Budapest, 2009. (32. évfolyam)

5. szám május - Kirschner Péter: Kölcsönfenyő visszajár

Évekkel ezelôtt azzal lepte meg a budapes­tieket néhány fiatal, hogy gyökeres fenyôt kölcsönzött karácsonyra. A nálunk szokat­lan ötletet Ferjentsik Viola hozta magával Németországból, és nagyon hamar segí­tôkre talált. Vibráló személyiségként képes volt a legképtelenebb akcióhoz is azonnal társakat megnyerni. Velük és akkor hozta létre a Rügyecskék Ember- és Környezet­védelmi Közhasznú Alapítványt. A fenyôfakölcsönzésben a Humusz Szö­vetség volt partnerük. A száz kicsi fenyô két hétig vendégeskedett a családoknál, hogy visszaváltás után budapesti óvodák kertjé­ben állandó helyükre kerüljenek. Tíz év alatt a fák már nagyra nôttek, de a Rügyecskék mindig gondoskodott az utánpótlásról. A gyökeres fenyô divattá vált. Aki egy kicsit szakszerûbben gondoskodik a csemetérôl, annak karácsonyfája hamarosan tovább vándorol valamelyik kertbe. Így indult az alapítvány kis csapatának sikertörténete. Jól csengô nevükkel gyorsan belopták magukat a budapestiek szívébe. Akciókészségükbôl, fiatalos lendületükbôl fakadóan soha nem elégedtek meg egyetlen ötlettel. A következô év tavaszán már a fôvá­ros környéki erdôket takarították: Csepelen, Kistarcsán, a Budai-hegységben. Folytatódott a faültetés, már nem csak karácsonykor. A szervezet összegyûjtött vagyonából újabb cse­metéket vásároltak, hogy a Józsefváros mára elhanyagolt, egykor szebb napokat látott tereit, utcáit tegyék szebbé, egészségesebbé. A rendszeresen megszervezett Ózon Fesz­tivál alkalmasnak tûnt arra, hogy a legki­sebbekkel is megszerettessék a természetet, és megértessék velük a környezetvédelem fontosságát. Minden a családban kezdô­dik; az elsô állomások egyike a szelektív hulladékgyûjtés. Következett tehát a hul­ladékudvar felállítása, immáron a városon kívül: Kistarcsán. Ott, ahol az utóbbi évek­ben az alapítvány tanyát ütött. A környék felfedezése újabb lehetôség a természet értékeinek megismerésére, játékra, kaland­ra. A kulturális és történeti emlékeket sor­ra felkeresô séták, erdei túrák a családok számára is vonzóak. Vajon mi késztet egy tipikusan városi csa­patot, civil szervezetet, hogy kivonuljon? Kiss Edgár, aki ma az alapítványt vezeti, a növe ­kedésben látja az okot. Ahogy jöttek az újabb ötletek, egyre több dologgal foglalkoztak. Részt vettek ételosztásban, a Roosevelt téri fák védelmének akciójában, kerekes széke­sek felvonulásának, békedemonstrációknak a megszervezésében. Természetesen ott voltak minden környezetvédelmi rendezvényen, ke­rékpáros felvonuláson és autómentes napon. S egy-egy jelentôsebb megmozduláson az ön­kéntes segítôk sokasága állt melléjük. A hétköznapi aprómunka, a közösség éle­tének szervezése már nem bizonyult ilyen vonzónak. Egyre többen alapítottak családot, kötötte le ôket a kenyérkereset gondja. Kiss Edgár úgy véli, hogy akcionista, örökmozgó környezetvédônek lenni életforma, kicsit ta­lán a hippikére emlékeztet. A kalandvágyók egy része pedig szétspriccelt a világba. Vagy átmentek más szervezetekhez. A nagy lendülethez az alapítás utáni években hozzájárult, hogy sikeresen pá­lyázva jelentôs forrásokhoz jutottak. Ám az ezzel járó adminisztráció, a folyamatos elszámolás, ellenôrzés és a pénzhiány át­hidalása felôrölte energiáikat. Amikor elég erôsnek érezték magukat, be­szálltak a hátrányos helyzetû romák foglal­koztatási programjába. Több milliós támoga­tást nyertek, mûhelyeket béreltek és szereltek fel. Varrodát és mûanyag-feldolgozót üze­meltettek. Átképzô, szakképzô tanfolya­mokat szerveztek. Mindezt hitelbôl, mert az elnyert támogatást mindig csak utólag és nagyon lassan kapták meg. A program két év után lezárult. A folytatáshoz nincs erô. Újabb hitelfelvételre nem vállalkozik a megfogyatkozott csapat. A mûhelyek ma már üresen állnak. Nem volt elég dolgoz­ni, termelni, ha nincs piaca annak, amit a munkanélküli romák nagy igyekezettel elôállítottak. Mégsem élik meg kudarcként, legfeljebb a tanulságait érdemes másokkal megosztani. Azok egy része, akik megta­nultak, begyakoroltak egy szakmát, el tu­dott helyezkedni. Kerestek tehát újabb lehetôséget a foglal­koztatás bôvítésére, aminek kisebb az admi­nisztrációja, és nem hozza nehéz helyzetbe ôket. Egy vállalkozó magánadományából indítottak el azt a mentori programot, ami leginkább a klasszikus inaskodásra emlé­keztet. Különbözô kisebb iparos, kézmûves mûhelyek (lakatos, cipész, üveges) vesznek magukhoz fiatalokat, akik megtanulnak egy szakmát. Fizetésüket az alapítványtól kapják. Nem utólag, nem késlekedve, és kevesebb papírmunkával. Tíz év telt el a Rügyecskék alapítása óta. Idén születésnapi bulit kellene tartani tortá­val, lampionokkal. Talán a régi aktivisták, alapítók elhozzák családjukat, gyerekeiket a legújabb bázisra, az isaszegi tanya udva­rára. Játszanak, beszélgetnek, fát ültetnek. És biztosan támadnak új ötleteik. Szóba is került már például Cinkotán egy közpark, horgásztó, környezetvédelmi tanulóhely kialakítása. A természet bölcsessége, hogy a tavaszi fagyokra számítva rejtett rügyek állnak ké­szenlétben az elfagyottak helyett. Kiss Edgár most a saját rejtett rügyecskéiket keresi, hogy Isaszegen indítson újra mindent. ● Kölcsönfenyô visszajár Kirschner Péter 37 BUDAPEST 2009 május CIVILIÁDA fotó: Sebestyén László

Next

/
Thumbnails
Contents