Budapest, 2009. (32. évfolyam)
1. Különszám: A „Városháza Fórum” tervpályázat eredménye - Preisich Gábor: A Budapesti Városháza kibővítésének tervpályázata 1940-ben
Helyreállítva 1842-ben második, 1863-ban harmadik emeletet húztak rá Hild József klasszicista tervei szerint. Fôpárkánya felett szobordíszek álltak. Középütt kiemelkedô négyszegletes tornyával a régi városközpont domináns eleme volt. 1900-ban – az Erzsébet-híd építésével kapcsolatos rendezés során – más épületekkel együtt a régi pesti városházát is lebontották, a belváros kis tereit, köztük a Fôteret megszüntették. A pesti városháza – emeletráépítései ellenére – a növekvô Pest város apparátusa számára már a bontás elôtt is szûknek bizonyult, különösen az 1867. évi kiegyezés óta, amikor a törvénykezés ismét a városhoz került vissza. Pest város tanácsa már 1870-ben elôterjesztést tett a közgyûlésnek új városháza építésére, amely a hivataloknak és az egyesítendô Budapest közgyûlésének is megfelelô otthont nyújtana. Az új budapesti városházát 1870–1875 közt meg is építették az akkori Lipót – ma Váci – utcában, Steindl Imre tervei szerint. Steindl – az Országház tervezôje – gótikus stílusban szerette volna megépíteni, de a fôváros a reneszánsz stílushoz ragaszkodott, úgyhogy a homlokzatot át kellett tervezni. A lépcsôház öntöttvas szerkezete azonban ma is az eredeti terv szerinti csúcsíves formát mutatja. Tekintettel arra, hogy az építkezés idején még állt a régi városháza, a Lipót utcai épületet Újvárosházának nevezték el. Ma is ezt a nevet viseli. A megnövekedett fôváros adminisztrációjának elhelyezésére azonban ez a két épület együttesen se volt elegendô. A régi városháza épületének bontása is küszöbön állott. Az ügyosztályok egy részét ideiglenesen bérházakban helyezték el. A helyzet sürgôs megoldást követelt. Így merült fel az a gondolat, hogy a belváros legnagyobb épületét, a Károly kaszárnyát – az invalidusok volt palotáját – megszerezzék városháza céljára. 1894-ben létrejött a megegyezés: a Katonai Kincstár ötmillió hatszázezer forint vételárért átadta az épülettömböt és a hozzá tartozó telket a fôvárosnak. Az adásvételi szerzôdést az országgyûlésnek is jóvá kellett hagynia. Ez az 1894. évi XX. törvénycikkel történt meg. A Központi Városházának elnevezett épület Városház utcai részét 1897 novemberében, a többi részét két évvel késôbb, 1899 novemberében vehette át a székesfôváros. (...) A fôvárosi adminisztráció csak nagyobb átépítés után tudott beköltözni az eredetileg egészen más célokat szolgáló épületbe, amelyet csupán ideiglenes megoldásnak tekintett. Ezért már 1898-ban tervpályázatot írt ki az új városházára, amelyet Palóczy Antal építész nyert meg, aki a régi épület teljes lebontását és környékének átrendezését javasolta. E terv megvalósításának reális feltételei azonban hiányoztak. E helyett a növekvô adminisztráció elhelyezésére – amihez az épület helyiségei nem voltak elegendôk – ideiglenes, tízéves fennállásra szánt pavilonokat építettek az udvarokba. 1912-ben Bárczy István polgármester tartott értekezletet a városháza végleges elhelyezése ügyében. Az elôadó: Wargha László fômérnök a Deák tér és a Szent István tér közötti elhelyezésért szállt síkra a Vilmos császár útra (Bajcsy-Zsilinszky út) nézô fôhomlokzattal, az új építkezésnek útjában álló többemeletes bérházak elbontásával. Az elsô világháború egy idôre véget vetett a tervezgetéseknek, de a harmincas években, amikor a fôváros lakosainak száma, ezzel az adminisztráció feladatai is jelentôsen megnövekedtek, ismét elôtérbe került egy végleges új városháza építésének ügye. A törvényhatósági bizottság ekkor már arra az álláspontra helyezkedett, hogy az építkezést a meglévô telken, a mûemléki értékû Martinelli-féle Városház utcai épületszárny megtartásával kell megoldani. Az elsô elképzelés a mûemlék jellegében való továbbfejlesztés volt, Szendy Károly polgármester 1935-ben Fridrich Lajos mûszaki fôtanácsosnak arra adott megbízást, hogy ebben a szellemben készítsen tájékoztató terveket. Fridrich eleget tett a megbízásnak: elkészült a városháza „barokk stílusban” való továbbfejlesztésének tervvázlata, de tervezés közben a terv készítôje arra a megállapításra jutott, hogy ez az elképzelés nem oldja meg sem az adminisztráció korszerû elhelyezését, sem pedig városépítészetileg nem adna megfelelô megoldást. Ilyen elôzmények után – nem utolsó sorban azért is, mert a több mint kétszáz éves épület anyagának és szerkezeteinek avulása és az annak idején tíz évre szánt pavilonok romlása jelentékeny felújítási, karbantartási költséggel fenyegetett – a polgármester megtette a törvényhatósági bizottság közgyûléséhez intézett 67 575/1939 VI. számú elôterjesztését a Központi Városháza bôvítése és új üzemi székházak építése ügyében. 3. A tervpályázat A két világháború közötti idôszaknak egyedülállóan nagyszabású tervpályázatát 1939. július 12-én hirdették meg. A tervek beadási határideje 1940. január 12-e volt. A tervpályázat az akkori szokásoknak megfelelôen névaláírásos volt – ez tág teret nyújtott a nyílt és rejtett protekciónak, egyben megakadályozta, hogy a fôváros vezetôsége számára nem kívánatos elemek, akár véletlenül is, díjat nyerhessenek. A zsüri többsége városházi hivatalnokokból és a Víz-, Gáz-, Elektromos Mûvek vezérigazgatóiból állt. A zsüri elnöke Szendy Károly polgármester volt, alelnöke a két alpolgármester. Az államot az iparügyi miniszter kiküldöttei képviselték. A tervpályázati szabályzat rendelkezései szerint meghívást kaptak a zsüribe: a Fôvárosi Közmunkák Tanácsa, a Mérnöki Kamara, a Magyar Mérnök- és Építész- Egylet, valamint 8 BUDAPEST 2009 – különszám Wälder Gyula pályamûve
