Budapest, 2009. (32. évfolyam)
6. szám június - Zeke Gyula: Dürer-kert
Vannak utcák, sôt egész városrészek, amelyekrôl tudunk ugyan, ám valahogy sosem jutunk a környékükre. Ki tudja, eljutok-e valaha én is a Városliget déli partjára, az Ajtósi Dürer sorra, ha nem az I., 1989 óta (újra) Szent István Gimnáziumba járok, ha nem ott lakik Bächer Iván barátom, s járunk utóbb a liget sarkába focizni vagy másfél évtizeden át, s végül ha 1995-ben nem ott, a 19-21-es szám alatt, az ELTE Angol-Amerikai és Germanisztikai Intézetének épületében nyitja élete elsô pesti kávéházát, a Café Dürert Wilhelm Droste . Hogy is ne csillant volna föl a szemem, amikor autómmal a decemberi alkonyatban a Keleti pályaudvarra igyekezve az azóta fölszámolt hely faláról a régi presszókat idézô zöld neonfény villant elém: Dürer-kert. Isten ugyan bezárta elôttünk a Paradicsomot, de adott, ismét adott egy kertet Budapestnek, nyugtáztam elégedetten. Megvártam a májust, és visszatértem. Nem egyenesen be, nem úgy in medias rés, szeretem körbeszaglászni, körüludvarolni elôbb a helyeket. Másként nem is tehettem volna, korán érkeztem, s a Dürerkert délután ötkor nyit. Bevettem hát magam a liget fái közé, kutyasétáltató nôk és sietô biciklisták keresztezték utamat. Fehér kôoszlopra lettem figyelmes. Ocskay László királyi honvédszázados emlékére állították, aki a felirat szerint több ezer magyar zsidó életét mentette meg 1944 s 1945 során, helyreállítva evvel brigadéros név-(s tán vér)rokona 1708-as árulását. Rendben, gondoltam, családonként egy áruló és egy ember, ez már vállalható átlag. Itt is akadtak azonban, akiket az emlékezés gyönyöre alkotásra serkentett, a fehér mûmárvány oszlop további három oldalán kék és fekete festékfirkák díszelegtek. Az anarchista logó mellett ott találtam az ANTIKRISZTUS, majd háromszor az ÉDEN szavakat, az N szára nyílhegyben végzôdvén egyenesen az égbe mutatott. Két ÉDEN között pedig, mintha valami mennyei mailcímet formázna, melyre írhatunk, van-e még hely odefent a számunkra, egy galaxisra emlékeztetô, fordított @-jel is a kövön ékeskedett. A félkörívbe ültetett, gondosan öntözött bokorsor tövében láttam továbbá egy piros színû Arany Ászok kupakot, valamint egy rózsaszín, tocsakos óvszert is, ami arra utalt, hogy az elôzô éjen a modern technikában kevéssé bízó városlakók hagyományos úton is megpróbálták megközelíteni az ismeretlen tartományt. Álmaink valóra válásának kétségkívül nem a legrosszabb módja, ha más váltja valóra ôket. Wilhelm Droste annak idején kitartón törekedett elérni, hogy a Café Dürerbe ne csak az udvaron és a tanszéki épületen át lehessen bejutni, de az Ajtósi Dürer sor felôl is. Mindhiába, a dékánátus nem engedélyezte neki, hogy megnyissa a kettôzött üvegajtókat. Most nem csupán a kertté tágult egykori Café neonneve simul a nyitott kapuk feletti falra, de egy ugyancsak zöld neonfénnyel közvonalazott kerékpár is a járda fölé lóg, finom jelzéseképp annak, miféle vendégeket lát szívesen a hely. Mellette fekete alapon narancssárga felirat: MONENTOWN. A szellemes szókapcsolást nem csupán azért láttam örömmel, mert megerôsíti a város idôélményérôl a múlt alkalommal, az Instant Café kapcsán tett észrevételemet, hanem mert betérve megtudhattam, hogy a hely óriás koncerttermében próbáló és játszó fiatal színtársulat, a MONENTÁN nevére is rímel. Ez a tágas udvart belülrôl határoló hatalmas épület egyébiránt védett, s védettségének szerepe lehet abban, hogy az egyetemi épületegyüttest megvásárló nemzetközi befektetôcsoport még ismeretlen, ám két-37 BUDAPEST 2009 június Dürer-kert szöveg: Zeke Gyula, fotó: Sebestyén László ÖRÖKKÁVÉ
