Budapest, 2009. (32. évfolyam)
6. szám június - Horváth Júlia Borbála: Házi bolha
Valójában az emberek nem szeretnek csak úgy, direkte, netán ráhatás eredményeként melléállni hûvös eszméknek; legjobb, ha van valami csavar, kis nyújtózás a cél eléréséért, melyben humánus énjük is megmutatkozhatik. Persze mindez az adakozó pénztárcák kapacitásának függvényében történhet, aminek semmi köze a fentebb említett nemes jellemvonáshoz – mármint a nagylelkûséghez –, és jutalomként picike jól-járás-hangulat is emeli a siker fényét. A kiindulópont, Margit néni hosszú évek óta lakott a fôvárosi társasházban, ismerte minden zegét és zugát, de inkább a zugokat kémlelte szorgalmasan hôskori csipkéi mögül. Télen még csak-csak megbékélt a látvánnyal, a rideg korán-sötét elfödte a bosszankodnivalót. Peregjen a vakolat, málljon az idô, ha úgy szokta: gondolta Margit néni, és magára húzta a konyhaajtót, majd jól bedurrantott a gázkonvektorba. Tavasszal azonban, amikor nyílnak a gangajtók, eléje tárult a valóság. Kopasz falak, roggyant hátú boltívek, és a rádöbbenés: megint eltelt egy nyár-ôsz-tél, ami nem javított senkinek állagán. Margit néni szembesülve a tényekkel, további gondolkodásba esett, és a virágosítás ötletével zárta a napot. Másnap korán reggel újból elôvette tervét, hogy a megoldás irányába mozdulhasson, miszerint a csúnyaságok eltûntetése végett beültetné a teljes függôfolyosót, és talán az udvar egy részét. Ez tetszett neki, de a lelkesedés nagyjából ezen a ponton kihunyni látszott, mivel az osztás és szorzás stratégiai szakasza következett. Annak eredményeként – és a további egyhetes tervezgetésnek köszönhetôen –, a szerencse, vagyis egy véletlen találkozás sietett segítségére. A földszinti mûvészlaboratórium vezetôjével és a közös képviselôvel és más pártoló tagokkal folytatott hosszas egyeztetést követôen akciócsoport alakult, és hamarost kitalálták a megoldást: egyik hétvégi napon többfunkciós bolhapiacot rendeznek az udvaron. A lakók kiteregetik válogatott portékáikat, és a megunt cikkek értékesítésébôl befolyt összeget a folyosók felvirágoztatására fordítják. Az akció következô nem könnyû állomása a lakótársak megnyerése volt. A mûvészlabor és Margit néni vállvetve harcolt a nemes célért, és személyes felkeresés útján elôször az elsô emeletet sikerült maga mellé állítania. A felsôbb lakók lelkesedésében olykor hullámvölgyek is mutatkoztak, de végül a ház kétharmados többséggel az ügy mellett voksolt. Legalábbis szóban, mert a tettek csak késôbb következtek, és a nagy nap elôtt még sok teendô ígérkezett. Az installálás, a reklámozás, a rokonrendezvények és rokonrendezôk fölkeresése, és persze az egyenes- és oldalági rokonok lelkesítése sem maradhatott el. A szervezôbizottság már hetekkel hamarabb megkezdte a munkát: a Mûcsarnoktól örökölt, levedlett molinókból bútorhuzatot varrtak, kempingszékeket gyûjtöttek, majd e két elem párosításából udvari bútorzatot nyertek, kijelölték a kávé- és az üdítôfelelôst, és egy utcahegedûssel is leszerzôdtek négyórányi munkaidôre. Végül összeállt a massza, és az aznap is rendben felvirradt. Reggel a ház lakói közül többen csodálkozva pillantgattak a konyhaablakból lefelé, és nem értették, miféle zsibillió készül a rideg házudvaron. A kíváncsi jellemek nem bírva magukkal, röpke kérdés erejéig új-Házi bolha szöveg: Horváth Júlia Borbála, fotó: Sebestyén László Az üzlet, ahol tudja, felüti fejét, s az eredményesség és ésszerûség szakaszában barátságos arcát mutatja. A nemes cél kimûvelése sem elhanyagolható szempont, és a helyes arányok megtalálása fél siker. A mai történet egyik fôszereplôje Petya; helyszín: egy belvárosi társasház udvara; idôpont: késôtavaszi szombat-délelôtt; szereplôk még: a lakók, képzett külföldi urbánusok, a szervezôk – a továbbiakban Margit néni –, és egy pinty. Ezredfordulói kép, hogyan szórakoztatták magukat a pestiek úgy, hogy a kecske és a káposzta is jól járjon. 32 BUDAPEST 2009 június
