Budapest, 2009. (32. évfolyam)

1. szám január - Prímák a városvédők!

Miklós, Kertész Imre, Markó Iván, Sza­bó István, Komoróczy Géza, Féner Tamás, Fehér László, Spiró György, Jávori Ferenc vagy Glatz Ferenc . Deák Andrea, a MAZSIKE ügyvezetôje arra büszke, hogy kiadtak egy sikeres kö­tetet Kövek meséi – irodalmi séták a pes­ti Zsidónegyedben címmel. Az antológia több mai szerzô novelláit tartalmazza, és rövid bemutatót is iktattak az egyes házak, illetve környékük leírásához. Az elsô kiadás teljesen elfogyott, már készí­tik elô a másodikat. Szólt arról is, hogy most, húsz évvel a megalakulás után lesz végre a szervezetnek a Dohány utcában állandó székhelye is. A jubileumi év programsorozata ünnepi közgyûléssel és koncerttel kezdôdött no­vember 23-án a megalakulás helyszínén, a budai Várban lévô MTA-díszteremben. Fellépett a Lauder Javne Iskola Zmirim klezmer zenekara és Jávori Ferenc, a Bu­dapest Klezmer Band vezetôje, a Liszt Ferenc Kamarazenekar pedig Mozart- és Weiner Leó-mûveket adott elô. December 8-án Katrin Kressmann Taylor drámáját, a Címzett ismeretlen címû darabot vitték színre a Spinoza Házban, december 10-én pedig levetítették az izraeli-francia-né­met koprodukcióban készült Waltz With Bashir (Keringô Basirral) címû animációs filmet a KINO moziban. Az egyesület kiadásában megjelenô Szom­bat címû folyóirat különszámot állított össze az erdélyi zsidóságról, amelynek bemuta­tóját erdélyi ételek kóstolójával és zenével kísérték. Ugyancsak a KINO adott otthont az egyesület két díjazottja, Jancsó Miklós és Szabó István filmrendezôk kevésbé ismert rövidfilmjeibôl összeállított programnak. Az egy hónapig tartó programsorozatot szefárd zenei est zárta az éppen százhúsz éves Frankel Leó úti zsinagógában. A hagyományok szerint a MAZSIKE Hanuka-bálján adták át az idei kitünte­téseket. A Magyar Zsidó Kultúráért díjat Perczel Anna, a Magyar Zsidó Oktatásért díjat Kovács András vehette át. ● 35 BUDAPEST 2009 január 2003-ban rendezték meg az elsô díjkiosz­tót, és adták át az alapítók és a támoga­tók az elismeréseket a Prima Primissima kitüntetettjeinek. Azóta évrôl évre ismét­lôdô hagyománnyá vált, hogy a különbözô szakmai szervezetek jelölnek a különbözô kategóriákban, majd a felkért szakmai zsûri kiválaszt a jelöltek közül hármat, s a közönség már csak e megnevezettek ki­létérôl értesül. A három prima jelölt közül a Vállalkozók Országos Szövetsége kép­viselôibôl álló kuratórium választ egyet, aki „elsô az elsôk között”. A Budapesti Városvédô Egyesület elnöke, Ráday Mi­hály 2005-ben, a díj harmadik évében az „Elektronikus sajtó” kategóriában kapott prima-díjat, 2008-ban pedig az egyesület kapta az elismerést. A 2008. május 6-án negyedszázados ju­bileumát ünneplô Budapesti Városvédô Egyesület a Magyar Oktatás és Közne­velés kategóriában kapott jelölést, majd a zsûri szavazatai alapján a legjobb há­rom közé került. Bár a vállalkozók sza­vazatai alapján nem a BVE lett a primis­sima, a prima-díj is fontos kitüntetés, s a vele járó tízezer euro igazán jól jön egy – mindig szûkös keretek között gazdál­kodó – civil szervezet költségvetéséhez. A televíziós „spotok” szövegében és újság­hirdetésekben megfogalmazott elismerô szavak, s a televíziós adásban is közve­tített gálamûsorban elhangzott dicséret jótékonyan hat a Budapesti Városvédô egyesület ismertségére, s arra, hogy a jö­vôben is eredményesen végezhesse vál­lalt feladatait. ● Prímák a városvédôk!

Next

/
Thumbnails
Contents