Budapest, 2009. (32. évfolyam)
10. szám október - Zgut Edit: Akadályfutás a szigeti víztorony körül
A Göncöl és a víztorony sorsa a nyolcvanas évek elején fonódott össze: abban az idôszakban, amikor egyre nagyobb teret engedtek a második gazdaság kibontakozásának. A hetvenes években levelezôkörként indult, mára környezet- és természetvédelemmel, lapkiadással is foglalkozó Göncöl ekkor még mûvelôdési egyesület volt, profiljához a természettudományi és képzômûvészeti vonulat állt közel. 1983-ban a Fôvárosi Vízmûvek ötletpályázatot hirdetett, melyen jelképes száz forintért kínálták az építményt. Ám az alapítvány hiába nyerte meg a pályázatot, plusz egy versenytárgyalást, az állam közbeavatkozásának köszönhetôen csupán bérlôként vehette birtokba az épületet. (Korántsem véletlenül, hiszen – jól tudjuk – a mai civil szervezetek elôdei a rendszerváltást megelôzôen nem sokszor rúghattak labdába.) Így hát gondos bérlôként hozzáláttak a torony csinosítgatásához: a cél egy fogadóképes, a fôváros kulturális vérkeringésébe becsatlakoztatható galéria létrehozása volt. Felújításának köszönhetôen az ipari létesítménybôl 1986-ra közmûvelôdési intézmény lett, kitárhatta kapuit az érdeklôdôk elôtt. A májustól szeptemberig nyitott kilátóban minden évben újabb programok csábítják a látogatókat: az állandó kiállítások mellett koncertek, beszélgetések, elôadások, gyermekfoglalkozások. Persze a pompás panoráma sem utolsó szempont, hiszen az épület tetejérôl nemcsak a Margit-sziget, hanem szinte az egész fôváros megcsodálható. A kulturális csoport célja fôként a fiatal tehetségek felmutatása volt. A rendszerváltás hajnalán olyan képzômûvészek debütáltak itt, mint Bukta Imre, Kopasz Tamás, vagy a közelmúltban a tavalyi év gyermek-illusztrátorának választott Takács Mari. – Mindig is nagy hangsúlyt helyeztünk a multikulturalizmusra: 1989-ben kárpátaljai alkotások díszítették a galériát, de késôbb volt itt Vasarely-kiállítás és neves divattervezôk munkáit felvonultató Textivál – sorolja Zalabai Csilla , a galéria mûvészeti vezetôje. Az Amerika felfede-Akadályfutás a szigeti víztorony körül Zgut Edit Figyelemfelkeltô harc zajlik a Margit-sziget közepén 1911 óta magasodó, 57 méteres víztoronyért, és a benne üzemelô galériáért. Az építményt huszonöt éve üzemeltetô Göncöl Alapítvány minden eszközt bevet annak érdekében, hogy megtarthassa a galériát, melyet nemrég szerzett meg a margitszigeti szabadtéri színpad. A két szervezet toronnyal kapcsolatos tervei látszólag összeegyeztethetetlenek, miközben az épület használati és tulajdonviszonyai egyre kuszábbá váltak, és mindkét fél ragaszkodik az igazához. 22 BUDAPEST 2009 október forrás: Göncöl Alapítvány