Budapest, 2009. (32. évfolyam)
8. szám augusztus - Török András: Simplicissimus Budapestje
név-jegyet kapott, amelyek egy új világ eljöttét hirdetik. Hogy mi a különös és közös bennük, azon túl, hogy egymáshoz egyáltalán nem hasonlatos módon gondos terv alapján gondosan nyomtatták ki ôket? Az, hogy hiányos adatokat közölnek. Az egyiken csak a mobiltelefon, a másikon csak a mobil és az emil olvasható. Azt sugározzák a világ felé, hogy osztogatóik virtuális lények. Költöznek ide-oda, van ilyen-olyan állásuk is, (hiszen telik erre a névjegyre) de mindez nem fontos. Csak az elérhetôség. Fiatal, rugalmas emberek. Nem fontos nekik a hely, ahol laknak, vagy dolgoznak. Maguknak saját maguk a fontos adat. Temp13rec, azaz Thomas képe a Nyugatiról Az internet egyik káros, kétes hordaléka a névtelenség, amely az ôsapák játékosságából ered, és mára az egymás lebunkózásának elsô számú eszköze lett. Ahol meg ártatlan dolog, ott csak suta konvenció, például a flickr.com képmegosztó portálon, amelynek sikerültebb Budapest képeit e rovatban lassanként sorra vesszük. Néhány percbe telik, amíg Temp13rec-rôl kiderül az adatlapján, hogy német ember, „taken”, azaz állandó partnerkapcsolatban él, Gelnhausen városában született, és a Lufthansa légitársaságnak dolgozik, valamint szereti a horrorfilmeket. A flickr.com portálon belül tagja több tucat csoportnak, többek között a „Budapest backside” nevûnek (61 tag). Thomas néha meglátogatja fotós ismeretségeit, mint arról egy utrechti kapcsolata beszámolt. Valószínûleg Budapesten él. A neki küldött levélre nem válaszolt... Mivel sokfajta nagyításban, letölthetô formában feltette képét, külön engedély nélkül is újra közölni merjük megejtô fotóját a Nyugati pályaudvarról, amely ezen a felvételen inkább tûnik egy 20. századi bazártoldaléknak, mint pesti csomópontnak. A fény szerint dél körül járhat, éppen alig jár erre utas. Szépen komponált felvétel, lerí róla, hogy nem turista készítette, hanem itteni lakos. Egy vakmerô, be nem adható pályázat Elôre szólok: ez durva lesz, nagyon durva. Simplicissimus egy barátja hírét vette, hogy a Budapesti Történeti Múzeum nagy tekintélyû igazgatója nyugdíjba készül, és játékból (?) arra biztatta ôt, hogy méresse meg magát... úgy is mint kalandor hajlamú személy, aki már megjárta az államigazgatás poklait. A szellemi kihívás elôl csak nem lehet kitérni? Hát akkor lássuk, mik is lennének egy szakszerû, bátor (már-már vakmerô), igazmondó pályázat elemei. Elôször is, mi a helyzet? Adott egy múzeum, három helyen – amelyek közül, sajna, mindegyik rossz helyen van. Kettô szó szerint, a Várban, illetve a festôi kiscelli dombon, mindkettô távol az eleven várostól, látogatója a lehetségesnek töredéke. A harmadik nagyon is jó helyen, a római romterületen mûködik – ám az meg ebben a szervezetben van, alkalmasint, rossz helyen – inkább a Nemzeti Múzeum keretébe illene. Mert milyenek is a jó várostörténeti múzeumok, Bécsben, Amsterdamban, egyebütt? A város kellôs közepén mûködnek, eleven kapcsolatban a lakosok mindennapjaival, valósággal beszippantják, elcsábítják a lakosokat. Nem csak a múlt, de a jelen és a jövô történetét is megpróbálják megmutatni, ha nem lehet, akkor eltalálni, szoros szövetségben a kortárs mûvészetekkel, a legújabb trendekkel. Mit kellene tenni akkor? Hát kiköltözni a Várból (az E épületben helyén Sissy-termeket létesíteni, átadni a Várgondnokságnak), eladni Kiscellt, az árából valami újat, légieset építeni, bent a város belsejében. Nem kell sok, csak egy közepes kiállítóterem, néhány iroda, a külsô falakon LED-es vetítési lehetôséggel. Hogy hol? Hát például az Erzsébet tér nyugati peremén, ha már nem lehet újjáépíteni a Nemzeti Szalont... Vagy a Damjanich utca meghosszabbításában, a Felvonulási tér eltüntetési akció keretében, egy óriásparkoló építésével összekötve, amelynek jövedelmét mindjárt a múzeum bevételei közé lehetne sorolni, fölötte füvesíteni a mai parkolót. Esetleg a Dráva utca torkolatába tervezett gyalogos és biciklis hídtól jobbra, a mai üres telekre? Vagy még inkább a betemetésre ítélt Március 15. téri Contra Aquincum fölé? Akkor az is bemutatható lenne, nem? De a köveknél is fontosabbak az új kor kihívásai... A gyûjteményt, a tevékenységet ki lehetne vinni az internetre. Erôs patrióta mozgalmat indítva egy kép-, tárgy- és élménygyûjtô portál irányába, civil önkéntes munkatársak ezreinek segítségével, akik ingyen járhatnának a múzeumba. Köztük BKV-, fürdô- és színházjegyeket sorsolna ki a fôváros, és az év végén a Fôpolgármester nagy fogadáson köszönné meg munkájukat. Na de mit kellene vetíteni az új múzeum új falaira? Hát egy-egy polgár egy-egy napját lehetne valós idôben követni... A belsô kincseket mutatni. Egyáltalán, nem csak költöztetni kellene, a nevét is meg kellene változtatni... hogy a jelenre és a jövôre is utaljon. Talán „Podmaniczky Álma” Budapest Múzeum (PÁB)? Ezt azért még érlelni kell! Hogy mi a helyzet a költségekkel és a szükséges idômennyiséggel? Hát mai árakon, költöztetéssel együtt egy milliárdba biztosan belekerülne, annyi szent. Öt év kellene az elôkészítésre, a tervezésre, újabb három év a megvalósításra. Hogyan? Hogy rossz városban, rosszkor mondom? Mondtam, hogy durva lesz, nem? 21
