Budapest, 2009. (32. évfolyam)
9. szám szeptember - Kirschner Péter: Itt lakott Vidor/Weisz Oszkár, aki egy volt a 6 millióból
Közel száz „botlókô” emlékeztet Magyarországon a holokauszt nem névtelen áldozataira. 1993-ban indította el különös emlékmûvei, az áldozatok nevét, születési és halálozási adatait tartalmazó macskakövek elhelyezését Gunter Demnig kölni szobrászmûvész. Min den kô az elé a ház elé kerül, ahol az áldozat egykor lakott. Már 13 ezer kô emlékeztet Európa 280 városának elhurcolt és meggyilkolt polgáraira. Mi ez a 6 millióhoz képest? – kérdezhetik azok is, akik minden évben tisztelettel hajtanak fejet az emlékmûvek, emlékfalak elôtt. Pedig a mûvész szándéka éppen az volt, hogy mindenkire ott emlékeztessen, ahol mindennapjait élte, munkába, iskolába indult, vásárolt, a szomszédokkal trécselt. Emberekkel volt barátságban, jószomszédi viszonyban, akiknek többsége azután tétlenül, tehetetlenül szemlélte, amikor Budapesten a nyilasok vagy a németek elhurcolták. Nem is szólva azokról, akik buzgón jelentették fel a még bujkálni tudó, a megmenekülésben reménykedô zsidókat, munkaszolgálatosokat. Remélni lehet, hogy aki jelképesen is belebotlik ezekbe a kövekbe, elgondolkodik az áldozatok sorsáról, és a közös felelôsségrôl. Amikor Gunter Demnig újabb 36 emlékezô macskakô elhelyezésére vállalkozott Budapesten, bizonyára maga sem gondolta, hogy mennyire idôszerû ma Magyarországon emlékeztetni az embereket a múlt bûneire. De ugyanilyen fontosak az emlékezés személyes jelei Szombathelyen, Kiskunhalason, Szegeden, Mátészalkán és másutt, ahol egy-egy város teljes zsidósága esett áldozatul. Az egész Európát behálózó emlékmû gondozását Budapesten a Fôvárosi Közoktatásfejlesztési Közalapítvány végzi. Pontosabban csak gesztora, támogatója lett a folyamatnak, mert a munkát elhivatott pedagógusok vezetésével a diákok vállalták magukra. Dr. Spira Veronika kurátor indította útjára Az Emlékezés Kultúrája pályázatsorozatot, amelynek elsôdleges célja, hogy a diákok önálló kutatómunkát végezzenek, és személyes tapasztalatokat szerezzenek a 20. századi magyar történelem eseményeirôl, máig tartó hatásairól. Az elsô Itt lakott Vidor/Weisz Oszkár, aki egy volt a 6 millióból szöveg: Kirschner Péter, fotó: Sebestyén László 30 BUDAPEST 2009 szeptember CIVILIÁDA