba nevet kapta. Egy mai gyereknek ez nem jelent semmit, legfeljebb egy csokikocka nevét, amiért a nagypapa érdemen felül lelkesedik. Amikor ugyanis fiatal volt, akkor alig lehetett csokoládét kapni – a Melba volt a lassan színesedő csokipiac egyik nagy becsben tartott különlegessége. A 70-es évek csokoládéiparában tevékenykedő névadási előadó fejében minden idők egyik legkedveltebb, már-már kultikus édessége, a Pêche Melba járhatott. Pêche (ejtsd „pees”) franciául annyi: őszibarack... De a Melba? Lehet persze, hogy a nevet javasló személy (nyugdíj előtt álló, régi szaki?) műveltebb volt, mint képzelnénk, és jól tudta, hogy Nellie Melba ünnepelt ausztrál énekesnő volt a 19. század végén, és 1892-ben Wagner Lohengrin című operájában vendégszerepelt a londoni Covent Garden operában. Sőt, hogy Melba tiszteletére díszvacsorát rendeztek a Savoyban, ahol maga a nagy Escoffier volt a chef. Aki a vacsora fénypontjaként új édességet kreált, s az opera cselekményére utalva egy jégből készült hattyúra helyezve tálalta fel. Vaníliafagylalt-ágyon őszibarack. (Egy későbbi változatban megjelent a málnaöntet is.) Ez volt a Pêche Melba, ennek lett névrokona a szerény magyar olvadás felemelő ígérete, a Melba kocka, amelyet egyesével árultak az élelmiszerboltok pénztárainál. Alkoholos fondantkrémmel volt töltve (kék színű ananászos illetve narancsszínű és -ízű), és valódi étcsokiból készült. A rendszerváltás körül, amikor a boltokban megjelent a földkerekség minden csokoládéja, a Melba hamar eltűnt a süllyesztőben. Míg 2000 körül meg nem jelent újra, a retróhullámot meglovagolva, a Sportszelet és a Tisza cipő társaságában... Csak az ananászos – most dobozban és tasakban is kapható. Hát kérem, egy új budapesti étterem neve ennyi mindenre utal. Lehet választani. Simplicissimus Budapestje * *Mottó: „Nekem mondod, pestinek, hogy füle van a tepsinek?” – XX. század végi mondás BEVEZETÉS A KORSZERÛ SZNOB- ÉS HEDONIZMUSBA, VALAMINT AZ ALKALMAZOTT EMBERLESÉS TUDOMÁNYÁBA
