Budapest, 2009. (32. évfolyam)
10. szám október - Csordás Lajos: Kazinczyval kalandozunk 1828 és 2009 Pestjén
vezet a Vármegyeházára – ahol Szemere a megye vicefiskálisa-, vagyis aljegyzôjeként szolgálati lakással is rendelkezik –, s ô a felgyógyulásig ottmarasztalja. Jankovichnál pedig – akihez ígérkezett – egy levéllel menti ki magát Így lesz tehát néhány hónapig a pesti vármegyeháza ma is meglévô, középsô épülettömbjének lakója. Itt fogadja mindjárt az elsô nap a vendégeit, ágyban fekve: Toldy Ferenc et, Vörösmarty Mihály t, Fenyéry Gyulát és távoli rokonát, egy Ka zinczy-lány unokáját, Fáy András t. Másnap, február 19-én Szemeréék a város egyik irodalmi szalonjába hivatalosak, Bártfay Lászlóhoz, Károlyi György gróf iro dalom- és mûvészetkedvelô titkárához, az Üllôi úti Károlyi-palotába. A meghûlt Kazinczy is velük tart. Ez az Üllôi úti palota megvan még, a 17. szám alatt, az Erkel utca sarkán. S tábla is hirdeti ittjártát. Itt zajlik le ugyanis aznap a magyar irodalom egyik nagy találkozása, amelyrôl Orlay Petrich Soma késôbb képet is fest. Itt találkozik Kazinczy, a nagy öreg a fiatal Kisfaludy Károllyal, az Aurora címû irodalmi almanach köré gyûlt költôk új vezérével. A klasz szicizmus a romantikával. Kazinczy kezet nyújt: – Igen tisztelt férfiú! Barátságodat kérem! – mondja. Megölelik egymást, s ha voltak is köztük ellentétek, akkor, ott, elsimulnak. Hogy addig mit láttak másképp? Pestet például biztosan: Kazinczy lelkesen veszi sorra újdonságait – Kisfaludyt ellenben majdnem megfojtja kicsisége, elmaradottsága. Mindketten rajonganak viszont a festészetért. Kisfaludy részben abból tartja fenn magát. Itt, a Bártfay-szalonban is arról beszélgetnek. Kazinczyt az elkövetkezô napokban is mintha Pest festôi érdekelnék leginkább, nem is az irodalma. Gyógyultával, mialatt ágyánál fogadta az irodalom és a bölcsészet Pesten tartózkodó jeleseit, elindul felfedezni a képárusokat és a piktorokat. „A Kígyó utca Pesten az, ami Bécsben a Kohlmarkt, a Váci, ami amott a Gráben; egymást érik benne a cifraságokkal tömött boltok. Ezek közt négy a szemeket réznyomtatványaival vonja magára. (...) Hogy most négy képkereskedésünk van, jele haladásunknak.” De hát még a festôk! „Pestnek, Budának, ha való a hír, hatvan festôje van” – írja. Sokat közülük maga is személyesen megismer az elkövetkezô hónapokban. Például Hess t, Peskyt, Varságh ot ( „övé a magyar király né táblája egy bolt elôtt a Párisi utcában”), Kärglinget ( „vízfestésben senki Pesten utól nem éri”), a kilencven esztendôs Dónát ot, Kohnt és Schöpft József et, kirôl megjegyzi: „festô vala atyja is, s az utca melyen háza áll, tôle vevé a Képíró utca nevet”. Tudjuk: 13 BUDAPEST 2009 október A hajdani Diana-fürdô, helyén a bankpalotából lett minisztérium Kisfaludy és Kazinczy kézfogása az Üllôi út 19-es számú házban