Budapest, 2009. (32. évfolyam)
6. szám június - N. Kósa Judit: Fegyvertelenül az aknamezőkön
vart is támaszt. A jelenbe fölösen türemkedik be a múlt, holott talán a mai világban is folytatni lehetne Cˇ apek gondolatsorát. A média által táplált közostobaság ma sem veszélytelenebb, mint a múlt század harmincas éveiben volt, a beszélô- és fogyasztószerszámként tartott, szellemileg igénytelen tömeg ma is fogékonynak mutatkozik mindenféle embertelen eszme iránt. Nemcsak vicces, ahogyan a politika és a média foglalkozik adott esetben a szalamandrák körüli hírekkel, de veszedelmes is. Mindenféle nemzeti, etnikai, vallási fanatizmus tenyészik korunk szalamandra-tömegei közt. Az átirat ebben az irányban nem elég merész, nem követi a kedvesen, együgyûen, jóakaratúan toporgó, sikongatva beszélô furcsa lényeket a terrorista különítményekké, maffiahadseregekké, zsoldosalakulatokká válás útján. Géczi Zoltán rendezésének meg egye nesen azt róhatnánk fel, hogy túl jó. Túl jól mulattat ahhoz, hogy igazi veszélyérzetet keltsen. Aprólékos gonddal dolgoz ki minden gesztust, fintort és együttes mozgást, ami csak korunk ostobaságain gúnyolódhat. A díszlet mindössze egy falap, amelyet változtatható magasságú oszlopon egyensúlyoznak a játszók, így küzdelmük a billegô tárggyal – lehet az kocsmapult, tárgyaló vagy íróasztal, portás ôrhelye vagy bármi egyéb –, külön humorral támogatja meg a szövegét. A kivétel nélkül nagy kedvvel és tehetséggel mûködô színészek (Cseh Judit, Hannus Zoltán, Géczi Zoltán, Lovas Dániel, Molnár Gusztáv, Ollé Erik, Rusznák Adrienn, Varga Balázs) pompás karikatúrasorozatot nyújtanak kis- és nagyemberekrôl, irodalmi klisékrôl, politikusi és egyéb közszereplôi viselkedésmintákról. Szakál Tamás és Sza kál László tréfás zenei idézetekkel erôsíti az olykor frenetikus hatást. ● Több mint hatvanéves adósságot törlesztett az állam és a fôváros, amikor április közepén a külsô-erzsébetvárosi Bethlen téren felavatták a második világháborúban meggyilkolt zsidó munkaszolgálatosok emlékmûvét. A rendszerváltás elôtt a tudatos elhallgatás, a második világháborúban játszott magyar szerep tisztázatlansága és kibeszéletlensége akadályozta, hogy az elpusztult tízezrekrôl szó essék, nekik jelet emeljenek. Az utóbbi húsz évben aztán, miközben országszerte megszülettek a katonáknak és a „vétlen áldozatoknak” szentelt – habár gyakran maszatos szövegû, sokszor csúsztató – emlékhelyek, és a fôvárosban is mind több képzômûvészeti alkotás, felirat emlékeztet a holokauszt áldozataira, a munkaszolgálatra hurcoltak sorsára semmi sem hívta fel a figyelmet. Fegyvertelenül az aknamezôkön szöveg: N. Kósa Judit, fotó: Sebestyén László 30 BUDAPEST 2009 június
