Budapest, 2009. (32. évfolyam)
11. szám november - Vámos Éva: Áramvonalak
Volt a 20. század harmincas éveiben olyan fodrászüzlet is, amelyben központi motor és „központi hajszárító” működött. Ebből csövön jutott el a meleg levegő a kívánt helyre. A második világháború után a burák készítésében forradalmat jelentett a plexiüveg alkalmazása. Nagy előnyük volt ezeknek a szerkezeteknek az átlátszóságuk, a szerkezeti stabilitásuk, s hogy bezárták a haj körül a teret. (5. kép) . Férfias és tökéletes Következnének a hajgöndörítés eszközei, de előbb – ha röviden is – ejtsünk szót az egyenjogúság jegyében: a borotvákról. A férfiak arcszőrzetének gondozása az emberiség egész történetén átívelő probléma volt (és maradt). Már a sumérek és az egyiptomiak is használtak kvarc- és fémkést szőrzetük eltávolítására. Mondhatni évezredekig ezek az eszközök és változataik segítették megoldani a mindennapos gyakorlati problémát, és a 19. század hajnaláig kellett várni arra, hogy az ötletelők tényleg hatékony szerszámot kínáljanak végre a borotválkozóknak. Az amerikai King Camp Gilette találmányának, az ere detileg egyszer használatosra és eldobhatóra tervezett zsilettpengének a születési éve 1895, s ez idő tájt szabadalmaztatták az úgynevezett „önborotva készüléket” is. Elterjedésük robbanásszerűnek mondható: 1904-ben 90 ezer ilyen készüléket és közel 12 és félmillió pengét adtak el, a gyártásba befektetett pénz már 1906-ra megtérült. Szintén Észak-Amerikából terjedtek el a villanyborotvák. Jacob Schick 1928-ban szabadalmaztatta az első ilyen szerkezetet, mely 1931-ben került piacra. Európában csak a második világháború után terjedtek el ezek a készülékek. Ez a fajta eszköz tulajdonképpen nem borotválja, hanem nyírja a szőrzetet, nem kell hozzá borotvahab, és minden korábbinál biztosabban megvédi az arcot a sérüléstől. Földrészünkön főleg a német és a szovjet villanyborotvák terjedtek el az 1970-es évektől. Nestlé szabadalma Főleg a nők, de férfiak is szerették, ha a hajuk úgy göndörödött, ahogy a divat parancsolta, különösen ha jól is állt nekik. 1872-ben találta fel Marcel Grateau azt a technikát, melyet mind a mai napig használnak. A találmány lényege az a fajta hajsütővas volt, melynek nem két egyforma szára van, hanem az egyik a másikra ráhajlik. (2. kép) Franciaországban 1890 körül terjedt el, Németországban 1910 táján. Ezek a hullámok természetesebbnek hatottak és tartósabbak voltak, mint a korábbi eszközökkel készültek. Ezzel egy időben megjelentek a hölgyek is, mint fodrászüzleti dolgozók. Szívesen alkalmazták őket már a 19-20. század fordulóján is, mivel akkoriban a mesterséghez még iskolát sem kellett végezni. A mester kiképezte – és kevesebb bérért alkalmazta őket, mint a férfi fodrászokat. Ekkoriban vált szokássá, hogy a női családtagok a fodrász-szalonban dolgozzanak, és munkájukkal hozzájáruljanak a család megélhetéséhez. Természetes és elismert munkakör volt a fodrásznőé, hiszen bizonyos fokig hagyományos női feladatot látott el: gondoskodott mások higiéniájáról és kellemes megjelenéséről. A fodrász-szalonokban az 1900-as évek elején már nem mindig nyílt lángon melegítették a hajsütő vasakat, egyre gyakrabban különböző elektromos melegítő ládákat használtak. (3. kép) A közvetlen melegítésű elektromos hajsütővasak az 1930-as évek közepén jelentek meg, de sikeresek csak később lettek: hőszabályozásukat eleinte nem tudták megoldani. Tartóshullámok (Dauerwelle) frizírosi technikáját 1908-ban Londonban a német 36 BUDAPEST 2009 november 2. Elektromos üzemű hajsütővas az 1930-as évekből 3. Csipeszek melegítésére szolgáló, gázzal működő berendezés
