Budapest, 2009. (32. évfolyam)
8. szám augusztus - Tosics Iván: Kelet-Közép-Európa városaiban
A lakóházaknak különös karrierjük volt az utóbbi másfél évszázadban a kelet-közép európai városokban. A legtöbb ma is álló többemeletes régi ház a 19. század vége felé épült, amikor a városokat a magántôke építette, magán-bérházak formájában. Budapesten a kistulajdonosok domináltak, azaz a legtöbb háztulajdonosnak csak egy háza volt és rendszerint abban is lakott (általában a kapu feletti, leginkább reprezentatív módon kialakított lakásban). A belsô udvaros bérházakban nagyon differenciált volt a lakásösszetétel, az utcai nagy és komfortos lakások mellett a hátsó traktusban ott voltak a kicsi, szoba-konyhás, komfort nélküli (WC a folyosó végén) lakások. A lakások keveredése elôsegítette a társadalmi rétegek házon belüli keveredését, amit a házak belsô szerkezete fizikailag is lehetôvé tett (az utcai lakások döntôen a fôlépcsôházból nyíltak, míg az udvariak a függôfolyosóról, a gangról, amely a melléklépcsôházhoz is kapcsolódott). A keveredés végsô soron a háztulajdonosnak sem volt ellenére, hiszen így könnyebben át tudta vészelni azokat az idôszakokat, amikor egyes társadalmi csoportok éppen anyagi nehézségekkel küzdöttek. A bérházak jó karban tartásáról és két-három évtizedenkénti nagyobb felújításáról a háztulajdonosnak kellett gondoskodnia az idôközben befolyt lakbérbevételekbôl. Ezt a folyamatot azonban a kelet-közép európai városokban alaposan átírta a történelem. Húsz–harminc évvel a ház felépülése után a háztulajdonos éppen csak elkezdte volna tervezni a ház felújítását, amikor kitört az I. világháború. Természetesen a háború, a bevezetett felmondási tilalom (ne lehessen kilakoltatni a lakbérfizetéssel elmaradó családot, amikor az egyetlen keresô a fronton küzd a hazáért) és a közel két évtizedig tartó lakbérkontroll nem volt kedvezô idôszak a házfelújításhoz. A lakáspiac az 1930-as évek közepétôl vált megint szabaddá, a háztulajdonos újra nekilátott a felújítás tervezéséhez, ekkor azonban egyre érezhetôbbé vált az újabb nagy háború. A II. világháborúval újra életbe léptek a bérlakáspiaci korlátozások és emiatt a felújítások megint elmaradtak. Így aztán már ötven-hatvan évet éltek a házak nagyobb felújítás nélkül. Legközelebb az 1940-es évek legvégén lehetett volna ezt újra fontolóra venni, ekkor azonban a demokrácia összeomlásával már elôrevetítette árnyékát a lakáspiac radikális korlátozása. Közismertek ebbôl az idôszakból az – általában kövér emberként ábrázolt – háztulajdonosok, akik a kizsákmányoló osztály legkézelfoghatóbb képviselôiként pusztán a tulajdonukért (szocialista értelmezés szerint tényleges munka nélkül) jutnak jövedelemhez. A hatszobásnál nagyobb lakóházak államosítása végül 1952-ben következett be. A háztulajdonos elveszítette a házát. Kompenzációt a politikai ígéretek ellenére sem kapott, és boldog lehetett, ha volt házában egy lakást megtarthatott magának – most már az állam bérlôjeként. A ház új tulajdonosa az állam lett, amelynek a lakásügy ekkoriban egyáltalán nem tartozott a prioritásai közé. 1956 után ugyan némi-30 BUDAPEST 2009 augusztus 1. Magdolna negyed, 2006 2. Magdolna negyed, 2006 Kelet-Közép-Európa városaiban Képek és történetek az elmúlt két évtized átalakulásáról – a belsô városrészek szöveg és fotó: Tosics Iván A sorozat a (poszt-)szocialista városok átalakulását fotókkal, illetve az azok mögött lévô történetek, emberek, helyek ismertetésével illusztrálja. A képek és történetek Budapesten kívül felölelik a poszt-szocialista országok városait, Albániától Lengyelországig, az NDK-tól Romániáig és Bulgáriáig. A sorozat tematikus darabokból áll. BARANGOLÁS
